Michael “Flea” Balzary

Könnyen olvasható verzió

Michael "Flea" Balzary

A mag­yar (és ír) szár­mazású Michael Peter Balzary 1962. október 16-​án született az ausztráliai Melbourne-​ben. Miután szülei négy éves korában elvál­tak, éde­sanyjá­val és húgá­val az Egyesült Állam­okba költöztek, először New Yorkba, majd 1972-​ben Los Ange­lesbe. Nevelőapja, Wal­ter Urban Jr. jazz zenész hatására, gyer­mekként a jazz műfaja állt hozzá a legközelebb, így tizenévesen trom­bitázni kezdett, zenei tehet­sége hamar megmutatkozott.

A középiskolát a Fair­fax High School-​ban végezte, itt találko­zott ’77 végén Hil­lel Slo­vak gitárossal és az íronak, színésznek készülő Anthony Kiedis-​szel. A trió rövid időn belül elválaszthatat­lan lett, Flea funk és rock zenét kezdett hall­gatni, új zenei ideálja pedig Jimi Hen­drix lett, és Slo­vak hatására áttért a basszus­gitárra (ekko­riban kapta a Flea becen­evet egy rajz­film­figura után). Olyan gyor­san elsajáti­totta az új hangszer fortélyait, hogy ’79-​ben bevet­ték az osztá­lytár­sai, Hil­lel Slo­vak, Jack Irons és Alain Johannes által alapí­tott Anthym együttesbe., amely azon­ban néhány helyi fel­lépésen túl nem ért el nagy­obb sik­ereket, majd 1982-​től a Fear nevű bandában játszott.

1983-​ban elhatározták bará­taival, Kiedis-​szel, Slo­vakkal és Irons-​szal, hogy saját zenekart alapí­tanak. Kezde­ten a Mirac­u­lously Majes­tic Mas­ters of May­hem nevet válas­zot­ták, majd Red Hot Chili Peppers-​re vál­toz­tat­ták. Flea 1985-​ben feleségül vette Loe­sha Zeviar-​t (Loe­sha neve van Flea bal mel­lére tetoválva), három évvel később megszületik első lánya, Clara. Később elvál­nak, de Clara-​t közösen neve­lik, a kislányt gyakran vitte magá­val turnékra, néha még a szín­padon is helyet kapott egy szám erejéig.

A Blood Sugar Sex Magic sikere után Flea rend­kívül neves basszus­gitárossá vált, 1996-​ban Amerikában az éve legjobb basszus­gitárosá­nak válasz­tot­ták. Tehet­ségének elis­meréseként olyan zenészek kérték fel közreműködésre, mint Mick Jag­ger, Ala­nis Moris­sette és Johnny Cash. Az 1997-​es Jane’s Addic­tion Tour-​on helyettesítette a hiányzó Eric Avey-​t.

Bár szóló lemeze soha nem jelent meg, de pár demó felvé­tel napvilá­gra került. Az Egy kosaras naplója című film soundtrack-​jén pedig meg­talál­hatjuk az I’ve Been Down szá­mot, mely­ben ő énekel.

Filmek­ben is szívesen szere­pelt, ját­szott olyan nagysik­erű filmek­ben, mint a Félelem és reszketés Las Veg­as­ban, vagy a Vis­sza a Jövőbe trilógia.

Két barátjá­val, Pete Weiss-​szel és Keith Bar­ryvel 2001-​ben létre­hoz­zák a Sil­ver­lake Con­ser­va­tory Of Music nevű alapítványt, mely fő célja a gyerekek zenei fejlődésének segítése és a zenei oktatás bárki számára elérhető áron való biztosítása.

2003-​ban szere­pelt a The Mars Volta – De-​Loused In The Coma­toruim albumán, mint basszus­gitáros, mivel az együttes nem talált megfelelő bassz­ert. Kon­certeken vis­zont már nem ő lépett fel velük. 2005-​ben újra a Mars Volta segít­ségére volt, a Frances The Mute albu­mon pár szám­ban trombitált.

2005-​ben született második lánya, Sunny Bebop Balzary menyass­zonyától, Frankie Rayder-​től.

2007-​ben a Sta­dium Arca­dium turné után a Silverlake-​i alapítványnál fog taní­tani, emel­lett ter­vbe van véve egy közös lemez John-​nal, és a Omar Rodriguez-​el.

A következő előadókkal/​együttesekkel működött közre:

Ala­nis Moris­sette
Aleka’s Attic
Banyan
Big Audio Dyna­mite
But­t­hole Surfers
Chuck Dukowski Sex­tet
Eleven
Eric Avery
Fear
Fish­bone
Incubus
Mick Jag­ger
Mike Watt
Jack Irons
Jane’s Addic­tion
Jewel
Johnny Cash
Joshua Red­man
Nir­vana
Patty Smith
P
Pig­face
Porno for Pyros
Sir Mix-​A-​Lot
Thelo­nious Mon­ster
The Mars Volta — De-​Loused in the Coma­to­rium
The Satel­lite Party
Tricky
Joe Strum­mer
War­ren Zevon
The Weirdos
UK Subs
What Is This?
Axis of Jus­tice
Young MC
Ziggy Mar­ley

Az éle­tra­jzért köszönet Zsolti­nak :)

A magyar (és ír) származású Michael Peter Balzary 1962. október 16-án született az ausztráliai Melbourne-ben. Miután szülei négy éves korában elváltak, édesanyjával és húgával az Egyesült Államokba költöztek, először New Yorkba, majd 1972-ben Los Angelesbe. Nevelőapja, Walter Urban Jr. jazz zenész hatására, gyermekként a jazz műfaja állt hozzá a legközelebb, így tizenévesen trombitázni kezdett, zenei tehetsége hamar megmutatkozott.

A középiskolát a Fairfax High School-ban végezte, itt találkozott ’77 végén Hillel Slovak gitárossal és az íronak, színésznek készülő Anthony Kiedis-szel. A trió rövid időn belül elválaszthatatlan lett, Flea funk és rock zenét kezdett hallgatni, új zenei ideálja pedig Jimi Hendrix lett, és Slovak hatására áttért a basszusgitárra (ekkoriban kapta a Flea becenevet egy rajzfilmfigura után). Olyan gyorsan elsajátitotta az új hangszer fortélyait, hogy ’79-ben bevették az osztálytársai, Hillel Slovak, Jack Irons és Alain Johannes által alapított Anthym együttesbe., amely azonban néhány helyi fellépésen túl nem ért el nagyobb sikereket, majd 1982-től a Fear nevű bandában játszott.

1983-ban elhatározták barátaival, Kiedis-szel, Slovakkal és Irons-szal, hogy saját zenekart alapítanak. Kezdeten a Miraculously Majestic Masters of Mayhem nevet válaszották, majd Red Hot Chili Peppers-re változtatták. Flea 1985-ben feleségül vette Loesha Zeviar-t (Loesha neve van Flea bal mellére tetoválva), három évvel később megszületik első lánya, Clara. Később elválnak, de Clara-t közösen nevelik, a kislányt gyakran vitte magával turnékra, néha még a színpadon is helyet kapott egy szám erejéig.

A Blood Sugar Sex Magic sikere után Flea rendkívül neves basszusgitárossá vált, 1996-ban Amerikában az éve legjobb basszusgitárosának választották. Tehetségének elismeréseként olyan zenészek kérték fel közreműködésre, mint Mick Jagger, Alanis Morissette és Johnny Cash. Az 1997-es Jane’s Addiction Tour-on helyettesítette a hiányzó Eric Avey-t.

Bár szóló lemeze soha nem jelent meg, de pár demó felvétel napvilágra került. Az Egy kosaras naplója című film soundtrack-jén pedig megtalálhatjuk az I’ve Been Down számot, melyben ő énekel.

Filmekben is szívesen szerepelt, játszott olyan nagysikerű filmekben, mint a Félelem és reszketés Las Vegasban, vagy a Vissza a Jövőbe trilógia.

Két barátjával, Pete Weiss-szel és Keith Barryvel 2001-ben létrehozzák a Silverlake Conservatory Of Music nevű alapítványt, mely fő célja a gyerekek zenei fejlődésének segítése és a zenei oktatás bárki számára elérhető áron való biztosítása.

2003-ban szerepelt a The Mars Volta – De-Loused In The Comatoruim albumán, mint basszusgitáros, mivel az együttes nem talált megfelelő basszert. Koncerteken viszont már nem ő lépett fel velük. 2005-ben újra a Mars Volta segítségére volt, a Frances The Mute albumon pár számban trombitált.

2005-ben született második lánya, Sunny Bebop Balzary menyasszonyától, Frankie Rayder-től.

2007-ben a Stadium Arcadium turné után a Silverlake-i alapítványnál fog tanítani, emellett tervbe van véve egy közös lemez John-nal, és a Omar Rodriguez-el.

A következő előadókkal/együttesekkel működött közre:

Alanis Morissette
Aleka’s Attic
Banyan
Big Audio Dynamite
Butthole Surfers
Chuck Dukowski Sextet
Eleven
Eric Avery
Fear
Fishbone
Incubus
Mick Jagger
Mike Watt
Jack Irons
Jane’s Addiction
Jewel
Johnny Cash
Joshua Redman
Nirvana
Patty Smith
P
Pigface
Porno for Pyros
Sir Mix-A-Lot
Thelonious Monster
The Mars VoltaDe-Loused in the Comatorium
The Satellite Party
Tricky
Joe Strummer
Warren Zevon
The Weirdos
UK Subs
What Is This?
Axis of Justice
Young MC
Ziggy Marley

Az életrajzért köszönet Zsoltinak :)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>