Chad Smith – IGN interjú magyarul

A minap az IGN készített egy interjút Chaddel, most Szergei jóvoltából magyarul olvashatjátok.

IGN: Mivel már egy ideje benn vagy az iparban, amikor bemész a stúdióba, a dolgok ugyanúgy
zajlanak mindig, vagy mindegyik album úgymond a maga életét éli?

Chad: Minden album a saját életét éli. Ugyanazokat az arcokat látom magam előtt, kivéve persze
hogy most velünk van Josh Klinghoffer, ami nyilvánvalóan egy hatalmas változás számunkra. Jól
felkészülve vágtunk bele, ami mindig a legjobb módja annak, hogy elkészítsük a lemezeinket. Tudom,
hogy a múltban mikor voltunk jól felkészültek, ami voltaképpen a jó előadásról szól. Kis dolgok
persze változnak, de számunkra ez jön be a legjobban. Jól felkészültek voltunk, de ugyanúgy izgalmas
volt elkészíteni a felvételeket. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy azt csinálhatjuk, amit szeretünk,
ami a szenvedélyünk. Egy nagyon kielégítő, vidám tapasztalat volt az egész. Ha jól érezzük magunkat,
és az egész könnyedén, jól megy, akkor tudom, hogy klassz dolgok fognak kisülni belőle.

IGN: Felkészülés alatt azt érted, hogy sokat gyakoroltok, vagy ennél valami többet?

Chad: Azt értem, hogy a dalokat a lehető legjobb formába próbáljuk önteni. Előzőleg Rick (Rubin)
nagyon sokat dolgozik velünk. Ezt hívjuk pre-production-nek amikor eljátsszuk neki a dalainkat, és ő
megadja hozzá a maga löketét, és a kreatív ötleteit, és aztán dolgozunk rajtuk még többet. Körülbelül
11 hónapig írtuk a dalokat, aztán még egy pár hónap Rickkel…ezt értem felkészülés alatt. Hogy a
dalok a lehető legjobban működjenek dalként. Ahogy a dolgoknak működniük kell. Stúdióban már
nem feltétlenül jössz elő új dolgokkal. Persze apróságok csiszolódnak kicsit, de tulajdonképpen ez
csak a dalok hangszerelése szokott lenni, úgyhogy lehet figyelni arra, hogy a lehető legjobban játsszuk
el a dolgokat, és végül meglegyen a stúdióban az a mágikus felvétel.

IGN: Nyilvánvaló, hogy Rick Rubinnak hatalmas szerepe van a banda sikerében. Mi az ő
különlegessége? Mit rak le az asztalra a munkálatok alatt?

Chad: Hihetetlen nagy tudással rendelkezik rengeteg fajta zenével kapcsolatban. Ő a barátunk, és
megbízunk benne. Amit ő csinál, a munka legelején az az, hogy amikor bejön, ő az az elfogulatlan,
objektív fül, akire szükség van. Amikor a szobában vagyunk és próbálunk előállni új dalokkal és
ötletekkel, néhány nyilvánvalóan befejezettebb formában van, amikor játsszuk őket a többivel
szemben…. ő leginkább a dalok működését és a folyamatot szereti hallani.
Megbízunk benne, mert nagyon zenei ember és az ötleteinek nagy része, azt mondanám olyan
85%-a segít jobbá tenni a dalokat, legyen az egy hangszerelési ötlet, vagy egy „ez jó hangnemben
van?” vagy „meg kellene próbálnotok így” típusú dolog. Gyakran vannak jó ötletei, amik jobbá, és
érthetőbbé teszik a dalokat. Nagyon tömören fogalmaz, neki van egy ilyen „ez, amit most hallok,
ez a dal esszenciája”- típusú megérzése, és segít, hogy erre a középpontra fókuszáljunk. Ő egy nagy,
szeretni való teddymaci típusú srác, akit már nagyon régen ismerünk, szóval jól ismerjük egymás
dolgait, és jól tudunk együtt dolgozni. Nagyon segítőkész, és egyre jobbá és jobbá válik abban, amit
csinál.

IGN: Ami félelmetes, mert ő eléggé a topon van….

Chad: Tudom-tudom…. Ez csak annyi, hogy ő tényleg ennyire szereti a zenét. Zenei srác, de nem
azon az „ó, itt játszhatnál E moll-t D helyett” Inkább ilyen, mi az, ami jól passzol alapon. Nagyon
nagy rajongója a zenének és remek ösztöne van ahhoz, hogy mi passzol remekül, és ez nagy segítség a
számunkra.

IGN: Számtalan szóló projectben is benne vagy. Milyen érzés kicsit kiszállni és a saját dolgaiddal

foglalkozni, illetve ez mennyiben ad támpontot azzal kapcsolatban, hogy mit csinálsz jelenleg a
Chilivel?

Chad: Mind rengeteg emberrel zenélünk, ez mindig is így volt. Ez az idő arra kellett, hogy csináljunk
valamit egy pár évig, ami nem a Chili Peppers, és meg volt beszélve, hogy jó akkor most ezt fogjuk
csinálni, nem csak ilyen „oké, akkor most tartsunk egy kis szünetet” dolog. Tíz év alatt először
volt ilyen, addig mindig dalok írása, felvétel, turné és kicsit ki kellett törnünk ebből a körből, és azt
csinálni az életünkkel, amit tényleg szeretnénk, az ilyen jellegű megkötöttségek nélkül.
Leléptem egy kicsit Sammel, Mike-al és Joe-val a Chickenfoot-ból, ami egy fun project volt.
Játszottam a saját zenekarommal, ami ilyen fúziós témájú. Teljesen más volt, mint a Chili Peppers.
Csináltam egy gyerek albumot Dick Van Dyke-al. Akármit, legyen az bármilyen típusú dolog.
Játszottam Kid Rock albumán. Azt hiszem egészséges másokkal is együtt játszani. Zenész vagyok,
ez az, amivel foglalkozom, ez az, amit szeretek, szóval nem fogom csak azért abbahagyni a zenélést,
mert a zenekarom épp nem dolgozik. Viszont van egy olyan hatása, hogy amikor visszatérsz akkor
az összes tapasztalatod és minden egyéb, amit csinálsz, megjelenik a játékodban. Nem csak a szünet
volt a jó, hanem együtt zenélni másokkal, és végül visszajönni. Olyasmi, mint egy házasság…
egy 23 éves házasság… Az én helyzetem olyan, mintha egy 23 éve tartó házasságban élnél, aztán
mennél, lefeküdnél valami dögös csajjal és aztán visszatérnél… Megtanulod értékelni a szerelmet, és
a szeretetet, mert mi szeretjük egymást, és köztünk van valami különleges…és persze az, hogy van
valaki új a zenekarban az egy nagyon izgalmas dolog, mert minden olyan frissnek és újnak hat.

Nagyon klassz, és izgalmas volt- és még most is az – megismerni Josh-t személyként, és
zenészként. A hozzájárulása a zenéhez és ehhez az albumhoz fantasztikus volt. Nem olyan volt,
hogy elmondtuk neki, hogy akkor most mit kellene csinálnia. Nagyon kreatív személyiség, játszik
dobon, basszusgitáron, zongorán, énekel, és természetesen gitározik. Nagyon régóta ismertük őt, és
nagyon természetes dolognak tűnt őt megszerezni. Ő volt az első választásunk. Gondolkodtunk más
emberekben is, de korábban már játszottunk vele, és a legutóbbi turné egy részén is velünk tartott, és
elég régen ismerjük is….. Ez a helyzet, beveszünk valaki újat a zenekarba …és volt több gitárosunk
is korábban, és mindig azzal a „Na milyen lesz ez a srác?”szerű dologgal kezdődött az egész…. Ez
az egész személyiség dolog…. Nem úgy dolgozunk hogy 2 srác leül és dalokat írnak. Jammelünk,
improvizálunk, és ez egy hatalmas része annak a módszernek, ahogy zenét írunk, és a személyiség
dolog pedig egy nagyon fontos aspektusa az egésznek. Vele nem voltak ilyen jellegű problémák,
szóval ő csak így jött, és nagyon helyén volt a dolog, remekül működött, szóval most már a zenekar
szerves részének számít.

IGN: Milyen előérzeted szokott lenni a zenével kapcsolatban abban a pillanatban mielőtt lerakod az
albumot az asztalra?

Chad: Nem tehetem meg azt, hogy cseszek mindenkire, mondván „Jajj ez az én művészi alkotásom és
nem érdekel, bárki bármit gondol” Engem érdekel, szeretném, hogy az emberek szeressék. Tényleg,
nagyon szeretném. Úgy hiszem, nagyon jó zenét csinálunk, és a világnak odakinn szüksége van
pozitív, jó zenére, szóval szeretném, hogy annyi ember hallgassa meg amennyi csak tudja.

Sokáig dolgozol valamin, ami nagyon közel áll a szívedhez és a lelkedhez, és 4-5 másik ember is
benne van a dologban, nyilvánvalóan egy pont után bekövetkezik az, ami persze nagyon önzőnek
hangzik, de az, hogy mi a zenét magunknak csináljuk. Ha szeretjük: tök jó. Aztán kiadod a világnak és
onnantól az kint van, nem tudsz vele mit tenni, aki szereti, szereti, aki nem nem.
Azt hiszem rejtély, hogy mi fog történni. Tudom, hogy ki fogjuk adni a lemezt, és úgy hiszem, az

emberek klassznak fogják tartani. Aztán megyünk, és játszani fogjuk egy pár másik dallal együtt
a világ minden pontján, kábé másfél évig. Ez fog történni. És ez klassz, mert készek vagyunk rá,
izgatottak vagyunk, hogy játszhassunk végre. Izgatottak vagyunk, hogy élőben játszhatunk, izgatottak
vagyunk az album miatt, és hogy Josh is velünk van a zenekarban. Mint egy igazi új kezdet, 27 év
után. Nagyszerű a dolog. Mindenki útra kész. Hogy egy kicsit rágódjunk ezen a husin.

  • makaroni

    köszi!!