Az első szám

Az előbb jutott eszembe az az aranyos kis történet, hogy mikor és melyik Red Hot Chili Peppers számot hallottam először. 1999 volt, akkor talán Z+ néven futott az akkori zseniális zenecsatorna. Délután lehetett valaki újdonság bemutató, amiben elmesélték, hogy az együttes sok év szünet után tért vissza, a gitáros majdnem belehalt a drogokba, de most itt vannak az új klippel, aminek a címe Scar Tissue. Akkoriban nem a rockzene volt a hozzám legközelebb álló stílus (vagy inkább csak próbáltam letagadni a rapper barátaim előtt), és az első reakcióm, hogy mi ez a szar, kapcsoljunk innen, minek autóznak a sivatagban ezek, és miért szór homokot saját magára az a barom. Persze aztán talán egy évvel később már nem tudtam ellenállni a rockzene hívásának, 300 forintért megvettem a Californicationt kazettán, és rongyosra hallgattam az A oldalt (mivel azon voltak a nagy slágerek). Úgyhogy így indult az egész rajongás. (Egyébként szerintem ez az egyetlen olyan szám, ami lemezen mindig is sokkal jobb lesz mint élőben, egyszerűen nem sikerült azt a hangulatot visszaadni koncerten, bármennyire is csodálatosak voltak John/Josh szólói)

Nektek hogyan kezdődött, mi volt az első szám, az első Chili élmény?