Három nappal ezelőtt elindult az ausztrál Red Hot Chili Peppers turné, elő is került egyből pár érdekesség, mint például a Fortune Faded, amit 2007-ben, még John Frusciante-val játszott utoljára koncerten a zenekar. Emellett feltűnt például a Throw Away Your Television is, ezt a dalt 2014-ben adták elő legutóbb Anthony-ék. További érdekesség, hogy az első napon, technikai gondok miatt megszakadt a koncert bő negyed órára, ezalatt Flea szórakoztatta a közönséget, Josh pedig beszélgetett a rajongókkal. Szerencsére 2019-ben mindenről van egyből videó is: Olvasom tovább >>
Kategória: Együttes
Grammy Awards 2019

Tegnap megvolt a Grammy fellépés, a Red Hot Chili Peppers Post Malone-nal lépett fel, előadták a Dark Necessitiest. Olvasom tovább >>
Szünetelnek az új Red Hot Chili Peppers lemez munkálatai

A minap interjút adott Chad Smith a SiriusMx-nek, amiben arról beszélt, hogy bár elkezdtek dolgozni az új lemezen (azaz összeültek jammelgetni), de a Los Angeles környékén tomboló tűz miatt ez abbamaradt.
A zenekar egy hete adománygyűjtő koncertet is tartott a a tűz áldozatainak.
Flea – Maggot Brain

Flea reklámozza kicsit a Fender Active Jazz basszusgitárját, méghozzá úgy, hogy kicsit játszik a Funkadelic Maggot Brain-jéből.
Halloweeni meglepetéskoncert

Tegnap este mini meglepetéskoncertet adott a Red Hot Chili Peppers egy Los Angelesi iskolában. Chad szerint a gyerekek nagy része azt hitte pár apuka lép fel előttük.