John Frusciante – Letur Lefr

John Frusciante

Japánban már megjelent John Frusciante új kislemeze, a Letur Lefr, természetesen egyből el is árasztotta a youtube-ot, így most bárki meghallgatja mit hozott össze a Chili ex gitárosa, mióta otthagyta az együttest. A lemez 15 perces, 5 szám szerepel rajta, és erőteljesen uralja az elektronika és John éneke. Nektek hogy tetszik?

John Frusciante – Album címek (magyar fordítás)

Mint azt már biztos tudjátok, idén két John Frusciante lemez fog megjelenni, most John ezeknek a címeiről írt pár szót a blogjában, amit Boros Verának köszönhetően most magyarul olvashattok.

A PBX egy belső kommunikációs rendszerre utal. Létezik ennek egy természetes változata, melyben a „cég vagy iroda” egy személy. Egy sikló (Funicular) két kábellel összekötött kocsiból áll, az egyik felfelé megy, a másik lefelé. A zene örökké így mozog, rengeteg szinten egyszerre. Az Intaglio olyan szobrász technika, mely során az alkotó a kép ellentétes oldalán dolgozik, ami által az ábra a néző számára végül domborúan jelenik meg, de a szög, melyből a szobrász alkot ennek az ellentéte. Az olyan zenében, amit szeretek egy ehhez hasonló megközelítést alkalmaznak, minél többször, annál jobb. A Zone egy olyan lelkiállapotra utal, melyben a világ többi része látszólag eltűnik, az ember közvetlen környezete összeolvad az érzéseivel és semmi más nem számít. Ez a négy szó együtt nagyon sokat elmond a kreatív folyamatomról.

Számomra a Letur-Lefr azt az átmenetet jelenti, amikor a kettő eggyé válik, melyet mindenekelőtt az album első száma szimbolizál, mely az utolsó folytatása.

A Letur-Lefr július 4-én, a PBX Funicular Intaglio Zone szeptember 12-én fog megjelenni.

Új John Frusciante nagylemez!

John Frusciante

A múltkor már volt hír, hogy idén nyáron John Fruscinte kiad egy új kislemezt, az viszont teljesen új dolog, hogy a Letur-Lefr (megjelenés július 4) után szeptember érkezik az új nagylemez, amelynek címe PBX Funicular Intaglio Zone (megjelenés szeptember 12).

John szerint a zenéje progresszív szintipop, a Letur-Left számait 2010-ben vette fel, a PBX számai pedig 2011-ben készültek.

Előrendelni John Frusciante hivatalos oldalán lehet. Azok akik előrendelik a lemezt, egyből megkapják a Glowe című számot a lemezről, ami pedig ez:

Tracklist:

01. In Your Eyes
02. 909 Day
03. Glowe
04. FM
05. In My Light

Hello people,

There are two new John Frusciante records coming out. The first is an EP entitled Letur-Lefr, and the second is an LP entitled PBX Funicular Intaglio Zone. I sing, play the instruments and am the engineer. The EP features a few friends on vocals, mostly MC’ing. The LP has one feature, the rest of the vocals being my own.

I consider my music to be Progressive Synth Pop, which says nothing about what it sounds like, but does describe my basic approach. I combine aspects of many styles of music and create my own musical forms by way of electronic instruments.

The tracks on Letur-Lefr are from 2010 and PBX was made in 2011. Letur is a compilation, a selected portion of music I made that year while PBX was conceived as an album, the songs having been recorded in succession. The records are very different from each other, so prior to the release of the LP, I will make available a free download of a song called Walls and Doors. This song pointed the way towards PBX, but was recorded 7 months earlier. I always took it for granted that Walls and Doors would be part of the record, but as it turned out the record was better off without it.

Letur-Lefr will be released in Japan on July 4th, in North America on July 17th, and in the rest of the world on July 16th. You can pre-order the EP, which will be available on vinyl, CD, cassette and in 32 bit, FLAC and MP3 digital formats here.

PBX Funicular Intaglio Zone will be released in Japan on September 12th, in North America on September 25th and in the rest of the world on September 24th. Like Letur-Lefr, PBX Funicular Intaglio Zone will be available on vinyl, CD, cassette and in 32 bit, FLAC and MP3 digital formats.

We will provide a pre-order link for PBX sometime in early August.

– Thanks, John

Új John Frusciante lemez!

John Frusciante of Red Hot Chili Peppers

Idén nyáron jelenik John Frusciante új kislemeze, amelynek címe Letur-Lefr lesz! Már jó ideje keringenek a pletykák arról, hogy John új lemezen dolgozik, de eddig semmi hivatalos nem volt. Nemsokára újabb infók jönnek.
A 2009-ben megjelent zseniális The Empyrean lemez óta Frusciante semmit nem adott ki, csupán pár vendégszereplése volt.

Forrás: invisible-movement