Total Guitar – Josh Klinghoffer interjú magyarul

Nemrég készített a Total Guitar magazain Josh Klinghofferrel egy hosszabb interjút, amiben beszél a régi számokról, egy kis technikáról, a Red Hot Chili Peppers-el való munkáról, és sok érdekes dologról. A fordítást megint csak Verának köszönhetjük.

Josh Klinghoffer a Total Guitar Magazine-nak mesél az eddigi fantasztikus karrierjéről, a gimnázium otthagyásától kezdve a Red Hot Chili Peppers tagjává válásig. Megtudhatjuk tőle, hogyan illeszkedett be a zenekarba és azt is, hogy milyen hangszereket és felszerelést használ az I’m With You Turné során. Total Guitar Magazine / MusicRadar.com Interjú – 2012. július

Hát itt a baj. 2009. december 17.-e van és a földkerekség legnagyobb bandája elvesztette egyik karját. John Frusciante – a Chili legnagyobb pillanatai születésénél bábáskodó gitár látnok – másodszor is kilépett és hirtelen a Stadium Arcadium turnét követő szünet véglegesnek tűnik. A diplomatikus MySpace közlemény tanulsága szerint Frusciante szóló ambíciói reálisabbnak tűnnek, mint 1992-ben, mikor azért hagyta el zenekart, hogy a heroinra, a festésre és fogai kihullására koncentráljon, de az internetnek hála ezúttal a világ még dühösebb fogadtatásban részesítette a hírt.

A rajongók őrjöngnek. A fórumok izzanak. Az MTV bedobott egy listát a lehetséges utódokról, kezdve az éppen elképzelhetőtől (a korábbi Chili tag Dave Navarro) a nyilvánvaló találgatásig (Nick Zinner). Josh Klinghoffer be se került a szóba jöhető jelöltek közé. Mikor 2010 elején a 30 éves Klinghoffert bemutatták Frusciante hivatalos utódjaként, a közvélemény már megfontoltabban reagált. Tökéletes volt. Több hangszeren játszik az A-listás session zenészként töltött éveknek köszönhetően, ugyanakkor pezsegnek benne az eredeti ötletek, 2007-ben már ő volt a Chili háttérzenésze, John Frusciante közeli barátja és alkotótársa, még a ’67-es Custom Telecasterét is megörökölte. A tavaly megjelent I’m With You-val elillant a cinizmus, az ebben a hónapban megtartandó knebworth-i és sunderland-i brit mega-showk lehetnek erre a végső bizonyíték.
„Megfogadtam, hogy soha nem fogok internetes oldalakat olvasni,” mondja az extra szerény gitáros, mikor a korai rajongói reakciókról kérdezzük. „Csak az alapján tudok továbblépni, amit a koncerteken látok, úgy tűnik, hogy mindenki nagyon pozitív. Sokszor rossz véleménnyel vagyok magamról, és ha ülnék, és azon gondolkodnék, hogy nem vagyok John, ez elég gyorsan önmarcangoláshoz vezetne…”

Egy Josh Klinghoffer interjú alatt azon kaphatja magát az ember, hogy ennyi jár a fejében: „szerencsés ördög”. Valójában a szerencsének kevesebb szerepe van, mint a tehetségnek és a koncerttermeknek. „15 évesen abbahagytam a középiskolát, és inkább arra szántam el magam, hogy gitáros legyek,” emlékszik vissza. “Nem volt semmi tervem arról, hogy mihez kezdjek az életemmel. Annyit tudtam, hogy zenélni akarok… úgyhogy elkezdtem gitározni, főleg úgy, hogy mások zenéjét próbáltam megfejteni, amiben elég jó voltam. Így – képzeletben – elég hamar gitáros lettem, de már akkor is úgy éreztem, hogy kimaradtam a rendes gitároktatás egyes részeiből.

Josh Klinghoffer 17 évesen találkozott az “ismét józan” Bob Forrest-tel (a los angelesi post-punk zenekar, a Thelonius Monster majdnem híres frontembere) majd 2000-ben közös zenekaruk, a The Bicycle Thief volt a Red Hot Chili Peppers Californication turnéján a nyitózenekar. És ekkor kezdett Josh telefonja is csörögni: „Egyszer csak hihetetlen ajánlatokkal kezdtek bombázni, hogy csatlakozzak turnékhoz. Például, a Butthole Surfers volt az első, aztán Beck, PJ Harvey… majd 2006 nyarán egy Gnarls Barkley koncerten voltam, talán még részeg is, – Danger Mouse-szal barátok voltunk, mióta együtt dolgoztam vele és Martina Topley-Bird-del egy felvételen, ahol leginkább én játszottam az összes hangszeren – és mikor meghallottam, hogy kiszáll a billentyűsük, azt mondtam ‘Szerintem meg tudom csinálni’. Másnap reggel úgy ébredtem, hogy ‘Mit mondtál, mit fogsz csinálni?!’ Így én lettem a Gnarls Barkley billentyűse, majd ez a banda is előzenekara lett a Chili Peppers-nek.”

De még ez az irigylésre méltó session munka sem volt elég jó. „Nem a saját zeném volt, amit játszottam” magyarázza Josh. „Azt kezdtem érezni, hogy rejtőzködöm, és nem hagyom, hogy íróként fejlődhessek. Turnéztam ezekkel a fantasztikus emberekkel, hihetetlen helyzetekbe kerültem, de néha mégis nagyon boldogtalan voltam, mert nem engedtem magam fejlődni. Ezért végül 2008-ban megpróbáltam felhagyni azzal, hogy mások kísérő zenésze legyek a turnéikon… és arra koncentráltam, hogy összehozzam a saját zenekarom (Dot Hacker).”

Mikor Josh impozáns önéletrajza a Chili triumvirátusa – Anthony Kiedis (ének), Flea (basszusgitár) és Chad Smith (dobok) elé került, felvétele kétségtelenül kevés gondolkodást igényelt, még a basszusgitár legenda részéről is, aki alkalom adtán Cézár hírhedt kézmozdulatával utasította el a gitárosokat a múltban. “Imádom Flea stílusát,” mondja Josh. “Nagyon tetszik a hozzáállása, a képessége, hogy az alapvetően előtérben lévő basszgitárosból visszavesz, majd újra előre jön ugyanabban a számban, ugyanabban a 30 másodperces időtartamban. Én nem szeretek szólógitárosként szerepelni, az előtérben lenni. Úgyhogy szerintem a stílusom és preferenciám illik Flea hozzáállásához.”
De az igazi munka csak ekkor kezdődött. Turnézó tagként Josh rájött, hogy eddig a zenekar 28 éves diszkográfiájának csak a felszínét kapargatta.

„Óriási a dalok tárháza. Mikor háttérzenészként turnéztam velük, küldtek egy listát a számokról, amiket játszottak, hogy tanuljam meg őket, így ezekre koncentráltam. Az a baj, hogy egy olyan zenekarnál, mely ekkora mennyiségű zenével rendelkezik… bizonyos dalok nem kapnak akkora hangsúlyt a körforgásban. Ezekről sem szabad megfeledkezni. Tényleg kell egy kicsit ismételnem, mert lehet, hogy egy hónapja játszottuk legutóbb a számot, most pedig a setlist-en van. Felmegyek a színpadra és úgy vagyok vele, hogy ’A francba – hogy van a refrén?!”

Josh technikai képzettségének kézzelfogható bizonyítéka, hogy különösebb gond nélkül tudta elsajátítani elődei bonyolult riffjeit. „Egy szám se volt túl nehéz; azokat, amik a legnehezebbek számomra, nem játszottuk eddig,” mondja. „Ezek olyan dalok, mint például a Snow [Hey Oh ], és nem is főként a gitár része miatt… de számomra nehéz egyszerre játszani azt a részt és énekelni a vokált, amiben nagyon sok a hangsúlyeltolódás. Még szoknom kell. Nem szeretem addig játszani dalokat, amíg nem érzem őket természetesnek. Úgyhogy a Snow az egyik ilyen, de tudom, hogy nagy sláger, és meg kell csinálnunk. Mostanában a The Zephyr Song vokál és gitár részein dolgoztam.”

Ha még mindig kételkednénk amiatt, hogy Josh csak egy bérgitáros, érdemes megfigyelni az I’m With You elismertségének négyirányú megoszlását. “Nincsenek igazi szabályok, vagy ilyesmi,” mondja az dalírás folyamatáról. “Nagyon sokat jammeltünk, hogy számokat írjunk és rengeteg dolgot hoztunk létre. Megpróbáltuk zeneileg is megismerni egymást. John, Flea és Chad több mint 10 éve kialakult zenei nyelven kommunikáltak, amibe belecseppentem és elkezdtem én is tovább építeni. De bármi is történjék, soha nem lesz annyi időm, amennyit ők hárman együtt töltöttek.

„Számomra”, folytatja, „néhány új szám nehezebb pár régi Chilli Peppers dalnál, mert hiába a zenekarral együtt írtam én is őket, az Under The Bridge-t majdnem 20 éve hallgatom, míg a Police Station-re, vagy bármi másra az I’m With You-ról csak másfél évem volt. Úgyhogy hiába vettem részt én is a számok írásában, ez nem jelenti azt, hogy ismerem őket és ez elég vicces. Kihívás volt néhány I’m With You számot élőben játszani, mert ahhoz, hogy visszaadjam azokat a hangokat, hangszíneket, amiket overdub rögzítettem, szinte szteppelnem kell a pedálokon. És úgy tűnik, én tudom a világon a legrosszabbul „becélozni” őket. Nézhetem pontosan a pedált, amelyikre rakni kellene a lábam, akkor is el fogom rontani!”

A technikáról beszélgetve, és az élő megfigyelések alapján is elmondható, hogy Josh átvette Frusciante karmesteri pálcáját, a 60-as Strat-ot. „Igen, szerintem a vintage Fender tökéletes kiindulópont ahhoz, hogy elő tudjuk csalogatni a számokhoz illő harmóniákat,” mondja. „Hillel és John is kihasználta a vintage Fender Strat-okat… én is szeretem a régi gitárokat. A Chili Peppers-ben, legtöbbször három Strat-ot használok a fellépéseket. Az egyik Chad-é, amit akkor kaptam, mikor az albumot csináltuk.

Ez egy ’63-as, nagyon vastag nyakkal, amit általában nem szeretek. A többi, amivel turnézok történetesen két fekete-fehér Start. Az egyik egy szokatlan Frankenstein Strat, ami jól működött és jól szólt, majd a másikat idő közben Stockholmban szereztem. Ez a 70-es években készült, és a legvékonyabb nyakkal rendelkezik, amit Strat-on valaha láttam, én pedig nagyon szeretem a vékony nyakat – kicsit olyan, mint Jimmy Page vékonyított nyakú Les Paul-ja. Van egy ’67-es Tele Custom-om, amit valahogy John-tól örököltem úgymond; ez volt a tartalék Tele-je. Velem van még egy 335 is, és egy újra kiadott Gretsch White Penguin, ami egyfajta tisztelgés John White Falcon-ja előtt.

“Az I’m With You-n” folytatja, “leginkább a ’67-es Tele-t, és Chad ’63-as Strat-ját használtam, de itt-ott feltűnik néhány ütött-kopott gitár is, mint különös Airline-ok vagy Harmony-k. A Did I Let You Know című számot egy 60-as évekbeli Magnatone Tornado-val vettük fel. Ami az erősítőket illeti, általában héttel dolgoztunk, melyek egy sugaras elosztóhálózaton futottak. Mindig össze tudtuk hozni az erősítők kombinációját, mikor az overdubokat csináltam. Igazából mindet ráeresztettük, felvettük és meghallgattuk, hogy melyik hangzik jól. Ritkán használtunk egy erősítőt; általában néhány kombinációja hallható. A követő erősítő általában egy Marshall Major, amit a turnén is használok: a 200-watt-os, amivel John is dolgozott. Ez adja a hangzás nagy részét. Silvertone-okat is használtam, a turnén a 6 kimenetes Silvertone van velem, a stúdióban pedig a 2 kimenetes verziót használtam. Dolgoztam még Fender Super Sixes-zel, Super Reverts-szel. Ezek a fő eszközök.”

Élőben egy más hangzás összeállítást kapunk. “A berendezésem három különböző erősítőből áll, melyek egyszerre mennek. Egy Fender Super Six, egy hat kimenetes Silvertone, és egy Marshall Major egy 8×10-es Marshall ládával. Most egy kicsit jegelem a 412-es ládát, úgyhogy egy Marshall 810-et nyúzok a 200 wattos Major fejjel. Mind a három be van egyszerre kapcsolva, és a gitár technikusom a helytől függően szépen összehangolja őket John Frusciante erősítő elméletét alkalmazva – olyan hangos legyen, amilyen csak lehet anélkül, hogy szétesne a hang és torzulna. És pont a szétesés szélén, akkor lesz meg az a finom ropogós hangszín.”

A torzító eszközeiben már nem ennyire biztos Josh. „Váltogatom, cserélgetem őket, de nem döntöttem el egészen, hogy mit használjak. Jelenleg azzal a régi sárga DOD [preamp overdrive] pedállal játszom, amit Yngwie Malmsteen használt, és a Pigtronix PolySaturator-ral. Aztán a fuzz, amint általában a szólókhoz használok egy cincinnati Wilson Effects nevű helyről van. A wah pedálom, pedig az, amit Frusciante is használt: Ibanez WH10, szar műanyaggal borítva, de ez a legjobb wah, amim valaha volt. Rengeteg más effektem van még – talán túl sok is – de próbálok a lehető legtöbbtől megszabadulni. Nagyban kezdtük, és szeretnénk visszavenni belőle.”

Ezzel ellentétben Josh szerepe viszont folyamatosan nő. Az évek, amiket session zenészként töltöttél felkészítettek az ekkora stadion koncertekre? „Igen, egy bizonyos fokig,” válaszol. “Talán pozitív és negatív módon egyaránt. Szerintem ezek a session-ök inkább „stúdiós dolgok”, de az, hogy másokkal turnéztam felkészített arra, hogy élőben kerüljek olyan helyzetekbe, amik nem voltak feltétlenül jelen a zenekaromban.
Fantasztikus volt először színpadra lépni a Chili Peppers-szel, de óriási volt színpadra lépni PJ Harvey-val is. Vagy Beck-kel. Mások zenekarában lenni ráébresztett arra, hogy a legfontosabb dolog az, hogy önmagad légy… ha azok, akikkel játszol, megengedik.”
A Chili engedte. Kiedis úgy jellemezte az I’m With You-t mint a „kezdet”, és bármit is gondoljunk erről a 10. albumról, nem tagadhatjuk, hogy a veteránok hagyták, hogy az újdonsült fivérük letegye névjegyét ahelyett, hogy az elődjeit utánozza. „Hogy is hasonlíthatnám össze a játékomat a John-éval?” tűnődik Josh.
„Ő első sorban gitáros, nem úgy, mint én. Kisgyerekként kezdett gitározni, elkötelezte magát mellette. A gitár segítségével nagyon fiatalon megismerkedett a dalírással, a zene kultúrájával, és elméletével. Én pedig nem. Először doboltam. Mikor gitáros lettem, egyáltalán nem érdekelt a szóló gitározás. John jobban benne van ebben a hagyományban és jobban is érzi magát, ha ezt csinálja. Én soha nem akartam szóló gitáros lenni, szólózni, egyáltalán ilyesmiket csinálni. Ebben a zenekarban viszont ezt kell tennem, és nem is nagyon élvezem!”

Mit gondolsz, az, hogy több hangszeren játszol, hatással van a gitárjátékodra?
„Olyan értelemben hatással van rá, hogy ezáltal látom a számok különböző dimenzióit, melyeket ki kell tölteni, vagy nem kell kitölteni.” mondja. „Szóval az, hogy más hangszereken is tudok játszani vagy, hogy hallom a szintetizátort, lehetővé teszi, hogy strukturálisabban, vagy inkább a hangzás felől közelítsek a gitárhoz, ahelyett, hogy egyszerűen a technikából merítenék. Tudatosabban figyelek a többi hangra és a többi ember ritmusára. Azt szeretném elérni, hogy mindig „összhangban” legyek a dallal és „összhangban” legyek azokkal, akikkel játszom a dalt.”

Az I’m With You-n pontosan ez történik. Josh Klinghoffer olyan egységet hozott a Chili-be, amit soha nem értek volna el egy névtelen session robottal, vagy egy egomán dicsőséghajhász gitárossal. A világ legnagyobb bandája új kart növesztett és miután megoldotta Frusciante pótlásának kevés sikerrel kecsegtető feladatát, nem nagy kockázat kimagasló teljesítményt jósolni a hónap hatalmas koncertjeire.
„El se hiszem, hogy Knebworth-ban fogok játszani” mosolyog az anglofil gitáros.
„Mindig nagy rajongója voltam mindennek, ami angol, néha olyan zavarba ejtően messzire is elmentem, hogy brit akcentussal beszéltem, és megpróbáltam elhitetni az emberekkel, hogy onnan származom! Az egyetlen dolog, amit várhattok az egy teljes, abszolút elkötelezett, zúzós Chili Peppers show…”

  • tomi252

    “Én soha nem akartam szóló gitáros lenni, szólózni, egyáltalán ilyesmiket csinálni. Ebben a zenekarban viszont ezt kell tennem, és nem is nagyon élvezem!”

    bíztató…pff