Idén is megrendezésre kerül a Record Store Day, aminek keretében a Red Hot Chili Peppers kiadja egy limitált vinyl formájában, I’m Beside You címmel az összes I’m With You b-side dalt. A Record Store Day november 29-én lesz, Magyarországon az alábbi üzletek vesznek benne részt.
Azt hiszem ehhez nem is lehet sokat hozzáfűzni, hiszen az évek alatt már mindent leírtak róla, ezért nem is próbálom dicsőíteni a lemezt, úgy is mindent tudtok róla, hol vették fel, mik lettek a klipek, mi történt előtte, utána. Mindenki tegye be, és hallgassa meg. Illetve a Funky Monks dvd-t is illő végignézni.
Bizony, nagykorú lett a Red Hot Chili Peppers egyik legmegosztóbb lemeze, a One Hot Minute. Valószínűleg egyik lemez se kapott ennyire sok kritikát, mint a Dave Navarro-val készült album, mivel a gitáros stílusa nagyban különbözött az addig megszokottól. A lemez sokkal komorabb és sötétebb tónusú lett, nem véletlenül Anton Corbijn rendezte az egyik klipjüket. Sokat nem tudom az albumról mondani, én imádom, bár nem kifejezetten a megszokott Chili hangulat, de egy eszméletlenül jól összerakott cucc. És sajnos csak a Pea-t játssza élőben a zenekar.
Tegnap volt 24 éve, hogy megjelent a Red Hot Chili Peppers negyedik albuma, a Mother’s Milk. Ez volt az első lemez, amin – Hillel Slovak halála után – John Frusciante és Chad Smith játszott és az utolsó ami az EMI égisze alatt jelent meg. Apró érdekességek. A Pretty Little Ditty-t sok évvel később a Crazy Town nevű zenekar feldolgozta, a szám eredetileg csak másfél perces volt, de a 2003-as remaster verzióra a három percnél hosszabb verzió került fel. A lemezen a Fire-ben még Hillel gitározik. A Punk Rock Classic végén Gun’s & Roses szól (nekem ehhez kellett vagy 5 év, mire rájöttem), a Good Time Boys közben meg a zenekar barát zenekarainak számai szólalnak meg (Bonin’ in the Boneyard” – Fishbone, „Try” – Thelonious Monster, „White Girl” – X).
Nekem pedig ez a személyes kedvencem a lemezről:
A múltkori „Best of I’m With You” posztban említettem, hogy az eredeti ötlet a Stadium Arcadium alatt született, és kommentben kértétek, hogy mutassam meg azt a listát is. Mivel jó arc vagyok, ezért ezt most megteszem, előtte egy kis elmélkedés a választásról, és magáról a lemezről, bár ennyi év után kicsit nehezebb írni róla, már megszokta az ember minden hangját, már nem dühöng azon, hogy az If mennyire felesleges volt.
A lemez fő hibája az volt, hogy 28 szám került fel rá. Nagyon ritka amikor egy ilyen hosszú lemez nem fullad unalomba a sok töltelék számtól. El kell ismerni, ritka az is, amikor egy átlagos hosszúságú lemezen nincs pár töltelék szám (mondjuk a Chili-nek azért sikerült a BSSM-el megcsinálnia, és a Californicationön is csak a Porcelain az egyetlen indokolatlan szám), de amikor 2 órán keresztül a kiemelkedő számok elsüllyednek az unalom mocsarában, akkor az az egész lemezre rányomja a bélyegét. A lemezen ugyanis vannak kiemelkedő számok, illetve valószínűleg itt született meg minden idők egyik legjobb szám befejezése, a Wet Sand személyében. Hát mennyire zseniális amikor a zongora becsúszik, majd megérkezik a John szóló!? Pont ennek a katarzisnak a lecsillapítása miatt került utána a Hey, ami viszont egy semmit nem akaró, kedves, szép szám, a maga kellemes gitárszólójával. Majdnem minden klipes számot kidobtam, bár a Dani California talán befért volna ide, de a Charlie, Tell Me Baby, Snow, Hump De Bump számomra a mélypont. Helyettük simán lehetett volna az egyik klip a 21st Century, ami szinte kiabál azért, hogy „hééé, csináljatok belőlem klipet, én kurvajó vagyok, naaa”. Abból nem klipet csinálni olyan, mintha a Look Aroundból nem lett volna klip. Omar vendégszereplése kötelező, illetve érdekesség, hogy a cd és a vinyl verzióban különböznek a gitárszólók. A Desecration Smile eredeti refrénjét sokkal jobban kedveltem, azt a verziót, amit még 2004-ben játszott a zenekar a Bridge School Benefit koncerten. Az egyetlen értékelhető b-side is felkerült, a többi említésre se méltó. Az album számomra eredetileg a Turn it Againnel zárult volna, de a Death Of A Martian annyira erős, és annyira szép szám, illetve a téma miatt bűn lenne levenni a lemezről. Szokás szerint lehet vitatkozni, lehet egyet érteni, vagy lehülyézni.
01. She’s Only 18
02. Torture Me
03. Stadium Arcadium
04. Especially In Michigan
05. Wet Sand
06. Hey
07. 21st Century
08. Desecration Smile
09. Readymade
10. Storm In A Teacup
11. Whatever We Want
12. So Much I
13. Turn It Again
14. Death Of A Martian
