John Frusciante

John Anthony Frus­ciante 1970. már­cius 5-​én született New York­ban. Queens­ben élt szüleivel (John Sr. ügyvéd, bíró, és Gail énekesnõ) és négy testvérével (Eric, Micheal, Anna és Lily), majd egy egyéves ari­zo­niai és floridai kitérõt követõen Santa Monica-​ban telepedtek le éde­sanyjá­val, miután szülei 76-​ban elvál­tak; éde­sapja Floridában maradt.

Kali­forniában kilenc évesen ismerkedett meg a punk-​rock világá­val, olyan együtte­sek zenéivel, mint a Germs és az Aero­smith, melyek nagy hatást gyako­roltak rá. 1980 végére az amerikai skateparkok legtöb­bje bezárt, így addigi fõ szenvedé­lye, a gördeszkázás helyett a 11 éves Frus­ciante érdek­lõdése a gitározás felé terelõdött. Ekko­riban olyan elõadók inspirálták, mint Frank Zappa, Jimi Hen­drix, David Bowie, Jimmy Page, Steve Vay, és megszület­nek az elsõ saját mûvek.

1985-​ben, a Los Angeles-​i Vari­ety Arts Center-​ben hallja elõször a feltörekvõ under­groud bandát, a Red Hot Chili Pep­perst. Ez a találkozás élete egyik leg­meghatározóbb eseményévé válik: “…attól a pil­lanat­tól kezdve, az õ zenéjük jeletett szá­momra mindent.”

John 16 évesen külön költözött a család­jától Los Ange­les belvárosába, rövid­del késõbb a középiskolát is fél­be­hagyja és beiratkozik a Musi­cians Insti­tute of Tech­nol­ogy iskolába. Napi 10 – 15 órát gyako­rolva elszán­tan törek­szik célja meg­valósítására, a világ legjobb gitárosává akart válni. Kezdet­ben Zappa együttesében szeretett volna helyet kapni, ám rájön, hogy nem ez az, amire valójában vágyik.

Miután 1988-​ban több alka­lom­mal is együtt jam­mel D. H. Peli­gro dobossal, aki ez idõ tájt többek között a Red Hot Chili Peppers-​ben is ját­szott, Peli­gro — ismerve Frus­ciante Chili iránti rajongását — egy alka­lom­mal közös jam­melést szervezett Fleavel, az együttes basszus­gitárosá­val, akit lenyûgözött a fiatal fiú tehet­sége. Hil­lel Slo­vak 1988. június 25-​én bekövetkezett tragikus halálát követõen a banda meg­maradt két tagja, Anthony Kiedis és (a mag­yar gyök­erekkel ren­delkezõ) Micheal “Flea” Balzary a foly­tatás mel­lett dön­tött — Slo­vak utódá­nak helye nem volt kérdés, a 18 éves John Frus­ciante a Red Hot Chili Pep­pers gitárosa lett.

Az új felál­lású együttes 1989-​ben meg­je­lent Mother’s Milk címû albuma mag­a­san felülmúlta a koráb­biak sik­erét, az áttörést azon­ban az 1991-​es Blood Sugar Sex Magic jelen­tette. A felvételeket követõen pár hét­tel Toni Oswald-​nek, akkori barát­nõjének hatására Frus­ciante hero­int kezdett használni. A siker ellenére egyre rossz­ab­bul érezte magát az együttes­ben, utálta a nép­sz­erûséget, kapc­so­lata különösen megrom­lott Anthony Kiedis­sel. Egyéves vívódást követõen a 92-​es világkörüli turné japán állomásán a kon­cert elõtt fél órá­val kije­len­tette, hogy kilép az együttes­bõl, ma már szín­padra sem áll. A turnémenedzser rábeszélésére aznap este mégis ját­szott, azon­ban ezt követõen, a sik­erek csúc­sán hátat fordí­tott addigi életének.

Vis­sza­vonult Hol­ly­wood Hills-​i házába, fes­tés­sel és for­gatókönyvírás­sal töltötte ide­jét, sokáig hangsz­ert sem vett a kezébe. 1994-​ben adta ki elsõ, Nian­dra Lades And Usu­ally Just A T-​shirt címû szóló lemezét, mely hangzása merõben eltér a Red Hot Chili Pep­pers funk-​rock stílusától. A számok több­sége a Blood Sugar Sex Magic felvétele alatt, John nap­pal­iában egy négysávos mag­nó­val lett rögzítve. Szin­tén John házában lett felvéve 1994-​ben a Stuff címû kisfilm, melyet barátjá­val, Johnny Depp-​pel készített. A ház még ebben az évben leégett, az addigi fest­ményekkel, hangsz­er­gyûjtemén­nyel együtt, átmeneti­leg barát­nõjénél, majd egy motel­ben élt. 1997-​ben jelent meg második szóló albuma, a Smile From The Streets You Hold, amit amerikai turné követett (a lemez for­gal­mazását késõbb leál­lít­tatta). Ekko­rra tech­nikai tudása szinte tel­je­sen elhagyta, keze elgyengült, hangja erõtlenné vált, a heroin tel­je­sen hatalmába kerítette.

Az élet halál között lebegõ Frus­ciante 1998 ele­jén szánta el magát a vál­tozásra, reha­bil­itá­ciós központba vonult, hogy megsz­abaduljon füg­gõségétõl. Flea mind­végig mel­lette állt, a kórházban Anthony Kiedis is meglá­to­gatta, hogy újraé­lesszék régi barát­ságukat. Pár hét­tel azt követõen, hogy kijött a központ­ból, Flea egy találkozás alka­lmá­val fela­ján­lotta, hogy ha van kedve, szívesen lát­nák újra az együttes­ben. A fela­ján­lást, mely job­bkor nem is jöhetett volna, ter­mészete­sen öröm­mel elfo­gadta. Akkori anyagi helyzetére jellemzõen Kiedis adott neki kölc­sön pénzt, hogy egy használ­ható gitárt vehessen, majd 1998 tavaszán bele is kez­denek az új album elkészítésébe, amely 1999. június 8-​án jelent meg Cal­i­for­ni­ca­tion cím­mel, több mint 13 mil­lió példány kelt el belõle, ami a Chilivel együtt Johnt is újra a csúc­sra jut­tatta. A kitartó gyako­r­lás­nak köszön­hetõen gyor­san vis­szany­erte régi for­máját, ám egészségében mély nyomokat hagy­ott a hat éven át tartó önpusztító élet­mód — kar­jain a tályog okozta hegek éle­tre szóló emlékeztetõül marad­tak abból az idõsza­k­ból. A meg­je­lenést követõ világkörüli turné alatt folyam­atosan újabb dalokat szerzett, melyeket 2001-​ben a To Record Only Water For Ten Days címû albu­mon adott ki. A korábbi nyers hangzás helyett, a számok sokkal kifor­rot­tab­bak, a felvételek precízebbek let­tek. A lemez tel­je­sen saját “gyárt­mány”, házi stúdiójában készült, Frus­ciante ját­szott fel, pro­gramo­zott, kev­ert min­dent, a korábbi négysávos analóg helyett egy új, nyolc­sávos dig­itális reko­rdert használt. A meg­je­lenés­sel egyide­jû­leg kisebb turnét adott Európában és Észak-​Amerikában, a fel­lépések min­d­e­gyike akusztikus show volt, egy szál gitár­ral. Még ebben az évben egy, a hon­lapjáról szabadon letöl­thet albu­mot készített From The Sounds Inside cím­mel, ajándékként szánva rajongóinak.

A turnéról haz­a­térve belekez­denek a legú­jabb Chili album, a By The Why elkészítésébe, mely 2002. július 9-​én került a boltokba, sikere túl­szárnyalja a Californication-​ét. Ismét világkörüli turné, közben folyam­atosan szület­nek az újabb szerzemények, melyeket a 2004 február­jában meg­je­lent Shad­ows Col­lide With Peo­ple tar­tal­mazza. Az anyagot Josh Kling­hof­fer­rel közösen készítette, a doboknál Chad Smith ült, közremûködik még Flea, Omar Rodriguez (Mars Volta) és Char­lie Clouser (Nine Inch Nails). Az album bek­erült az amerikai Bill­board Top 200-​as listájára és sok más ország­ban toplistás lett, ami rend­kívüli ered­ménynek számít tek­in­tetbe véve, hogy az anyag sem­mi­lyen for­mában nem lett rek­lá­mozva, videók­lipp egy számhoz sem készült.

A 2004-​es év elsõ felében egy tíz elõadás­ból álló kon­cert­soroza­tot adott bará­taival Per­fo­mance Shows cím­mel, kali­for­niai helyszíneken, több­ségük a los ange­lesi Knit­ting Factory-​ban került megren­dezésre. Frus­ciante mel­lett részt vett Josh Kling­hof­fer, Flea, Omar Rodriguez, Joe Lally (Fugazi), Eric Avery, Carla Azar és Jon Brian. A kon­certek anyagát hosszú jam­melések és addig meg nem jelent dalok adták.

Mivel 2004-​ben a Red Hot Chili Pep­pers pár euró­pai kon­certet leszámítva nagy­obb pro­jectbe nem kezdett, John úgy érezte, szaba­dide­jét szóló munkái­nak szen­teli — május­ban beje­len­tette, hogy a év második felében havonta új album­mal jelen­tkezik. A sort már június 22-​én a The Will To Death nyi­totta, majd augusz­tus­ban jött a következõ album, melyet Kling­hof­fer­rel és Joe Lally-​vel közösen Ataxia — Auto­matic Writ­ing cím­mel adtak ki. Szeptem­ber­ben meg­je­lent a DC EP, október — Inside Of Emti­ness, novem­ber — A Sphere In The Heart Of Silence. A befe­jező, Cur­tains címû album meg­je­lenése 2005 január­jára csús­zott. Az albumok min­d­e­gyike egy külön stílus, egy külön elgo­n­do­lás alapján született. Videók­lipp csak az utolsó album Past Recedes című számához készült, melyet televíz­ióban sosem ját­szot­tak, csak inter­neten lett ter­jesztve. Mivel a felvételek lekötöt­ték, nem maradt idõ a To Record Only Water For Ten Days-​t követő kon­cert­soroza­thoz hason­lóra, így az egész Shad­ows Col­lide With People-​t felját­szotta akusztikus gitár­ral, és — egy újabb ajándék albumként — fel­tette honlapjára.

Az együttes­ben és szólóban végzett munkája mel­lett több alka­lom­mal adott közös kon­cetet Michael Rother-​rel (Kraftwerk), zenét írt Vin­cent Gallo Brown Bonny címû filmjéhez, közreműködött az Omar által a Man­ual Dex­ter­ity címû filmhez írt albu­mon, a Mars Volta lemezein, majd több kon­certre is elkísérte őket. A GSL — The Speciel 12 Sin­gles Series: One Dozen Years kollek­ciójába Omar­ral egy két szá­mot tar­tal­mazó EP-​t írtak. 2005 végén Glenn Hughes-​szal és Chad Smith-​szel közösen dol­go­z­tak Hughes új szóló albumán.

Négy év után 2005. április 23-​án adott először szóló kon­certet a brit ATP fes­z­tiválon óriási sikerrel.

2007. május 29.én meg­je­lent az Ataxia II., majd 2009 ele­jén kiadta a tizedik szóló lemezét, The Empyrean cím­mel, melynek felvételei 2006 decem­bere és 2008 már­ciusa között zajlot­tak. Saját elmondása szerint nem ter­vez újabb szóló kon­certeket az új lemezzel.

Az éle­tra­jzért köszönet Zsolti­nak!