Guitar World interjú magyarul

Vera nevű kedves olvasó küldött nekünk egy csodás fordítást a nemrég közzétett Guitar World interjúból. Fogadjátok szeretettel, olvassátok élvezettel.

Évtizedek óta a kaliforniai Venice Beach a hipszterek, nonkonformisták, és a minden értelemben vett kívülállók menedéke. Így nem meglepő, hogy egy szeles, kora nyári napon itt találjuk Anthony Kiedist, a Red Hot Chili Peppers énekesét. Egy stúdiófotózásra jött, nem messze a híres Venice sétánytól, ahol jósoltathatunk a tenyerünkből, kifestethetjük az arcunk, vagy füstölőket, illóolajokat, és raszta pólókat vásárolhatunk a hosszan sorakozó árusoktól.

Anthony Kiedis önmagában egy jelenség, a 20. század korai éveit idéző stílusban öltözve—a mellény, a végig begombolt ingnyak, a rövidre vágott bajusz, és a szemébe fésült haj miatt, elég bizarr, de Adolf Hitlerre hasonlít. A Red Hot Chili Peppers legújabb gitárosával, Josh Klinghofferrel jött. A két ember tökéletes ellentéte egymásnak. A zömök és beszédes Anthony Kiedis egyértelműen a fotózásra öltözött. Josh Klinghoffer—magas, esetlen, borostás, és olyan fájdalmasan csendes, hogy fizikailag megerőltető néhány mondatot kihúzni belőle—bő nadrágot, pólót és egy dzsekit vett fel. Anthony Kiedis és Josh Klinghoffer nevetnek egyet az ellentétes stílusválasztásukon, majd csendben vizsgálni kezdik a régi funky gitárokat, amiket Josh Klinghoffer hozott a fotózásra: egy sárga Harmony Stratotone Newport 1952-ből, egy hasonlóan régi Silvertone, és egy rossz jack aljzatú Airline.

Josh Klinghoffer fontos szerepet játszott a Red Hot Chili Peppers új albumának, az I’m With You-nak az elkészítésében, ami egy kiemelkedő lemez lett, különleges, új fejezetet nyitva a zenekar hosszú kreatív történetében. Ez 12 év után az első RHCP album csapat sokáig meghatározó gitárosa, John Frusciante nélkül, aki 2009-ben lépett ki új zenei érdeklődését követve. Néhányakban felmerült a kérdés, hogyan boldogul majd a zenekar John Frusciante vad képzeletvilága és jól képzett éneke nélkül, de a régi-új Red Hot Chili Peppers gyönyörűen helytállt.

“Én vagyok a zenekar patetikus optimistája,” mondja Anthony Kiedis. “Természetemnél fogva hiszem, hogy a dolgok könnyedén fognak menni. Ez jutott nekem. Mikor a drogfüggőségünk miatt száguldottunk le a lejtőn, még akkor is úgy éreztem, hogy minden rendben lesz. Minden kialakul majd.”

És valóban kialakult. Josh Klinghoffer sok értelemben ideális helyettese John Frusciante-nek. Egyrészről, ők ketten közeli barátok; másrészről, Klinghoffer számos szóló projekten dolgozott együtt Frusciante-vel. Ezen kívül közreműködött olyan előadók turnéin és/vagy lemezein, mint PJ Harvey, Beck, Tricky és a Thelonius Monster, valamint saját zenekara is van, a Dot Hacker.

Miután évekig más művészek zenéjét támogatta, a saját dolgaira szeretett volna koncentrálni, de, ahogy mondja, nem tudta visszautasítani a lehetőséget, hogy a Red Hot Chili Peppers-szel játsszon. “Azt mondtam magamnak, Istenem, erre nem mondhatsz nemet,” meséli nevetve. “Már az is megtisztelő, hogy egy szobában lehetek ezekkel a srácokkal, nemhogy zenét csinálhatok velük. Hihetetlen a történetük, és a kapcsolatuk egymással. Nem is kérhettem volna barátságosabb embereket, vagy jobb körülményeket. Ők három olyan ember, aki megérdemli, hogy zenélhessen, és hogy olyan emberekkel tehesse ezt, akik számára a zene legalább ennyire fontos.”

Josh Klinghoffernek köszönhetjük az új Red Hot Chili Peppers album címét is. Az “I’m with you” (Veletek vagyok) mondatot a gitáros egy falra firkálva látta úton egy Red Hot Chili Peppers próbára, de ez a pár szó összefoglalja az ő és a zenekar jelenlegi helyzetét is. Valóban velük van—jóban és rosszban, tehetnénk hozzá, ha felidézzük a Red Hot Chili Peppers gitárosainak zaklatott örökségét.

“Azt hiszem, a Mother’s Milk óta ez az első alkalom, hogy nem én adtam címet egy RHCP lemeznek,” mondja Anthony Kiedis. “És nagyon örültem, mikor Josh előjött az ötlettel, mert teljesen igaznak éreztem.”

Az I’m With You egy erős lemez, méltó utódja a Frusciante-hangsúlyos trilógiának—a Californication-nek, By the Way-nek és Stadium Arcadium-nak—ami a Red Hot Chili Peppers-t a siker új magasságaiba röpítette a 21. század első évtizedében. Klinghoffer-ben is megvan Frusciante kísérletező kedve és a szokatlan hangszínekkel operáló vállalkozószellemisége. Elég meghallgatni, hogyan szedi szét az új fiú a „Goodbye Hooray”, az I’m With You-n található sok kiváló dal egyikének, outroját Steve Howe „Gates of Delirium”-on nyújtott teljesítményéhez méltó őrült és dögös vezérmotívumával.”

Az antik, használt gitárokból és sikkesebb vintage felszerelésekből álló arzenáljával, Klinghoffer kész követni a Chili Peppers soha nem nyugvó múzsáját, bármerre is vezessen útja.

De amennyire egyezik Klinghoffer alapvető művészi lényege és ízlése John Frusciante-vel, annyira egyedülálló is egyben. Ahol Frusciante óriási volumenű gitáros, billentyűs, és énekes hangszerelésében tobzódunk, ott Klinghoffer hajlamosabb egy melankolikus gitárdallam, vagy egy művészien kiválasztott akkordmenet segítségével visszaadni a mondanivalót. Különleges érzéke van az akkordokhoz, melyeket harmonikusan épít fel, de soha nem megy el a túlbonyolított jazz giccses irányába.

Josh Klinghoffer stílusa tökéletesen illik az I’m With You-hoz. Ez a Red Hot Chili Peppers egyik legtöbb komoly gondolttal teli albuma, egy olyan csapat munkája, mely sok nehéz változáson ment keresztül, de minding győztesként került ki belőlük. Nem volt hiány hullámhegyekben és –völgyekben, 1984 óta, mikor a Chili Peppers a punk-funk mókamestereinek új generációjaként emelkedett fel Los Angeles füstös utcáiról.

Nem sokkal később, 1988-ban az első gitárosuk, Hillel Slovak drogtúladagolásban meghalt. Így indult a függőség, az önkontroll elvesztése és az elvonók évtizedeken át tartó láncolata, miközben a gitárosok olyan gyorsan jöttek és mentek, hogy nehezen lehetett velük tartani a lépést. “Volt néhány, akit bevettünk, mondjuk egy hétre,” meséli nevetve a basszusgitáros Flea a venice-i fotózás után pár héttel, egy telefonbeszélgetés során. Az újra megtalált józanság fűtötte a Californication-t és két utódját.  A trilógia olyan, mintha a sötét erdőt diadalmas sprintben hagyná el a csapat. Viszont az I’m With You-n teret hagy magának a zenekar, hogy egy merengő pillantást vessen a múltba. Találkozunk elmélkedésekkel a halálról, az öregedésről, és arról, hogy hogyan változtassuk meg az életünk egy dicsőséges második felvonás kedvéért. De minden vágyakozó komolysága ellenére az I’m With You-n találjuk a Red Hot Chili Peppers életművének néhány legvidámabb, fiatalosan életigenlő dalát is. És a fiatal Josh Klinghoffer-nek minden hangulathoz van megfelelő gitár tónusa, riffe, vagy hangszíne.

“Josh egy tehetséges, páratlan és költői zenész,” mondja Flea. “Nem ilyen gitár virtuóz/gitár hős srác. Ő egy igazi sokoldalú zenész. Dobol és zongorázik a gitáron kívül, így teljes képe van a zenéről, és ösztönösen érzi, ha valami a dalba való, vagy nem. A dallamokat csodálatos, egyedi, Josh-módon rakja össze. Ugyanakkor nagyon komolyan beleívódott a hagyományos dalszerzés és az akkordok hagyományos kapcsolódása is. A saját módján értelmezi őket, és ezzel feldobja az egész hangzást. És nagyon kellemesen, gyönyörűen játszik a gitáron.”

De Flea nem volt mindig ennyire elkötelezett az új fiú mellett. Ha Anthony Kiedis a zenekar önjelölt “patetikus optimistája”, Flea a másik oldalt képviseli. Először nem akarta folytatni a zenekart John Frusciante nélkül.

“Oh. Ezerszer gondoltam már rá, hogy befejezem,” vallja be. “Ez nem újdonság számomra. A dolgok kezdenek elromlani, én pedig rögtön elkezdek gondolkodni, ‘Mmm, ez eléggé lehúzó.’ És egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy John nélkül csináljuk tovább. De mikor elmondta a dolgokat és elment, egy kis idő múlva elkezdtem érezni ezt a mély szeretetet a zenekar iránt, és folytatni akartam. Ráadásul, hiányzott Anthony. Így bevettük Josh-t.” A legújabb Red Hot Chili Peppers gitáros jelentősen fiatalabb a többi Chili Peppers-től. De úgy tűnik, hogy ez senkit sem zavar. “A legtöbb esetben, mikor másokkal léptem fel mindig én voltam a legfiatalabb,” mondja Klinghoffer. “A vicces az, hogy a Red Hot Chili Peppers tagok közül talán én vagyok a legrosszabb fizikai formában. Az, hogy ebben a zenekarban vagyok, nem sokban különbözik attól, amivel eddig is foglalkoztam. Csak zenélek olyan emberekkel, akiket szeretek, általában ezt szoktam csinálni. Soha nem csináltam semmi olyat, amit ne szerettem volna.”

Klinghoffer nem blöfföl, mikor ezt mondja. 15 évesen eldöntötte, hogy a zenének szenteli az életét, azonnal otthagyta a középiskolát és L.A. egyik külvárosát, Northridge-t, hogy választott hivatásának éljen. Nem sokkal később, 1997 körül szerzett hírnevet, mikor a los angelesi underground zene állhatatos támogatója, a Thelonius Monster-ből ismert Bob Forrest akkori új zenekarához, a Bicycle Thief-hez csatlakozott. Így hallott először Flea és Kiedis Josh Klinghoffer-ről.

Ahogy Anthony Kiedis visszaemlékszik, “Bob Forrest jó barátom, és emlékszem, hogy majd’ kiugrott a bőréből, mert megtalálta azt, amit San Fernando völgye következő zenei messiásának hitt. Bob áthívott magához, hogy megmutassa a Bicycle Thief korai felvételeit. Ez volt az első alkalom, hogy hallottam Josh-t. Azt hiszem, abban a pillanatban ott volt a sors keze is. Bob-nak van érzéke az emberek összehozásához, gondolom, ez nem újdonság. Szerintem már évekkel azelőtt tudta, hogy Josh jót tenne a bandának, mielőtt bennem egyáltalán felmerült.”

14 évbe telt, míg a sors beteljesedett. Távolról nézve úgy tűnik, mintha Frusciante távozása a Peppers-től, és Klinghoffer érkezése egy pontosan levezényelt csere lett volna, mintha Frusciante választotta volna ki és vezette volna be közeli barátját utódjaként a zenekarba. Klinghoffer először 2007-ben lépett fel a Peppers-szel, a Stadium Arcadium turné utolsó szakaszában, kiegészítő gitárosként/billentyűsként/vokálosként, mikor még Frusciante a zenekarban volt. Később, 2009 májusában, Klinghoffer, Kiedis, Flea és a Chili Peppers dobosa Chad Smith Ron Wood-dal és Ivan Neville-lel lépett fel a los angelesi MusicCares jótékonysági koncerten, magukat the Insects-nek nevezve. Frusciante nem volt ott aznap este. A következő dolog, amit megtudhattunk, hogy Frusciante kilépett és Klinghoffer belépett. De Kiedis kineveti a felvetést, hogy a RHCP gitárosi pozíciójának változása egy előre megbeszélt forgatókönyv szerint történt volna. “A mindent irányító láthatatlan erők lehet, hogy gondoltak a jól megszerkesztett átmenetre.” mondja. “De számunkra, földi halandók számára, egy kicsit kevésbé volt egyértelmű a dolog.”

Flea folytatja, “Gondolkodtam más gitárosokon meg ilyesmi, de ezek eltörpültek a tény mellett, hogy Josh már családtag.”

Az új felállású Red Hot Chili Peppers hivatalosan 2009. október 12-én látott munkához, egy észak hollywoodi próbateremben, hogy elkezdjék a dalok írását az albumra, mely később az I’m With You lett. Úton a próbára kapták a hírt, hogy régi barátjuk, Brendan Mullen elhunyt. A los angelesi punk/underground művészeti szcéna központi figurája, és mozgatórugója Brendan Mullen nyitotta meg a legendás punk klubbot, a Masque-ot. Tiniként Anthony Kiedis gyakran sokáig fennmaradt, hogy hallgassa apját, a színész és zenerajongó Blackie Dammett-et, ahogy történeteket mesél a Masque-ban töltött romlott éjszakákról. Később, Mullen-nek köszönhette a Red Hot Chili Peppers karrierje egyik első fontos állomását, mikor egy másik meghatározó los angelesi klubban, a Club Lingerie-ben a Bad Brains előtt léphettek fel. Az újból átalakult RHCP jammelni kezdett Észak Hollywoodban, és az így született zene az eltávozott bajtársuk előtti tisztelgéssé vált, “Brendan’s Death Song.” Sok értelemben ez a dal lett az akkor alakuló album meghatározó eleme. “Fantasztikus, ahogy az a dal megszületett,” áradozik Flea. “Brendan a születésnapján halt meg. És az a nap az új zenekarunk születésnapja is.”

“Csak elkezdtünk játszani és ez lett belőle,” mondja Kiedis. „Bemész egy szobába és elkezdesz zenélni,” folytatja Flea. “Elkezdünk zenélni, és hirtelen el is felejtem, hogy zenélek. Mikor extázisba kerülsz, és magával ragad ez a hipnotikus állapot, ez csodálatos. Teljesnek érzed magad.” Nem mintha a folyamat ilyen egyszerűen indult volna. “Nagyon izgalmas volt, mert Josh teljesen más gitáros, mint John” mondja Flea. “Teljesen más a hozzáállása. Így az elején ez egy kis kihívás is volt számunkra.

John-nal közösen kialakítottunk egy kiterjedt zenei nyelvet, melyet mindketten nagyon jól ismertünk. Josh-sal ez nem volt meg azonnal. Meg kellett tanulnom engedni, és hagyni, hogy Josh azt csinálja, amit Josh szokott. És amint elengedtem és hagytam, hogy Josh önmaga legyen, valami fantasztikus történt és egy nagyon jó dalt, vagy dallamot kaptunk.”

Gitárosként Klinghoffer kicsit minimalistább, mint Frusciante, és rengeteg helyet hagy Flea-nek, hogy szárnyaljon az I’m With You-n. A lemez tartalmazza a basszusgitáros néhány valaha írt legjobb munkáját. A korábban említett „Goodbye Hooray”-ben hallható pontosan kidolgozott, envelope-filter effekttel megbolondított bontás jó értelemben Entwistle-es technikai kiválóságában és elsöprő magasztosságában. A féktelen, mégis rugalmas és dallamos témák, melyeket a “Brendan’s Death Song” utolsó refrénjén sző át, igazi költészet a basszgitáron.

“Szerencsésnek érzem magam, hogy láthattam, ahogy a dalírás és felvétel során újra és újra eljátssza azt a számot,” mondja Klinghoffer. “Jöttek a felvételek egymás után, és mindegyiken mást játszott. De mindig igazán szabad volt, és teljesen odaillő. Flea nagyon dallamos és nagyon ritmikus egyszerre. Ez igazán fantasztikus benne.”

Flea zenei találékonyságát tovább erősítette, hogy két félévet töltött az USC-n (University of Southern California) a zeneelmélet tanulmányozásával, a Stadium Arcadium és az új album közti holtidőben. “Flea komolyan beleásta magát az akkordok elméletébe és működésébe” mondja Anthony Kiedis. “De csinálhat bármit, ha leül a basszusgitárhoz és megszólal ‘Josh, mi az a fél hang szűkítés ebben a moll izében, vagy az valami más?’ Josh egy lélegzetvételnyi szünet nélkül meg fogja mondani, hogy mi az. Teljesen olyan, mintha iskolában tanulta volna, pedig nem. Egyszerűen a kisujjában van ez a tudás, mert imádja az akkordokat”

Klinghoffer ösztönös zenész. Kicsit óvatosan beszél az őt ért hatásokról, csak annyit árul el, hogy mikor fiatal volt kielemzett minden fajta zenét, amit csak tudott.  “Sokáig nem tartottam magam igazán gitárosnak” mondja. “Korábban rengeteget dolgoztam egy moduláris szintetizátoron, amit John Frusciante-val raktunk össze. Azelőtt nagyon sokat zongoráztam. De hogy honnan jön az akkordok iránti fogékonyságom, arról fogalmam sincs. Mindig próbálom a hangok olyan kombinációját létrehozni, amit még senki nem hallott korábban, valamit, ami egyszerre mozgatja meg a szívet és az eszet.”

A zongorához és a dallamvilágában rejlő lehetőségekhez fűződő közös és elmélyült vonzalom tovább erősítette a köteléket Flea és Klinghoffer között az I’m With You írása során. “Ezelőtt soha nem léptem be a zeneelmélet világába,” mondja Flea. “Mindig az érzelmek és ösztönök útján jártam. De mivel meg kellett csinálnom a házi feladataimat, mint mondjuk Bach elemzése, meg ilyenek, leültem a zongorához, elkezdtem játszani és dalokat írni rajta. Így az album nagy része a zongorán született. És ezt csinálta Josh is. Nem az az igazán jó, hogy sokszor szerepel a zongora az albumon, hanem, amikor veszünk egy zongorán megírt dallamot és átértelmezzük basszusgitárra, dobra és gitárra. Önmagában ez az újraértelmezés nagyon megváltoztatta a kreatív munkát.”

Egy másik élmény, ami összekovácsolta Klinghoffer-t és Flea-t, és ami lényegesen befolyásolta az I’m With You-t, egy etiópiai utazás volt. “Fantasztikus volt, bár egy kicsit fizikailag megterhelő,” mondja Klinghoffer. “Olyan volt, mint egy zenei tanulmányi kirándulás, egy zenei körutazás az országban, falvakból, melyeknek mind külön táncstílusok van, a hajlani 4-kor kezdődő templomi keresztény istentiszteletre, miközben kint hangosbeszélőn hirdették a muszlim imádságokat. Csodálatos volt. Három fő vallás van az országban, és harmonikusan megférnek egymás mellett.”

“Egy évvel azelőtt Nigériában voltam ugyanezekkel az emberekkel,” folytatja Flea. “Nagyon jó volt az a légkör. Minden este közösségbe jártunk és megismertük ezt az elképesztő zenét. Jammeltünk az etióp srácokkal. Ennyi volt az egész, ember, zenélni az afrikaiakkal. Csodálatos volt a hangulat.”

Az utazás az albumon hallható számos dalra hatással volt, talán legjelentősebben az “Ethiopia,” című számban érezhető mindez, melyen hallhatunk egy kongával vezetett szaxofon breaket, a nagyszerű jazz zenész, Joshua Redman előadásában. Egy másik szám, a “Did I Let You Know?” Mike Bulger visszatérő afro-jazzes ritmusát és trombita szólóját tartalmazza. Ezek a színek teszik az I’m With You-t a RHCP életmű jazz által talán leginkább befolyásolt darabjává. “Annyi különböző féle zenét szeretünk,” mondja Flea. “Butaság lenne lekorlátozni magunkat.”

Ennyi inspirációval nem meglepő, hogy a dalok gyorsan és nagy számban kezdtek összeállni a Red Hot Chili Peppers észak hollywoodi próbatermében. “Majdnem mindig jammeléssel kezdjük a napot,” mondja Anthony Kiedis, “akár új dal ötleteket keresünk, vagy csak ki szeretnénk ereszteni a gőzt. És legtöbbször valami meglepőre bukkanunk. Úgy érzem, hogy hasznunkra vált Josh rengeteg ötlete is, amik talán nem illettek a korábbi zenei vállalkozásaiba. Előjött ezekkel a rendkívül gyönyörű és számára különleges dalokkal, és úgy éreztem, mintha jó mélyen elrejtve, pont ilyen alkalmakra tartogatta volna őket.”

“Ez teljesen igaz.” Erősíti meg Klinghoffer. “Éveken keresztül csak írtam és írtam a dalokat. Nem mindig fejezem be a dolgokat; van, amikor túl sok időbe telne. De ezek közül az ötletek közül nagyon sok, majdhogynem túl sok, működött abban a kontextusban, amin Anthony dolgozott.”

“Hamar tele lett a tábla,” mondja Kiedis. “Szokásunk felállítani egy nagy táblát, hogy felírjuk rá azokat a dalokat, amik legalább részben összeálltak.”

2010. január 9-én a zenekar szünetet tartott a lemez írásában, hogy fellépjenek a MusicCares Neil Young tribute los angelesi előadásán. Az új felállású Chili Peppers debütáló fellépése egy sztárokkal teli közönség előtt történt, ahol megjelent többek közt Elton John, Leon Russell és természetesen maga Neil Young is. “Neil egy olyan számát választottuk ki, amit nem volt feltétlenül egyszerű megoldani,” mondja Kiedis. “‘A Man Needs a Maid’ mellett döntöttünk, ami még egy jobb napon is eléri a hangterjedelmem legeslegtetejét. Az eredetiben közreműködik egy egész zenekar, így nagy kihívás volt a rockos hangzást kihozni belőle.”

“Mind a négyen hihetetlenül koncentráltunk arra, hogy jó legyen a dal, ez minden mást felülírt,” teszi hozzá Klinghoffer. “Különösen, mivel Neil is ott volt. Nem tudtuk, hogy a közönség között hol lehetett, de pont miután kimentünk, megláttam.”

“Elton az előadás előtt bíztatott minket” emlékszik vissza Kiedis. “Nagyon vicces volt, hogy Chad-et mindig „szépfiúnak” hívta. Nem mintha Chad nem lenne szép, de Elton úgy használta, hogy például ‘Mizujs, szépfiú?’ Nagyon izgalmas volt az egész, és csak egy kicsit térített el minket az észak hollywoodi munkánktól, ahol minden nap igazi jó munkásemberként érkeztünk, lenyomtuk a blokkoló órát és megpróbáltuk létrehozni ezt az albumot.”

Mikor végeztek a dalírással, a zenekar néhány hétig előmunkálatokat végzett az észak-kaliforniai Big Sur-ben. A Beach Boys tag, Al Jardine stúdiójában, a Red Barn-ban dolgoztak. Az élmény különösen Klinghoffer-t érintette meg. “Bementünk és ott volt az a fehér zongora, amiről van egy képem, mikor Brian Wilson játszik rajta,” mondja a gitáros. “Otthon az a kép van a zongorám tetején, szóval nagyon király volt Brian igazi zongoráját látni.”

Mikor az előmunkálatok befejeződtek, a zenekar átvonult a los angelesi East West Studios-ba, ahol megkezdték az album felvételét producerükkel, Rick Rubin-nal, akivel évek óta együtt dolgoznak. Az East West korábban a legendás Ocean Way stúdió volt, régebben a még legendásabb United Western, ahol olyan óriások vették fel korszakos lemezeiket, mint Ray Charles, a Beach Boys, a Rolling Stones, Tom Petty, Bob Dylan, a Radiohead és még sorolhatnánk. Manapság a stúdióban, némiképp szomorúan, főleg hangszeres mintákat vesznek fel hangtárak számára, de a Red Hot Chili Peppers újra megrengette azokat a megszentelt falakat egy jó kis régimódi élő lemezfelvétellel.

“A dolog annyiból áll, hogy mindent együtt, egy szobában, élőben veszünk fel” mondja Flea. “Ez kezd eltűnni a rockzenéből, ami nevetséges. Tudod, mindenki a darabokat rakosgatja össze, ami szart sem ér. De számunkra az egész az érzésről szól. Az érzés a lényeg. Inkább legyen néhány hiba abban, amit együtt játszottunk fel, de így benne van a varázslatos érzés, minthogy minden tökéletes legyen.”

Klinghoffer két gitárra támaszkodott a felvételkor: egy 1957-es Fender Custom Shop Telecaster új kiadása, ami eredetileg John Frusciante-é volt, és egy kora ötvenes évekbeli Fender Stratocaster, amit Chad Smith-től kapott kölcsön. “Soha nem volt egy igazán jó Strat-om,” mondja Klinghoffer, “így kölcsönkértem Chad-ét. Nehéz a Chili Peppers-szel játszani anélkül, hogy egy Strat-on is zúznánk. Ezzel a két gitárral nem bonyolítottam túl a dolgokat a felvételeken. A Tele és a Strat is nagyon finoman szól. Néhány esetben nem tudtam, hogy az overdub-okat hogyan tesszük majd fel, vagy a fiúk összeraknak egy számot és megcsináljuk. Tudtam, hogy a Strat vagy a Tele jól fog szólni a keverésben.”

A számok alapjainál a Strat és a Tele egy 200 watt-os Marshall Major erősítőn—ugyan az a fajta, amint John Frusciante használt a Chili Peppers-szel – szólt, egy 4×12-es Marshall ládával. Azonban, amikor az overdub-ok voltak soron, Klinghoffer jóval több gitárt állított csatasorba. Megrögzött gitárvásárló, és imádja a régi, funky vacakokat.

“Nagyon sokat nézelődök a neten,” mondja. “Rengeteg eBay cuccot, meg ilyeneket. Imádom az olcsó gitárokat. Rengeteget szereztem már, nem is tudnám megmondani, hogy mennyit. Szeretem, ha a házban mindenfelé gitárokba botlunk. Elkezdtem olyanokat is venni, amik mennek a falak színéhez.”

Egy régi Magnatone Klinghoffer egyik kedvenc használt különlegessége. Ez a felelős a furcsán tompított ritmusgitár hangjáért a “Take Me Home” (Did I let you know) című számban. Van valami pátosz a hangzásban, ami nagyban hozzájárul a dal egész hangulatához. “Én írtam azt a részt azon a Magnatone-on,” mondja Klinghoffer. “És azt gondoltam, ‘Mikor eljön az idő, hogy felvegyünk a számot, azzal a gitárral fogom eljátszani.’ És természetesen szuper jól szólt.”

Josh Klinghoffer szereti a sikkesebb vintage cuccokat is, mint a kora hatvanas években gyártott Fender Jaguar-ja. Van egy Fender 12-ese és egy Bass VI-e is. Egy 1963-as vagy 1964-es vintage Gibson Firebird is a meghatározó gitárok egyike a Red Hot Chili Peppers albumon. “Ő volt a nagy, extravagáns vétel,” mondja Klinghoffer. “Egy három-pickup-os Firebird. Egy szörnyeteg.”

Az overdub-okra a gitárjait egy Radial Engineering switcher-rel hét különböző erősítőre kötötte: a Marshall Major-jára, egy 1959-es Fender Deluxe-ra, egy 1958-as Fender Super Reverb-re, egy Fender Super Six-re, egy Gibson Falcon combo erősítőre, egy Silvertone Twin Twelve-re és egy Ampeghead-re Orange ládákkal. Az utóbbit az egyik hangmérnök hozta. “A hangzást a szobában lévő erősítők és különböző mikrofonok kombinálásával értük el.” Árulja el Klinghoffer. “Általában három-öt erősítőt kevertünk.”

Klinghoffer az Ibanez WH-10 wah pedál iránti elfogultságát is Frusciante-tól örökölte. “Ez egy olcsó, nyolcvanas éveket idéző műanyag wah, és gyakran eltörik,” mondja. “Egyre nehezebb ilyet találni.” A gitáros kedveli a Mid-Fi Electronics Clari(not) fuzz/pitch bendert, amit a “The Adventures of Rain Dance Maggie” című számban hallhatunk. Josh Klinghoffer, John Frusciante-hez hasonlóan, előszeretettel változtatja a gitárhangokat moduláris szintetizátor segítségével. „De ezen az albumon nem piszkáltam meg annyira a gitárt, mint ahogy előzőleg gondoltam,” mondja. “Rengeteg anyagunk volt és arra koncentráltunk, hogy azokhoz igazítsuk a gitárt, és mikor a keveréshez értünk, nem hiányzott ez a fajta torzítás.”

Az I’m With You hallgatását többek közt a gitárszólók változatossága teszi élvezetessé. Mindegyiknek határozottan megkülönböztethető hangszíne és lüktetése van. “Mikor szólóra van szükség” mondja Klinghoffer, “fontos, hogy inkább különböző módokon közelítsünk hozzá, és így remélhetőleg megtaláljuk, amit a dal kíván, minthogy csak egy dolgot csináljuk. A szólók eléggé szabadon vannak engedve ebben a zenekarban. John minden alkalommal valamit máshogy csinált. Ez a legjobb része annak, hogy élőben láthatjuk őket. Elengedheted a fantáziád, mikor a szóló jön, én nem is szoktam lejegyezni őket.”

A Klinghoffer által hozott különböző színek és hangulatok ellenére az I’m With You összetéveszthetetlenül egy Red Hot Chili Peppers album marad. Ez nagyban Flea-nek és Anthony Kiedis-nek, a zenekar alapító tagjainak köszönhető. Mindketten meghatározó stílusú, kulcsfontosságú összetevői a Red Hot Chili Peppers hangzásvilágának. Flea felel a zenekar mély funky alapjáért, míg Kiedis mérhetetlenül kifejező, hogy így mondjam, a staccato-val, a szövegek rap-hatású előadásmódjával, és szomorkás dallamaival. Ha ezek az elemek stabilan a helyükön vannak, nagy tér jut a zenekar egymást váltó gitárosainak, ahol kalandozhatnak, és nyomot hagyhatnak maguk után. Amíg Flea és Anthony Kiedis itt vannak, ez a zenekar mindig a Red Hot Chili Peppers marad.

“Ebben az értelemben úgy gondolom, hogy a banda sokkal korábban létezett, minthogy megalapítottuk volna,” elmélkedik Flea, “Anthony-val 15 éves korunk óta barátok vagyunk, elválaszthatatlanok voltunk, együtt lófráltunk az utcákon, együtt kerültünk bajba és minden fontos értelemben összefonódott az életünk.”

Hosszú idő telt el azóta. A nyolcvanas éveket összezavaró punk-funk mókamesterek a rock idősödő nagyköveteivé váltak. Egy bizonyos értelemben az I’m With You romantikus melankóliába révedő hangulata is ennek az elismerése. Megemlékezés az eltávozott barátokról. De számos dalt olyan karakterek népesítenek be, akik átvészelték az idő múlását, és igen, gyakran a pusztítását is. De ugyanakkor érezhetjük a megújulást, mely kifejezi, hogy a Red Hot Chili Peppers képes újra megtalálni, felpezsdíteni önmagát, és a vérfrissítés után tovább menni előre. Az I’m With You egyik legvidámabb dalában, a “Happiness Loves Company,”-ban Anthony Kiedis ezt énekli, “Young love keeps pumpin’ in the streets of L.A.” (Tovább lüktet a fiatalok szerelme L.A. utcáin) Akárcsak a Red Hot Chili Peppers.

“Azt hiszem, Los Angeles energiája mélyen beleívódik a lemezbe,” mondja Anthony Kiedis. “LA túl sok mindent ölel fel ahhoz, hogy valaha is elforduljak tőle. Minél többet változok, annál több különböző nézőpontból tudom felfedezni. L.A. a Földbolygó atommagja. Annyi dolog születik a bűzös Los Angeles-ben. De ma L.A. külvárosában lakom, egy másik megyében, a parton, így azt hiszem, már más szemszögből tudok ránézni.”

VÉRTESTVÉREK
Húsz évvel a BLOOD SUGAR SEX MAGIK után, Anthony Kiedis és Flea visszaemlékszik a zenekar áttörő sikert hozó albumának készítésére, ALAN DI PERNA cikke

A kilencvenes évek hajnalán, négy fiatalember belépett a romos, állítólag kísértetjárt, Harry Houdini birtokra, a los angelesi Laurel Canyon sugárút dombos kacskaringóin túl. Néhány hónappal később újra feltűntek a füstös hollywoodi napfényben az alternatív kilencvenes években készült egyik legmeghatározóbb albummal. Ezt a négy fiatalembert együtt a Red Hot Chili Peppers-ként ismerték, és az album, melyet a híres illuzionista házában készítettek, a Blood Sugar Sex Magik, megjelenésének 20. évfordulóját ünnepli idén.

“Ezzel az albummal tényleg azzá a zenekarrá váltunk, amivé mindig is szerettünk volna,” mondja Flea. “Úgy történt, hogy vettük, minden nagyszerűt, ami bennünk volt, majd sokkal több mélységet vittünk a hangszerekbe és a struktúrába. Az album tényleg elkapta azt a teret és időt, ami akkor izgalmas és szórakoztató volt.”

Az ötödik Red Hot Chili Peppers album, a Blood Sugar Sex Magik volt a zenekar második lemeze John Frusciante-vel, aki a harmadik meghatározó RHCP gitáros. (Ötödik, ha ideszámítjuk Blackbird McKnight és Jack Sherman rövid közreműködését.) Frusciante játszott az előző Red Hot Chili Peppers albumon, a Mother’s Milk-en, de akkor még új volt a zenekarban és nem nagyon találta a helyét.  Mikor a Blood Sugar Sex Magik felvételei zajlottak, elég magabiztossá vált ahhoz, hogy a banda zenéjén keresztül fejezze ki saját élénk természetét. “John abban a velünk töltött időben találta meg igazából művészi énjét,” mondja Flea.

A Blood Sugar Sex Magik volt a Red Hot Chili Peppers első albuma a Warner Bros. Records-nál (korábban az EMI-vel dolgoztak), és ez volt az első munkájuk Rick Rubin-nal. Rubin, egy szakállas emberhegy, aki leginkább egy gurura emlékeztet, olyannyira elnyerte a zenekar bizalmát, hogy segíthetett nekik a dalok megformálásában és hangszerelésében. Ekkor kezdődött ez a gyümölcsöző kreatív együttműködés, mely a mai napig fennáll.

“Igazán érdekes látni, hogy Rick Rubin mennyit változott ebben a tekintetben,” mondja Anthony Kiedis. “Akkoriban épp csak elkezdte felfedezni a spirituális ösvényt. Nem egy előítéletes típus. Mikor egy szemét alak beállít, Rick Rubin nem úgy néz rá, mint egy szemét alakra, hanem azt gondolja, Hát, talán van valami jóság abban az emberben. Szóval egy érdekes fiú, és manapság érthetetlenül jó fizikai állapotnak és egészségnek örvend. Másfél éve tudatosan étkezni és mozogni kezdett. És most, ő a tündöklő üstökös, akit egy csinos kolumbiai lánnyal látsz sétálgatni a parton. Már más ember, mint aki 20 évvel ezelőtt volt, de legbelül még mindig mindennél jobban szereti a zenét.”
A Blood Sugar Sex Magik 1991. szeptember 24-i megjelenésekor fantasztikusan jó fogadtatásban részesült. Olyan slágerekkel, mint az “Under the Bridge,” a “Give It Away,” a “Suck My Kiss” és a “Breaking the Girl,” az album új dimenzióba repítette a Red Hot Chili Peppers karrierjét. A mai napig rendkívül népszerű lemez, melyből ezidáig több mint 17 millió példány kelt el.

“Fura belegondolni, hogy eltelt 20 év,” mondja Anthony Kiedis. “Mikor manapság játszunk számokat a Blood Sugar Sex Magik-ről, a legkevésbé elavultnak érzem őket. Még mindig teljes kötődéssel tudom eljátszani ezeket a dalokat, nem érzem, hogy elcsépelt lenne elővenni őket. Tele vannak élettel, és bizonyos ételemben kapcsolódnak a jelenhez. Szóval szerintem az album kitesz magáért, kiállja az idő próbáját.”

 

  • Állat 🙂 Köszönjük!

  • bing

    jó kis olvasmány köszi érte! 🙂

    a BSSM-hez kapcsolódva jegyezném meg, hogy lesz egy back t ’91 party a dürerbe szept 23.án ahol a nirvana, perlj jam, red hot és egyéb zenakarok korszakalkotó ’91-es (és ahhoz közeli) lemezeinek tisztelegnek különböző zenekarok.
    megtiszteltetés, hogy az alkalomszerűen, de annál nagyobb lelkesedéssel létező good time boys zenekarommal 11-éjfél körül mi is felidézhetjük a sex magik kb 2/3át!
    a rendezvény ingyenes!

  • akksi

    naggyon faszA

  • Avangel

    Hát ezt leforditani… Elolvasni is megért valamit.