Az együttes

A RHCP „szex, jó idők, rock and roll és még több szex”. Persze ez ma már nem teljesen igaz. A 90es évek egyik legmeghatározóbb bandájából, akik anno csak 30 ember előtt léptek fel, ma már több tízezres stadionokat megtöltő együttes lett. Átélték a poklok poklát, elvesztették legjobb barátjukat, megküzdöttek a droggal, de még mindig itt vannak. Ők a Red Hot Chili Peppers.

1983-ban három jó barát, Micheal „Flea” Balzary, Jack Irons és Hillel Slovak megalapították az Anthym-ot. Az Anthym fellépések előtt barátjuk, Anthony Kiedis mindig elmondott egy verset, így konferálta fel az együttest, majd nemsokára már ő is a banda tagja lett. Eddigre már a nevük is más lett, ők voltak a Tony Flow and the Miraculous Masters of Mayhem. Első fellépésük Rhythm Lounge-ban volt 30 ember előtt, és az Anthony által írt Out In LA. című számot adták elő. Újabb és újabb fellépések jöttek, a nevüket is megváltoztatták szerencsére, így ők lettek a Red Hot Chili Peppers (a nevüket egy étterem után választották). Hét hónappal az első fellépés után megcsinálták az első demo kazettájukat, és elkezdtek „házalni” vele. A kezdeti elutasítások után sikerült az EMI-nél kikötni. Eközben Hillel és Jack másik bandája, a What Is This is kapott egy lemezszerződést, ezért mind a ketten elhagyták a bandát, így Anthony-nak és Flea-nek új tagokat kellett találni. Az új gitáros Jack Sherman lett, az új dobos meg Cliff Martinez, kezdődhetett a lemezkészítés.

Az első lemez, a The Red Hot Chili Peppers producere Andy Gill lett. Az együttes és a producer között voltak súrlódások, nem mindig egyeztek az elképzelések, de végül 1984. augusztus 10.én megjelent az első lemez. Az album nem hozott kereskedelmi sikert, még kiforratlan volt, de ahhoz pont elég volt, hogy Hillel visszatérjen a bandához, és így újra együtt volt az együttes magja. Hillel visszatérésének valószínűleg Anthony örült a legjobban, hiszen nagyon sok nézeteltérés volt közte és Jack Sherman között.

Az együttes a második lemez elkészítéséhez producernek a híres George Clinton-t kérte fel. Az új producer hatására kezdték el ötvözni a punkot a funkkal, így kezdődött a máig olyan jellemző Chili érzés. A lemez, melynek címe Freaky Styley lett (akkoriban Anthony és Flea mindenre, ami őrült, különleges volt, ezt a jelzőt használta), 1985. augusztus 16.án jelent meg és bár sikeresebb volt, mint az első album, még mindig nem hozta meg a várva várt áttörést. 1986-ban Cliff Martinez elhagyta az együttest, és helyére a régi barát, Jack Irons jött.

1987. szeptember 29.én megjelent a harmadik album, a „The Uplift Mofo Party Plan”. Ez volt az első RHCP album, ami felkerült a Billboard listájára, méghozzá a 148. helyre. A siker, és a koncertek viszont nagy árat követeltek, Anthony és Hillel egyre keményebben kezdett el drogozni. Hillel függősége annyira elharapódzott, hogy volt olyan alkalom, amikor nélküle kellett az együttesnek színpadra állnia. Emiatt az együttes úgy döntött megválik tőle. Ez valószínűleg még jobban tönkretette volna Hillel-t, ezért az egyik barátjuk azt tanácsolta, semmiképpen se váljanak meg tőle, Hillel-nek most leginkább a barátaira van szüksége. Az együttes úgy döntött nem válnak meg tőle, viszont már megmenteni sem tudták, 1988. június 25.én Hillel Slovak kábítószer-túladagolásban meghalt. Az együttest annyira megrázta a hír, hogy Jack Irons kilépett, nem volt képes tovább az együttesben maradni. „This isn’t where I want to be. I don’t want to be part of something where my fucking friends are dying .

Anthony úgy gondolta, hogy tartozik annyival Hillel emlékének, hogy tovább viszik az együttest, így elkezdték keresni az új tagokat. Nem volt egyszerű, hiszen Hillel nem csak egy egyszerű gitáros volt. Dobosnak a Dead Kennedys dobosát, D. H. Peligro-t vették fel, gitárosnak pedig az ex-P-Funk-os DeWayne “Blackbyrd” McKnight-ot. Nem sokáig maradt ez a felállás, ugyanis Pilegro által megtalálták a tökéletes gitárost, a még csak 18 éves John Frusciante-t. John nagyon nagy Chili rajongó volt, és a stílusa is nagyon hasonlított Hillel-éhez, ezért tökéletes választásnak tűnt. Már csak egy jó dobos kellett. Meghallgatást tartottak, de senki nem volt elég jó, egészen addig, amíg egy szakadt farmernadrágos és bőrdzsekis rocker, Chad Smith be nem lépett a terembe. Próbaként jamelni kellett neki Flea-vel, aki addig rendre lealázta a többi dobost, de Chad-et nem tudta, sőt, volt amikor már ő vesztette el a fonalat. Ekkor már biztos volt, hogy megvan a tökéletes dobos számukra, összeállt az Új Red Hot Chili Peppers.

1989. augusztusában megjelent az új lemez, mely a Mother’s Milk címet kapta. Az album sokkal keményebb volt, mint az eddigi lemezek, de ennek ellenére (vagy éppen ezért) végre meghozta a várva várt áttörést, a Hillel emlékére írt Knock Me Down felkerült a modern rock listára, az album pedig a Billboard listáján az 52. helyig jutott. Ez volt az együttes első aranylemeze. A Stevie Wonder feldolgozás, a Higher Ground 3 díjat kapott az MTV Video Music Awards-án.

A hírnév természetesen eljutott mindenkihez a zenei életben, így a Sony és a Warner is megkereste őket, hogy szerződjenek hozzájuk. A Warner vezetője szimpatikus volt számukra, viszont a Sony ajánlott fejenként egy millió dollárt, és ezt nem tudták elutasítani, így a Sony-hoz szerződtek. Ekkor felhívta Anthony-t a Warner igazgatója, és gratulált a szerződéshez. Ez a gesztus annyira megérintette Anthony-t, hogy Flea-vel közösen úgy döntöttek nem mennek a Sony-hoz. Az új kiadó a Warner lett.

Elkezdődhetett az új album készítése, az új producer Rick Rubin lett, és ez már fél garancia volt a sikerre. Az együttes elbújt a világ elől, beköltözött egy nagy, üres házba, és a következő hónapokban el sem hagytál azt (Chad kivételével, aki annyira félt a házban lakó állítólagos szellemektől, hogy nem mert ott maradni esténként). Érdekes, hogy a Chili egyik legnagyobb slágere, az Under The Bridge majdnem fel sem került az albumra, csak Rick unszolására csináltak hozzá egy teljes számot. A Blood Sugar Sex Magik 1991. szeptember 24.én jelent meg, és minden eddiginél nagyobb sikert hozott. Az első kislemez a Give It Away lett, ami az 1992es Grammy díjkiosztón megnyerte a legjobb rock előadás díját, és az első helyre került a modern rock charton. A második kislemez az Under The Bridge lett, ami a 2. helyig jutott a Billboard Top 100as listáján. Az album 12 millió példányban kelt el világszerte, és a Rolling Stone 500 legjobb album listáján a 310. helyet érdemelte ki. Az album készítéséből dvd is készült, a film a Funky Monks címet kapta.

Mintha csak a múlt ismételné meg önmagát, újra problémák jelentkeztek az együttesen belül. John nem tudta kezelni a hirtelen jött sikert, ő nem akart világhírű lenni, ezért megromlott a kapcsolata az együttessel, leginkább Anthony-val. Ez odáig fajult, hogy 1992-ben a japán turné kellős közepén, egy koncert előtt John úgy döntött kiszáll az együttesből. Az aznapi koncertet még lenyomta, de utána hazautazott, és otthagyta a bandát. John helyére Arik Marshall állt be (ő szerepel a Breaking The Girl klipben is). Viszont nem ő volt akit a Chili keresett, ezért úgy döntöttek, hogy megválnak tőle, és helyére Jesse Tobias-t vették fel, aki szintén nem felelt meg, ezért –bár eddig mindig elutasította a felkérést- Dave Navarro-t kérték meg, hogy csatlakozzon az együtteshez.

Új fejezet kezdődött az együttes életében. Az első Dave-es koncertre az 1994-es woodstock-i fesztiválon került sor, majd megkezdődtek az új album munkálatai. Az album nagyon lassan haladt, Dave munkastílusa nem illett a Chili-hez, nagyon feszült időszak volt ez az együttes történetében, de végül 1995. szeptember 12.én megjelent a One Hot Minute. Az album sokkal sötétebb, és szomorúbb hangvételűbb lett, mint az eddigi lemezek. Bár más hangzást kaptak az emberek mint amit eddig, mégis sikeres lett az album, a My Friends az első helyen szerepelt a listákon, és a Warped és az Aeroplane is sikeres lett. Az album mellett feldolgozták John Lennon I Found Out című számát, ami felkerült az Working Class Hero: A Tribute to John Lennon lemezre. Írtak számot a Beavis And Butthead filmhez is – címe Love Rollercoaster, egy animációs klip is készült belőle-.

A turné után az együttes pihenőt tartott, Ant-en egyre jobban úrrá lett a kábítószer, Flea beszállt Perry Farrell mellé a Porno For Pyros-ba, Dave és Chad pedig megalapította a Spread-et. 1997-ben adtak egy koncertet Japánban, a Fuji hegy lábánál, ami arról híresült el, hogy a koncert 7 szám után félbeszakadt, mert egy óriási vihar elmosta a koncertet. Az együttesnek el kellett volna kezdenie dolgozni az új lemezen, de a munkák nem haladtak. 1998 áprilisában úgy döntöttek, hogy megválnak Dave-től. Akkor Flea egy fura kérdéssel kereste meg Anthony-t, „mi lenne ha John visszatérne?”. Anthony örült a felvetésnek, ugyanis időközben Johnnak sikerült leszoknia a drogokról. Nem kötelezték el magukat semmire, először csak összejártak jamelgetni, de végül annyira összeszoktak, hogy kétség sem fért hozzá, újra John lesz a gitáros. John mindenét felemésztette a drog, még a gitárjait is eladta, csak hogy drogot szerezzen, ezért Anthony adott neki pénzt, hogy vehessen magának egy új gitárt. Az együttes újra együtt volt, és 1999. június 8.án meg is jelent az új lemez, a Californication.

Az album nagyon jól szerepelt, annak ellenére, hogy már majdnem mindenki lemondott az együttesről. A Californication óriási siker lett, a Billboard album listáján a 3. helyig jutott. Az első kislemez, a Scar Tissue 2000-ben Grammy díjat nyert, mint a legjobb rock szám. Az album sikerét jól jellemzi, hogy még a Paralell Universe is feljutott a TOP40-es modern rock listára, pedig meg sem jelent kislemezként, és klip sem készült belőle. Az album új színt hozott a Chili világába, háttérbe szorult a régi rapfunk, helyette előtérbe kerültek a melódiák. 1999 júliusában az együttes két éves világkörüli turnéra indult, melynek utolsó koncertjéből Off The Map címmel dvd is megjelent. A turné után az együttes elkezdett dolgozni a következő lemezen, mely 2002-ben meg is jelent.

A By The Way 2002. július 9.én jelent meg, és már az első héten 700 000 példány kelt el belőle, ezzel a 2. helyre ugrott a Billboard listáján. Az album a Calfiornication folytatása volt, még lassabb, még melodikusabb lett. Azt első kislemez az album címadó dala lett, ezt a Zephyr Song, a Can’t Stop, és végül az Universally Speaking követte (az US klipje hivatalosan csak Európában jelent meg). Az album megjelenését egy 18 hónapos világkörüli turné követte. 2003-ban megjelent az együttes Greatest Hits albuma, melyen két új szám kapott helyett, a Fortune Faded kislemezen is megjelent. A By The Way turnéból is készült dvd, mely Live At Slane Castle címmel 2003 novemberében jelent meg. 2004-ben az együttes tovább koncertezett, Londonban, a Hyde Parkban 3 koncertet is adott, ezeknek a koncerteknek a válogatásából jelent meg az banda első koncertlemeze, a Live In Hyde Park. A lemez két új számot is tartalmazott, amelyeket lemezen soha nem adtak ki. A 3 koncert 17 millió dolláros bevételt produkált, mely a legnagyobb bevételt jelentette sima koncerten (addig a Beatles birtokolta ezt a címet).

Az együttes 2005-ben csak pár koncertet adott, elkezdtek dolgozni az új lemezen. A producer szokás szerint Rick Rubin volt. Összesen 38 számot írtak a lemezhez, ezért úgy döntöttek, hogy az új album dupla lemezes lesz (az előzetes tervek között szerepelt az is, hogy három részben fog megjelenni, de mire a 3. lemez megjelent volna, a számok már idejétmúltak lettek volna, ezért döntöttek a dupla lemez mellett). Az új album a Stadium Arcadium címet kapta, és 2006 májusában meg is jelent. 28 szám kapott rajta helyet. Ez volt az első album, ami egyből az első helyen debütált az amerikai listákon. Az első héten 442 000 példány kelt el belőle az egyesült államokban, míg világszerte 1 100 000. Az év végére a Stadium Arcadium lett a legtöbb eladott album cím birtokosa. A lemez 4 Grammy díjat is nyert a 2006-os díjkiosztón. Az album utolsó klipje, a Charlie csak az interneten jelent meg, a klipre egy pályázatot írtak ki, a győztes pedig élőben nézhette meg az együttest Párizsban. A lemez megjelenésével új turnéba kezdett a Chili (2006. december 6.án és 7.én felléptek Bécsben is, ahol rengeteg magyar látta őket), amely egészen 2007. augusztus 26.ig tartott. A 2007-es fellépéseken vendégzenészként ott volt Josh Klinghoffer, aki már régebb óta tevékenykedik az együttes körül mint harmadgitáros, szintetizátoros illetve háttérvokálos is. A turné utolsó felére azonban az együttes láthatóan elfáradt, már nem tűnnek olyan energikusnak, mint a turné kezdetekor. Az augusztus 26.ai koncert után az együttes hosszú szünetre ment, Flea az általa alapított zeneiskolában fog tanítani, Anthony-nak gyereke fog születni, John pedig újra a szólóalbumaival foglalkozik. A pihenő után viszont neki kezdenek az új albumnak, melynek produceri székére már George Clinton is bejelentkezett. Az együttes az eddigi munkájuk elismeréseként 2009-ben bekerül a Rock & Roll Hall Of Fame-be is.

  • Sibalina

    ………Budapesten mikor voltak?

  • atika85

    ………Budapesten mikor voltak?

    1996. június 25. Kisstadion