Red Hot Chili Peppers – Stadium Arcadium

Stadium Arcadium

A múltkori „Best of I’m With You” posztban említettem, hogy az eredeti ötlet a Stadium Arcadium alatt született, és kommentben kértétek, hogy mutassam meg azt a listát is. Mivel jó arc vagyok, ezért ezt most megteszem, előtte egy kis elmélkedés a választásról, és magáról a lemezről, bár ennyi év után kicsit nehezebb írni róla, már megszokta az ember minden hangját, már nem dühöng azon, hogy az If mennyire felesleges volt.

A lemez fő hibája az volt, hogy 28 szám került fel rá. Nagyon ritka amikor egy ilyen hosszú lemez nem fullad unalomba a sok töltelék számtól. El kell ismerni, ritka az is, amikor egy átlagos hosszúságú lemezen nincs pár töltelék szám (mondjuk a Chili-nek azért sikerült a BSSM-el megcsinálnia, és a Californicationön is csak a Porcelain az egyetlen indokolatlan szám), de amikor 2 órán keresztül a kiemelkedő számok elsüllyednek az unalom mocsarában, akkor az az egész lemezre rányomja a bélyegét. A lemezen ugyanis vannak kiemelkedő számok, illetve valószínűleg itt született meg minden idők egyik legjobb szám befejezése, a Wet Sand személyében. Hát mennyire zseniális amikor a zongora becsúszik, majd megérkezik a John szóló!? Pont ennek a katarzisnak a lecsillapítása miatt került utána a Hey, ami viszont egy semmit nem akaró, kedves, szép szám, a maga kellemes gitárszólójával. Majdnem minden klipes számot kidobtam, bár a Dani California talán befért volna ide, de a Charlie, Tell Me Baby, Snow, Hump De Bump számomra a mélypont. Helyettük simán lehetett volna az egyik klip a 21st Century, ami szinte kiabál azért, hogy „hééé, csináljatok belőlem klipet, én kurvajó vagyok, naaa”. Abból nem klipet csinálni olyan, mintha a Look Aroundból nem lett volna klip. Omar vendégszereplése kötelező, illetve érdekesség, hogy a cd és a vinyl verzióban különböznek a gitárszólók. A Desecration Smile eredeti refrénjét sokkal jobban kedveltem, azt a verziót, amit még 2004-ben játszott a zenekar a Bridge School Benefit koncerten. Az egyetlen értékelhető b-side is felkerült, a többi említésre se méltó. Az album számomra eredetileg a Turn it Againnel zárult volna, de a Death Of A Martian annyira erős, és annyira szép szám, illetve a téma miatt bűn lenne levenni a lemezről. Szokás szerint lehet vitatkozni, lehet egyet érteni, vagy lehülyézni.

01. She’s Only 18
02. Torture Me
03. Stadium Arcadium
04. Especially In Michigan
05. Wet Sand
06. Hey
07. 21st Century
08. Desecration Smile
09. Readymade
10. Storm In A Teacup
11. Whatever We Want
12. So Much I
13. Turn It Again
14. Death Of A Martian

2013. augusztus 5. Anchorage, Alaszka, USA

A Red Hot Chili Peppers a héten Alaszkában járt, fennállásuk óta először. A koncertre olyan nagy volt az érdeklődés, hogy egymás után két koncertet is adniuk kellett (egyébként ez többször is előfordult, talán amire a legtöbben emlékeztek, az a 2006-os bécsi koncert, amire a jegyeket percek alatt elkapkodták, ezért döntöttek úgy, hogy két koncertet adnak Bécsben). A koncert setlistje nem volt különösebben érdekes, szokásos számok, újra Monarchy Of Roses a nyitószám. A koncert után Josh egy rajongónak elmondta, hogy az Eskimot, gyakorolja, de túl nehéz, ezért nem is részletelgetett belőle. A Snow egyébként egy kellemes kis intrót kapott.

Setlist:

01. Monarchy of Roses
02. Dani California
03. Otherside
04. Can’t Stop
05. Look Around
06. She’s Only 18
07. Snow ((Hey Oh))
08. The Adventures of Rain Dance Maggie
09. Right on Time
10. Universally Speaking
11. Under the Bridge
12. Ethiopia
13. Higher Ground
14. Californication
15. By the Way

Ráadás
16. Chad & Mauro & Josh Jam
17. Around the World
18. Soul to Squeeze
19. Give It Away

Petíció a korábbi turnék felvételeiért

Az RHCPtv5 és az rhcproadtrippin közösen petíciót indítottak azért, hogy a Warner adja ki a korábbi koncertek felvételeit is, mint ahogy ezt teszik most az I’m With You turné alatt. A dolog nem lenne példa nélküli, hiszen a Pearl Jam is kiadja a korábbi koncertjeit.
Aki támogatja az ötletet, az írja alá a petíciót, és reménykedjen benne, hogy előbb utóbb rendes minőségben hallhatjuk John Frusciante zseniális szólóit.

A Funkyforum támogatja nagyon a dolgot.

29 éves a Red Hot Chili Peppers első lemeze

Bizony! 29 éve ezen a napon jelent meg a The Red Hot Chili Peppers album. A lemez még Jack Irons és Hillel Slovak nélkül készült el, akik akkoriban inkább a What Is This? formációban láttak jövőt, így helyükre Jack Sherman és Cliff Martinez állt be. Az albummal egyébként még a zenekar sem volt elégedett, Andy Gill producernek teljesen más elképzelései voltak a lemezről, mint a bandának, ez látszik is az első demó, és a kész lemez közötti különbségekből. További történelemmesélés nincs, úgy is mindent tudtok a zenekarról. Olvasom tovább >>

Atoms For Peace

Mint biztos tudjátok, Flea most éppen Thom Yorke társaságában járja a világot, és koncerteznek az Atoms For Peace-szel. Sajnos Magyarországra ők se jöttek el, pedig a környéken két helyen is felléptek, erről az Index is beszámolt nemrég, viszont akit érdekel, hogy a Radiohead feje (haha, értitek, Radiohead, fej, haha) és Flea mit művel együtt a színpadon, az most a teljes londoni koncertet megnézheti: