Új lemez: 12 szám!

Josh Klinghoffer a minap elmondta, hogy 12 számot vettek fel, és 12 szám kerül fel az új lemezre is! Josh szerint nem követik el megint azt a hibát amit a Stadium Arcadium-on. Jó lemez volt, de túl sok töltelék. A lemez megjelenése még mindig augusztus utolsó hetére van tervezve.

  • hcrockso

    Ez akkor azt jelenti, hogy lottek a B-side daloknak? 🙁

  • atika85

    Ez akkor azt jelenti, hogy lottek a B-side daloknak? 🙁

    nekem is ez volt az első gondolatom… pedig az igazi kincsek mindig azok között van (bár az SA ebben kicsit kivétel volt…).

  • seahorse

    Sziasztok!
    Nem, szerintem nem lőttek neki, a B-side-ok valóban B-side-ok lesznek, a kislemezeken. Legalábbis gondolom én… A Stadiumnál a dupla lemezt azokkal a felejthető számokkal töltötték fel, mint pl a “Hey”…

  • SiD666

    így van a b-sideok majd a kislemezeken lesznek mint a by the way illetve californication idejében (:

  • atika85

    Akkor lehet én értettem félre. Felvesznek x számot, és ebből lesz x/y szám a lemezen, amiket a legjobbaknak tartanak. Most összesen vettek fel 12 számot, azaz minden amit felvettek, az a lemezre megy, nem marad b.

    Hey, a Hey egy tök jó kis szám 😀

  • SiD666

    de amit nem vettek fel azt nem dobták el..majd később rögzítik (:

  • hcrockso

    ketlem, hogy bevonulnak ujra a studioba, hogy felvegyenek meg 3-4 b-side dalt..
    tehat ha 12 felvett szambol 12 lesz az albumon akkor nem marad b.. ugyhogy ez igy nem igazan koser..
    akkor aztan igazan remelem, hogy az a 12 szam tenyleg odab*sz, hogy ne legyen hianyerzetem…

  • SiD666

    szerintem meg külön vonulás az. hangzásban szinte soha nem követi az albumét. én emelett kiállok (:

  • atika85

    pont ezért maradnak le az albumról, de én sem hiszem, hogy azokért külön stúdióba vonulnak. minden együttes mondogatja, hogy 20-30 szám vázlata van meg, felvesznek 20-at rendes számnak, abból meg lemezre kerül 12. pont hogy nem az album hangzásába illő számok azok, ezért nem kerülnek fel.

  • szergei

    szerintem itt inkább valami egyéb dologról van szó, ha egy éve együtt dolgoznak, annyi idő alatt nem igaz hogy csak 12 szám készül el. minimum ötlet szinten fel kell merülnie többnek, és az ötlet szintből már megvannak a b sideok. Magam részéről remélem hogy csúful odabaszós ősöreg rock and roll funky csodadolgok fognak kijönni, és nem kell majd egy kis Blood Sugarhoz fordulni ihletért (hozzáteszem hogy szerintem a blood sugar után a Stadium a chili legjobb lemeze, lehet röhögni)
    Joshban pedig még mindig nem bízom, hiányzik belőle az az ősi funk erő.

  • bing

    senki nem megy stúdióba b-sideokat rögziteni!
    ha tényleg mind a 12szám amit felvettek felkerül a lemezre akkor ebből az időszakból ne számitsunk ilyenekre, legfeljebb a demókból, vagy élő felvételekből!
    mondjuk én a magam részéről meglennék nélkülük, ha ez a lemez fasza lesz…

    egyébként nekem is nagy kedvencem a stadium, engem is ki lehet röhögni! 😛

  • fela

    b sideokból lett a lemez, mert a side nem született

  • Lipcsei János

    Chad mintha azt nyilatkozta volna nemrég, hogy kb. 20 dalt vettek fel, és ezekből válogatnak majd.Most már tényleg kíváncsi vagyok… engem is ki lehet röhögni, de nekem a “Blood sugar…” lemez után a “One hot minute” a második legjobb albumuk a mai napig…