Anthony Kiedis – Scar Tissue

anthony-kiedis-photo-terry-richardson-august-27th-2011-red-hot-chili-peppers-im-with-you-era-image-03

Rövid könyvkritika rovatunk következik. Nemrég újraolvastam a Scar Tissue-t, és sok év után újra rájöttem, hogy miért is nem szeretem ezt a könyvet.

Bár gondoltam, hogy önéletrajzi mivolta miatt sokkal jobban fog magára, Anthony-ra koncentrálni a könyv, mint a Red Hot Chili Peppersre, de mégis csalódás volt, hogy ennyire keveset tudunk meg az együttesről, főleg a Blood Sugar Sex Magik utáni időszakból. Természetesen hozzátartozik Anthony életéhez a sok nő és kábítószer, de a folyamatosan ismétlődő ciklus egy idő után fárasztó, főleg, hogy már ki sem egészül olyan sztorikkal, mint a könyv elején, ahol Flea-vel és Hillellel baromkodtak. Drog, nő, drog, elvonó, nő, drog, nő, elvonó, drog, nő, drog, elvonó. Jellemző, hogy az utolsó tiszta korszakát és a By The Way lemez időszakát kb 10 oldalban lerendezi, hiszen ekkor már nem voltak hetekig tartó speedballozások. Persze még így is vannak benne érdekes történetek, a zenekar kezdeti, Anthony vad drogozási korszaka előtti időszaka ráadásul elég szépen el van mesélve, úgyhogy egyszer mindenképpen érdemes elolvasnia minden Red Hot Chili Peppers rajongónak, illetve elég pontos betekintést enged egy beteg, drogos ember lelkébe, ezért a téma iránt érdeklődőknek is ajánlott. (A beszerzéshez viszont sok sikert, én hetek óta nem találok egyetlen boltot se, ahol lehetne kapni)

Kibeszélő: bootlegek

Az internetnek hála, a jól tájékozott Chili rajongónak nem kell a Slane/Hyde Park/Off The Map koncert hármasra szorítkoznia ha élő felvételt akar hallani, mivel rengeteg jó minőségű koncert lelhető fel a neten (nálunk is van sok, ha véletlenül valaki nem tudná).

A mostani kibeszélő tárgya: Melyik a kedvenc koncertfelvételed? Jöhetnek a szempontok is, hogy miért.

Számomra az egyik kedvenc bootleg, az a 2000 Meadows koncert. Mondjuk az összes Californication turnés felvétel jöhet, szerintem akkor voltak a legjobb koncertek. Miért? Azok a koncertek sokkal energikusabbak és dögösebbek voltak még, persze ez erősen függ a setlist miatt is, egy Tell Me Baby-vel nem lehet olyan érzést elérni mint egy Emit Remmus-szal például. Olvasom tovább >>

Kedvenc b-side?

Újabb kibeszélő, a kérdés egyszerű, melyik a kedvenc olyan számod, amelyik albumon nem jelent meg (a Greatest Hits sem számít most albumnak), melyik az a szám amelyiket te egyértelműen feltetted volna az aktuális albumra?

Számomra a favorit a Soul To Squeeze, ami tényleg csak azért maradhatott le az albumról, mert ezzel már túl sok kultikus lassú szám lett volna rajta. A másik titkos kedvenc a Bunker Hill, ami olyan szempontból is érdekes, hogy már 1998-ban játszották koncerten, mégis csak a Fortune Faded maxira került fel. (ez ad egy kis esélyt arra, hogy valamikor a Desiree/Leverage Of Space/Rolling Sly Stone is felkerül valamelyik jövőbeli kislemezre)

Itt egy kis segítség, hogy milyen b-side számok vannak: Olvasom tovább >>

The Empyrean – vélemény

Pár hallgatós vélemény, első benyomások, ilyesmi.

Ütős. Nincs olyan nagyon nagy változás az eddigi lemezekhez képest, viszont sokkal kiforrottabb, érettebb mint a többi album. Volt egy olyan érzésem egész végig, hogy mintha ezt ismerném, mintha tudnám mi fog következni, mert az eddigi lemezeken is hasonló volt, de a következő hang, a következő lépés mégsem egészen az mint amire gondoltam. Az eddigi alapokon építkező, sokkal tovább “fejlesztett” album lett. Vannak nagyon jó pillanatok (az Unreachable még mindig megunhatatlan, az album egyik legjobb száma), John éneke szinte tökéletes, kiabál, sikít, de közben lágyan is tud énekelni, szinte elhiszi az ember, hogy semmi probléma nem lehet a világon ilyenkor. Ráadásul a One More Of Me mély énekéhez hasonlót még tényleg nem hallottunk tőle. Bár pont ezen a számon nevettem fel, az a sikítás egyszerűen vicces. A vonósok mellett viszont nem szabad elmenni szó nélkül, félelmetes milyen hangulatot kelt a Central közepe felé. A gitárszólókat azt hiszem nem is kell említeni, mindegyik egy-egy remekmű. Viszont a Before The Beginning engem 100%-ban a Funkadelic – Maggot Brain számára emlékeztet, egymás után hallgatva nem is tudtam hirtelen melyik melyik.
Összességében a lemez bőven megérdemli az 5/5-ös értékelést. Utoljára a Shadowsot éreztem ennyire összetettnek és változatosnak.

Fogadjátok meg John tanácsát, hallgassátok sötétben és olyan hangosan amennyire csak bírjátok.