A fordításért köszönet Giannanak!
A decemberi Mojo magazinban Anthony Kiedis interjú van, beszél John Frusciante kilépéséről, Brendan Mullenről, arról hogy tervez-e szóló karriert, és még sok más érdekes dologról, illetve megtudhatjuk mi a jelenlegi 5 kedvenc száma az énekesnek.
Annak ellenére, hogy a korai éveiben olyanokkal érintkezett, mint The Who és Sonny & Cher, az első kreatív ösztönzések a Michigani születésű, Los Angelesben felnőtt énekesnek, Anthony Kiedisnek a színészet irányában történtek. „Csak akkor merült fel bennem, hogy csatlakozzak egy együtteshez, amikor az összes barátom ugyanezt tette” mondja Anthony Kiedis, egy londoni szállodában ülve, hozzáillő szép bajusszal. Ez az együttes – Anthony Kiedissel, gyerekkori barátjával, Michael ’Flea’ Balzary-val, plusz gitárosok és dobosok megújuló sorával – most a 28. évében nyomatja a funk-rockot, új albumukkal, az I’m With You-val és egy új gitárossal, Josh Klinghofferrel. A legtöbb függő hullámzásainál meghittebben, Anthony Kiedis 2004-ben megjelent emlékirata, a Scar Tissue, egy kézikönyv a nehéz és gyors életről. Most, a 49. születésnapja csúcsán az izmos frontember egy tisztább életet kedvez: „Szeretném, ha én lennék a legerősebb, leggyorsabb és legjobban szörföző ötvenéves, akit a világ valaha látott.”
MOJO: Az I’m With You a tizedik Red Hot Chili Peppers album. Volt valaha is kétségetek afelől, hogy eljuttok idáig?
AK: Nem hinném, hogy valaha is lett volna bármiféle tervünk. És ha megkérdeznéd, hogy szerintem fogunk-e még 10 másikat csinálni, azt válaszolnám, nem számít – boldogok vagyunk, hogy éppen azt csináljuk, amit, pontosan úgy, mint 28 évvel ezelőtt.
MOJO: Ez az első John Frusciante-mentes albumotok az 1995-ben megjelent, gyengén elfogadott One Hot Minute óta, amit Dave Navarro-val adtatok ki. Nem idegeskedtetek?
AK: Egyáltalán nem. Amikor John Frusciante először kilépett, teljesen más emberek, fiatalabbak voltunk. Ez megtanított minket arra, hogyan folytassuk a fontos események sodrásában. A múltban meghallgatásokat rendeztünk utánpótlásért, ami egy hosszú és dilis módja a „hitves” megtalálásának. Jobb, ha körülnézel a kertben és találsz valakit, akit ismersz, és akihez tudsz kapcsolódni.
MOJO: Az egyik szám egy elhunyt baráthoz, [Los Angeles-i klubtulajdonos és író, Brendan Mullen] csak simán a Brendan’s Death Song nevet kapta. A nehéz életed adott neked furcsa perspektívákat a halálra?
AK: Ez csak egy munkacím volt, ami végül illő cím lett. Azért szeretem, mert egy hatalmas dolognak hangzik: egy siratónak. Brendan Mullen halála nagyon szomorú volt, de megnyitotta mindannyiunk szívét, hogy milyen jó, hogy élünk, és azt csináljuk, amit szeretünk. Az élet ugyanannyira átlagos, mint a halál.
MOJO: Flea „diszfunkcionálisnak” írta le a Red Hot Chili Pepperst a 2006-os Stadium Arcadium után. Közel álltatok a feloszláshoz?
AK: Azt hiszem, csak az istenek fogják igazán tudni ezt, de olyan sokáig úton lenni nehéz volt. Eltört a lábam és John Frusciante vágyai elkalandoztak, mindannyiunkat egy kicsit összetört érzésben hagyva. Sosem éreztem úgy, hogy bedobom a törülközőt, de ennek a törülközőnek egy kis mosásra volt szüksége. Ez egy koszos, funky, irritált törülköző volt.
MOJO: Fontolgattad valaha, hogy szólókarrierbe kezdesz?
AK: Nem igazán. A John Frusciante kilépése utáni kis szürke időszakban egy pár producer közeledett hozzám, azzal, hogy csináljak szólóanyagot. Meghallgattam, amit kigondoltak és megcsináltak. „Faszért sem, ez nem annyira király, mint amit akkor csinálok, amikor a bandámmal vagyok.”
MOJO: Az önéletrajzodban, a Scar Tissue-ben kiteregetted a szennyest is az életeddel kapcsolatban.
AK: Arnold Wartzenall? A nagyszerű író?
MOJO: Ez az. Nem aggódtál azon, hogy a személyes információkat kipakold a közönség tulajdonába?
AK: Őszintén,ezt nem igazán gondoltam végig. Annyira szükségem volt rá, hogy megosszam a szennyest az emberekkel, hogy elfelejtettem, hogy az emberek végül is el fogják olvasni. De boldog vagyok, mert ez egy végigsegítő könyvvé vált azok számára, akik a saját függőségükkel és kihívásaikkal küzdenek az életben. Én egy példa vagyok valakire, aki a padlón volt, de túljutott a dombon.
MOJO: Hagyni fogod, hogy a fiad, Everly elolvassa?
AK: Megkértem az egész családomat, hogy a pokolba is, tartsák magukat távol attól a könyvtől. Szóval, reményeim szerint inkább Mark Twaint fog olvasni.
MOJO: Everly Bearnek nevezted el őt, az Everly Brothers után. Mit szeretsz ennyire bennük?
AK: A zenéjüket és a harmóniájukat. Nem tudok még egy együttest abból a időszakból, amit jobban szeretek. De nem is igazán próbálkoztam, hogy a fiamat utánuk nevezzem el – az asztalomon volt a cédéjük, miközben nevek után kutattam, és nagyon vonzónak találtam.
MOJO: Kisgyerekként sok rocksztárral találkoztál. Ki tette rád a legnagyobb benyomást?
AK: Keith Moon, mert nagyon jószívű volt. 11 és 12 éves koromban felnőttekkel lógtam együtt és ő mindig figyelt rám, és érdekelte, hogy vagyok. Nagyra értékeltem ezt az előzékenységet. Olyan jószívű és kedves volt, amennyire csak lehetett.
MOJO: Még mindig érzed a kényszert, hogy úgy viselkedj, mint az a hülyegyerek a zoknit-a-pöcsre napokon?
AK: Egyáltalán nem érzem azt a kényszert, de a legtöbb napon szeretem a humoromat bemutatni a képeken keresztül. Nem minden nap? Nem, határozottan nem.
MOJO: Mondj nekünk valamit, amit ezelőtt még sosem mondtál el interjúban!
AK: Nagyon belezúgtam Beth Jeans Houghtonba. [kevéssé ismert, de a MOJO által elismert énekes-dalszerző] Szerintem ő egy géniusz. És honnan tudok róla? Füleltem az utcákon.
My Tunes – Anthony Kiedis 5 kedvenc dala
1. The Faces – Ooh La La
2. The Everly Brothers – Wake Up Little Susie
3. Beth Jeans Houghton – Dodecahedron
4. Off! – Rat Trap
5. Jimi Hendrix – Bold As Love
