Olvasónk írta: God Bless Her Little Soul

Újabb olvasói írás következik, bécsi koncertbeszámoló, Sándor tollából (billentyűzetéből).

Már nagyon régen meg akartam írni ezt, merthogy végre megtörtént. Megcselekedtem amit megkövetelt a haza, láttam élőben a Red Hot Chili Pepperst. Hosszú út volt ez idáig. Zsebméretű korom óta vágytam erre, és iszonyat sokszor csak pici centiken múlt hogy lemaradtam róla. Aerodrome, Nova Rock Fest, Chorzow, Green Fest. Akármi.

Na de az elejéről.

A vonatút, az hosszú. Nagyon. Debrecentől (most ott lakom vala) Bécsig alsó hangon hat óra. De nem egyedül mentem, csodálatos kollégámat Évafruzsinát sikerült rávenni, hogy ugyan vágjon már ki 20k forintot vakra az ablakon, hiddeljólesz, csakgyereel. Eljött. Annyi szóviccet kaptam arczba, hogy Komáromnál már nagyon komolyan fontolgattam, hogy kedves útitársamat megfürdetem a Dunában.

Álltunk is az esőben, sokat. Még söröm se volt! DE! Mivel nagyon gyorsak és ügyesek voltunk cefet jó helyet fogtunk. Középen, kb olyan távolságra a színpadtól, mintha a Chili az albérlet erkélyén játszott volna, én meg a nagyszoba kanapéján hesszelnék.

Az előzenekar. Húztam a számat erősen. Indie. Nem szeretem. Britek. Pláne. Viszont meglepően kellemesek voltak. A basszeros srác szívdobogás imitációja egy olyan méretű királyság, hogyha neadj isten megint lenne értelmes zenekarom úgy lenyúlom az ötletet hogy azt valami gyönyör lesz nézni. Ügyesek voltak, laza kis chilles, a költővel szólva „sörözve dudorgós” zenét játszottak. Nagy meglepetésemre 40 perc alatt letduták a műsort aztán szolidan visszakocogtak az öltözőbe. Megjegyzés: A világon kevés szarabb dolog lehet mint a Red Hot előzenekarának lenni. Félelmetes lehet az az érzés amikor egyszerre 20 ezer ember várja hogy húzzál már a picsába a színpadról. Jönnek nagyszakálú emberek. Pakolnak. Feltűnik egy fleabass! Ohmygod Éva! Ezek jönnek! Tényleg itt lesznek! Rájöttem hogy én képes vagyok produkálni ugyanazt az életérzést amit az amerikai tinicsajok a reptéren amikor anno Beatles megérkezett. Sötétség. Zöld fények. Dörömbölő basszus, oh igen, ez már a Monarchy of Roses eleje. És onnantól….

Olvasom tovább >>

Globális rajongó összekovácsoló, II. forduló

Az ötletgazda elkészítette a promo videót a dologhoz, ha ezek után sem kaptatok kedvet a részvételhez, akkor menthetetlenek vagytok, sajnálom… 🙂

Kedves Ismerősök, és Funkysok akiket nem ismerek!

Néha megtalál az ihlet, hogy közelebb hozzam egymáshoz az embereket valami idióta közösségi feladat által.

Első sorban a célközönségnek szól a felhívás, elnézést azoktól akit nem érint, de ossza meg ha lehet, hisz mindenkinek van legalább 1 ismerőse aki szereti az RHCPt.
A legtöbben ismerhetitek a Snow c. nótát. Aki nem ismerné: youtube.com/watch?v=yuFI5KSPAt4

Mint látható, a klip lényegében a rajongók összevágott képeivel van tele. Arra gondoltam, kivágom ezeket az idegeneket a videóból, és megcsinálom a saját verziónkat 🙂

A mostani feladat a következő:

Bármilyen eszközzel, bármilyen minőségben (de igyekezzetek a legjobbra törekedni), bármilyen formátumban vegyétek fel magatokat egy bármilyen RHCP-s cuccal (tetkómutogatás, cd, könyv, ruhadarab, akármi.. ) néhány másodpercben, ahogy az emberek a klipben is (hang nem szükséges). Ha nincs cucc az sem baj, de akkor kompenzáld azzal, hogy valami feltűnőt alkotsz 😉 Lehetőleg ne érje el a 25 megát a videó, annyit tud max fogadni meg küldeni a gmail.

Ezt a pár másodperces felvett videót küldjétek el nekem az nmirika@gmail.com címre, RHCP VIDEO tárggyal.

Olyan 80-100 videóra lenne szükség, hogy majdnem olyan legyen, mint az eredeti, vegyetek fel ismerősöket is, anyát, apát, mamát, csak legyen náluk valami RHCP cucc 🙂

Forgatásra fel!! 🙂 A videókat március 20-ig várom!!!

Köszönet:
funkyforum.hu-nak
Prekker Jancsinak a basszusért
J.R.R. Tolkien-nek amiért elég sok könyve van egy magas kameraállvány megépítéséhez.

Mutasd magad – Globális rajongó összekovácsoló

A kezdeményezés zseniális, nosza gyerekek, csatlakozzatok!

Néha megtalál az ihlet, hogy közelebb hozzam egymáshoz az embereket valami idióta közösségi feladat által.

Első sorban a célközönségnek szól a felhívás, elnézést azoktól akit nem érint, de ossza meg ha lehet, hisz mindenkinek van legalább 1 ismerőse aki szereti az RHCPt.
A legtöbben ismerhetitek a Snow c. nótát. Aki nem ismerné: http://www.youtube.com/watch?v=yuFI5KSPAt4

Mint látható, a klip lényegében a rajongók összevágott képeivel van tele. Arra gondoltam, kivágom ezeket az idegeneket a videóból, és megcsinálom a saját verziónkat 🙂

A mostani feladat a következő:

Bármilyen eszközzel, bármilyen minőségben (de igyekezzetek a legjobbra törekedni), bármilyen formátumban vegyétek fel magatokat egy bármilyen RHCP-s cuccal (tetkómutogatás, cd, könyv, ruhadarab, akármi.. ) néhány másodpercben, ahogy az emberek a klipben is (hang nem szükséges). Ha nincs cucc az sem baj, de akkor kompenzáld azzal, hogy valami feltűnőt alkotsz 😉 Lehetőleg ne érje el a 25 megát a videó, annyit tud max fogadni meg küldeni a gmail.

Ezt a pár másodperces felvett videót küldjétek el nekem az nmirika@gmail.com címre, RHCP VIDEO tárggyal.

Olyan 80-100 videóra lenne szükség, hogy majdnem olyan legyen, mint az eredeti, vegyetek fel ismerősöket is, anyát, apát, mamát, csak legyen náluk valami RHCP cucc 🙂

Forgatásra fel!! 🙂