Az együttes

A RHCP „szex, jó idők, rock and roll és még több szex”. Per­sze ez ma már nem tel­je­sen igaz. A 90es évek egyik leg­meghatározóbb bandájából, akik anno csak 30 ember előtt léptek fel, ma már több tízezres sta­dionokat megtöltő együttes lett. Átélték a pok­lok pok­lát, elvesztet­ték legjobb barátjukat, megküzdöt­tek a drog­gal, de még mindig itt van­nak. Ők a Red Hot Chili Pep­pers.

1983-​ban három jó barát, Micheal „Flea” Balzary, Jack Irons és Hil­lel Slo­vak mega­lapí­tot­ták az Anthym-​ot. Az Anthym fel­lépések előtt barátjuk, Anthony Kiedis mindig elmon­dott egy ver­set, így kon­fer­álta fel az együttest, majd nem­sokára már ő is a banda tagja lett. Eddi­gre már a nevük is más lett, ők voltak a Tony Flow and the Mirac­u­lous Mas­ters of May­hem. Első fel­lépésük Rhythm Lounge-​ban volt 30 ember előtt, és az Anthony által írt Out In LA. című szá­mot adták elő. Újabb és újabb fel­lépések jöt­tek, a nevüket is megvál­toz­tat­ták szerenc­sére, így ők let­tek a Red Hot Chili Pep­pers (a nevüket egy étterem után válasz­tot­ták). Hét hónap­pal az első fel­lépés után megc­sinálták az első demo kazettájukat, és elkezdtek „házalni” vele. A kezdeti elu­tasítá­sok után sik­erült az EMI-​nél kikötni. Eközben Hil­lel és Jack másik bandája, a What Is This is kapott egy lemezsz­erződést, ezért mind a ket­ten elhagyták a bandát, így Anthony-​nak és Flea-​nek új tagokat kel­lett találni. Az új gitáros Jack Sher­man lett, az új dobos meg Cliff Mar­tinez, kezdőd­hetett a lemezkészítés.

Az első lemez, a The Red Hot Chili Pep­pers pro­duc­ere Andy Gill lett. Az együttes és a pro­ducer között voltak súr­lódá­sok, nem mindig egyeztek az elképzelések, de végül 1984. augusz­tus 10.én meg­je­lent az első lemez. Az album nem hozott kereskedelmi sik­ert, még kifor­rat­lan volt, de ahhoz pont elég volt, hogy Hil­lel vis­sza­tér­jen a bandához, és így újra együtt volt az együttes magja. Hil­lel vis­sza­térésének valószínű­leg Anthony örült a legjob­ban, hiszen nagyon sok nézeteltérés volt közte és Jack Sher­man között.

Az együttes a második lemez elkészítéséhez pro­duc­ernek a híres George Clinton-​t kérte fel. Az új pro­ducer hatására kezdték el ötvözni a punkot a funkkal, így kezdődött a máig olyan jellemző Chili érzés. A lemez, melynek címe Freaky Sty­ley lett (akko­riban Anthony és Flea min­denre, ami őrült, külön­leges volt, ezt a jelzőt használta), 1985. augusz­tus 16.án jelent meg és bár sik­ere­sebb volt, mint az első album, még mindig nem hozta meg a várva várt áttörést. 1986-​ban Cliff Mar­tinez elhagyta az együttest, és helyére a régi barát, Jack Irons jött.

1987. szeptem­ber 29.én meg­je­lent a har­madik album, a „The Uplift Mofo Party Plan”. Ez volt az első RHCP album, ami felk­erült a Bill­board listájára, méghozzá a 148. helyre. A siker, és a kon­certek vis­zont nagy árat követel­tek, Anthony és Hil­lel egyre keményebben kezdett el dro­gozni. Hil­lel füg­gősége annyira elhara­pód­zott, hogy volt olyan alka­lom, amikor nélküle kel­lett az együttes­nek szín­padra áll­nia. Emi­att az együttes úgy dön­tött megvá­lik tőle. Ez valószínű­leg még job­ban tönkretette volna Hillel-​t, ezért az egyik barátjuk azt tanác­solta, sem­mikép­pen se vál­janak meg tőle, Hillel-​nek most leginkább a bará­taira van szük­sége. Az együttes úgy dön­tött nem vál­nak meg tőle, vis­zont már meg­menteni sem tudták, 1988. június 25.én Hil­lel Slo­vak kábítószer-​túladagolásban meghalt. Az együttest annyira megrázta a hír, hogy Jack Irons kilépett, nem volt képes tovább az együttes­ben maradni. „This isn’t where I want to be. I don’t want to be part of some­thing where my fuck­ing friends are dying .

Anthony úgy gon­do­lta, hogy tar­tozik annyi­val Hil­lel emlékének, hogy tovább viszik az együttest, így elkezdték keresni az új tagokat. Nem volt egysz­erű, hiszen Hil­lel nem csak egy egysz­erű gitáros volt. Dobosnak a Dead Kennedys dobosát, D. H. Peligro-​t vet­ték fel, gitáros­nak pedig az ex-​P-​Funk-​os DeWayne “Black­byrd” McKnight-​ot. Nem sokáig maradt ez a felál­lás, ugya­nis Pile­gro által meg­találták a tökéletes gitárost, a még csak 18 éves John Frusciante-​t. John nagyon nagy Chili rajongó volt, és a stílusa is nagyon hason­lí­tott Hillel-​éhez, ezért tökéletes választás­nak tűnt. Már csak egy jó dobos kel­lett. Meghall­gatást tar­tot­tak, de senki nem volt elég jó, egészen addig, amíg egy sza­kadt farmer­nadrá­gos és bőrdzsekis rocker, Chad Smith be nem lépett a terembe. Próbaként jamelni kel­lett neki Flea-​vel, aki addig ren­dre lealázta a többi dobost, de Chad-​et nem tudta, sőt, volt amikor már ő vesztette el a fon­alat. Ekkor már biz­tos volt, hogy meg­van a tökéletes dobos szá­mukra, összeállt az Új Red Hot Chili Peppers.

1989. augusz­tusában meg­je­lent az új lemez, mely a Mother’s Milk címet kapta. Az album sokkal keményebb volt, mint az eddigi lemezek, de ennek ellenére (vagy éppen ezért) végre meghozta a várva várt áttörést, a Hil­lel emlékére írt Knock Me Down felk­erült a mod­ern rock listára, az album pedig a Bill­board listáján az 52. helyig jutott. Ez volt az együttes első aranyle­meze. A Ste­vie Won­der fel­dol­go­zás, a Higher Ground 3 díjat kapott az MTV Video Music Awards-​án.

A hírnév ter­mészete­sen elju­tott min­denki­hez a zenei élet­ben, így a Sony és a Warner is megk­er­este őket, hogy szerződ­jenek hoz­zájuk. A Warner vezetője szim­patikus volt szá­mukra, vis­zont a Sony aján­lott fejenként egy mil­lió dol­lárt, és ezt nem tudták elu­tasí­tani, így a Sony-​hoz szerződtek. Ekkor fel­hívta Anthony-​t a Warner igaz­gatója, és grat­ulált a szerződéshez. Ez a gesz­tus annyira megérin­tette Anthony-​t, hogy Flea-​vel közösen úgy dön­töt­tek nem men­nek a Sony-​hoz. Az új kiadó a Warner lett.

Elkezdőd­hetett az új album készítése, az új pro­ducer Rick Rubin lett, és ez már fél garan­cia volt a sik­erre. Az együttes elbújt a világ elől, beköltözött egy nagy, üres házba, és a következő hónapok­ban el sem hagytál azt (Chad kivételével, aki annyira félt a házban lakó állítóla­gos szelle­mek­től, hogy nem mert ott maradni esténként). Érdekes, hogy a Chili egyik leg­nagy­obb slágere, az Under The Bridge majd­nem fel sem került az albumra, csak Rick unszolására csinál­tak hozzá egy tel­jes szá­mot. A Blood Sugar Sex Magik 1991. szeptem­ber 24.én jelent meg, és min­den eddig­inél nagy­obb sik­ert hozott. Az első kisle­mez a Give It Away lett, ami az 1992es Grammy díjkiosztón meg­ny­erte a legjobb rock előadás díját, és az első helyre került a mod­ern rock char­ton. A második kisle­mez az Under The Bridge lett, ami a 2. helyig jutott a Bill­board Top 100as listáján. Az album 12 mil­lió példány­ban kelt el világsz­erte, és a Rolling Stone 500 legjobb album listáján a 310. helyet érdemelte ki. Az album készítéséből dvd is készült, a film a Funky Monks címet kapta.

Mintha csak a múlt ismételné meg önmagát, újra prob­lémák jelen­tkeztek az együtte­sen belül. John nem tudta kezelni a hirte­len jött sik­ert, ő nem akart világhírű lenni, ezért megrom­lott a kapc­so­lata az együttes­sel, leginkább Anthony-​val. Ez odáig fajult, hogy 1992-​ben a japán turné kel­lős közepén, egy kon­cert előtt John úgy dön­tött kiszáll az együttes­ből. Az aznapi kon­certet még leny­omta, de utána haz­a­u­ta­zott, és otthagyta a bandát. John helyére Arik Mar­shall állt be (ő szere­pel a Break­ing The Girl klip­ben is). Vis­zont nem ő volt akit a Chili kere­sett, ezért úgy dön­töt­tek, hogy megvál­nak tőle, és helyére Jesse Tobias-​t vet­ték fel, aki szin­tén nem felelt meg, ezért –bár eddig mindig elu­tasí­totta a felkérést– Dave Navarro-​t kérték meg, hogy csat­lakoz­zon az együtteshez.

Új fejezet kezdődött az együttes életében. Az első Dave-​es kon­certre az 1994-​es woodstock-​i fes­z­tiválon került sor, majd megkezdődtek az új album munkálatai. Az album nagyon las­san hal­adt, Dave munkastílusa nem illett a Chili-​hez, nagyon fes­zült időszak volt ez az együttes történetében, de végül 1995. szeptem­ber 12.én meg­je­lent a One Hot Minute. Az album sokkal sötétebb, és szomorúbb hangvételűbb lett, mint az eddigi lemezek. Bár más hangzást kap­tak az emberek mint amit eddig, mégis sik­eres lett az album, a My Friends az első helyen szere­pelt a listákon, és a Warped és az Aero­plane is sik­eres lett. Az album mel­lett fel­dol­go­zták John Lennon I Found Out című számát, ami felk­erült az Work­ing Class Hero: A Trib­ute to John Lennon lemezre. Írtak szá­mot a Beavis And Butthead filmhez is — címe Love Roller­coaster, egy ani­má­ciós klip is készült belőle-.

A turné után az együttes pihenőt tar­tott, Ant-​en egyre job­ban úrrá lett a kábítószer, Flea beszállt Perry Far­rell mellé a Porno For Pyros-​ba, Dave és Chad pedig mega­lapí­totta a Spread-​et. 1997-​ben adtak egy kon­certet Japán­ban, a Fuji hegy lábánál, ami arról híresült el, hogy a kon­cert 7 szám után félbesza­kadt, mert egy óriási vihar elmosta a kon­certet. Az együttes­nek el kel­lett volna kez­de­nie dol­go­zni az új lemezen, de a munkák nem hal­ad­tak. 1998 ápril­isában úgy dön­töt­tek, hogy megvál­nak Dave-​től. Akkor Flea egy fura kérdés­sel ker­este meg Anthony-​t, „mi lenne ha John vis­sza­térne?”. Anthony örült a fel­vetés­nek, ugya­nis időközben John­nak sik­erült leszok­nia a dro­gokról. Nem kötelezték el magukat sem­mire, először csak össze­jár­tak jamel­getni, de végül annyira összes­zok­tak, hogy két­ség sem fért hozzá, újra John lesz a gitáros. John min­denét felemésztette a drog, még a gitár­jait is eladta, csak hogy dro­got szerezzen, ezért Anthony adott neki pénzt, hogy vehessen magá­nak egy új gitárt. Az együttes újra együtt volt, és 1999. június 8.án meg is jelent az új lemez, a Cal­i­for­ni­ca­tion.

Az album nagyon jól szere­pelt, annak ellenére, hogy már majd­nem min­denki lemon­dott az együttes­ről. A Cal­i­for­ni­ca­tion óriási siker lett, a Bill­board album listáján a 3. helyig jutott. Az első kisle­mez, a Scar Tis­sue 2000-​ben Grammy díjat nyert, mint a legjobb rock szám. Az album sik­erét jól jellemzi, hogy még a Para­lell Uni­verse is felju­tott a TOP40-​es mod­ern rock listára, pedig meg sem jelent kisle­mezként, és klip sem készült belőle. Az album új színt hozott a Chili világába, hát­térbe szorult a régi rap­funk, helyette előtérbe kerül­tek a melódiák. 1999 júliusában az együttes két éves világkörüli turnéra indult, melynek utolsó kon­certjéből Off The Map cím­mel dvd is meg­je­lent. A turné után az együttes elkezdett dol­go­zni a következő lemezen, mely 2002-​ben meg is jelent.

A By The Way 2002. július 9.én jelent meg, és már az első héten 700 000 példány kelt el belőle, ezzel a 2. helyre ugrott a Bill­board listáján. Az album a Cal­fior­ni­ca­tion foly­tatása volt, még lass­abb, még melodikus­abb lett. Azt első kisle­mez az album címadó dala lett, ezt a Zephyr Song, a Can’t Stop, és végül az Uni­ver­sally Speak­ing követte (az US klipje hivat­alosan csak Európában jelent meg). Az album meg­je­lenését egy 18 hóna­pos világkörüli turné követte. 2003-​ban meg­je­lent az együttes Great­est Hits albuma, melyen két új szám kapott helyett, a For­tune Faded kisle­mezen is meg­je­lent. A By The Way turnéból is készült dvd, mely Live At Slane Cas­tle cím­mel 2003 novem­berében jelent meg. 2004-​ben az együttes tovább kon­certezett, Lon­don­ban, a Hyde Park­ban 3 kon­certet is adott, ezeknek a kon­certeknek a válo­gatásából jelent meg az banda első kon­certle­meze, a Live In Hyde Park. A lemez két új szá­mot is tar­tal­ma­zott, ame­lyeket lemezen soha nem adtak ki. A 3 kon­cert 17 mil­lió dol­láros bevételt pro­dukált, mely a leg­nagy­obb bevételt jelen­tette sima kon­certen (addig a Bea­t­les bir­tokolta ezt a címet).

Az együttes 2005-​ben csak pár kon­certet adott, elkezdtek dol­go­zni az új lemezen. A pro­ducer szokás szerint Rick Rubin volt. Össze­sen 38 szá­mot írtak a lemezhez, ezért úgy dön­töt­tek, hogy az új album dupla lemezes lesz (az előzetes ter­vek között szere­pelt az is, hogy három részben fog meg­je­lenni, de mire a 3. lemez meg­je­lent volna, a számok már ide­jét­múl­tak let­tek volna, ezért dön­töt­tek a dupla lemez mel­lett). Az új album a Sta­dium Arca­dium címet kapta, és 2006 májusában meg is jelent. 28 szám kapott rajta helyet. Ez volt az első album, ami egy­ből az első helyen debütált az amerikai listákon. Az első héten 442 000 példány kelt el belőle az egyesült állam­ok­ban, míg világsz­erte 1 100 000. Az év végére a Sta­dium Arca­dium lett a legtöbb eladott album cím bir­tokosa. A lemez 4 Grammy díjat is nyert a 2006-​os díjkiosztón. Az album utolsó klipje, a Char­lie csak az inter­neten jelent meg, a klipre egy pályáza­tot írtak ki, a győztes pedig élőben nézhette meg az együttest Párizs­ban. A lemez meg­je­lenésével új turnéba kezdett a Chili (2006. decem­ber 6.án és 7.én fel­léptek Bécs­ben is, ahol rengeteg mag­yar látta őket), amely egészen 2007. augusz­tus 26.ig tar­tott. A 2007-​es fel­lépéseken vendégzenészként ott volt Josh Kling­hof­fer, aki már régebb óta tevékenykedik az együttes körül mint har­madg­itáros, szin­te­tizá­toros illetve hát­tér­voká­los is. A turné utolsó felére azon­ban az együttes láthatóan elfáradt, már nem tűn­nek olyan energikus­nak, mint a turné kezde­tekor. Az augusz­tus 26​.ai kon­cert után az együttes hosszú szüne­tre ment, Flea az általa alapí­tott zeneiskolában fog taní­tani, Anthony-​nak gyereke fog születni, John pedig újra a szólóal­bu­maival foglalkozik. A pihenő után vis­zont neki kez­denek az új album­nak, melynek pro­duc­eri székére már George Clin­ton is beje­len­tkezett. Az együttes az eddigi munkájuk elis­meréseként 2009-​ben bek­erül a Rock & Roll Hall Of Fame-​be is.