A név nélküli banda első fellépése

img_7713

Tom Yorke és név nélküli együttese október 2.án megtartotta első fellépését, amit csak előző nap jelentettek be. A jegyek így is percek alatt elfogytak, később az eBay-en már 3500$-ért is árulták azokat (eredetileg 20$-ba kerültek).

Az egész koncerten Yorke szóló számait játszották, az első ráadásban csak egyedül jött vissza, a másodikban már újra az egész együttessel.

Egy igazán kedves ember majdnem az egész koncertet feltöltötte a youtube-ra, a videókért és a setlistért irány az ő oldala.

  • Névtelen

    Sziasztok!

    Tudom, hogy ez nem ide tartozik, de most jobb híján ide írok. Tudjátok régebben John írt egy novellát vagy mit, hát egy történetet. Kézírással írta, neten lehetett megnézni. Nem tudná azt nekem előbányászni valaki? Úgy érzem, hogy az októbert nem tudom átvészelni enélkül. Előre is köszönöm, ha tud valaki infóval szolgálni.
    Üdv, eszta

  • Ł@Ł@

    Hát szerintem a John fórumban érdeklődj ott hátha valaki tudna segíteni.
    Én nem igazán ismerem Johnnak az ilyen munkásságát.

  • eveydoll

    Én ehhez a fellépéshez szeretnék hozzászólni: azért az elég durva, h 200-ról csak úgy 1 nap alatt megugrott a jegyek ára, és $3550-bs került végül. Jó kis bevételük volt.
    A videót még sajnos nem tudtam megnézni, de hamarosan sort kerítek rá.

  • eveydoll

    Huh, bocsi, elírtam, $3500-at akartam írni.

  • niandra

    Eszta! Ha írsz privátot akkor megpróbálom elküldeni őket! 😉
    niandra

  • bing

    ha jól olvastam, nem 200 hanem 20$ volt a jegy eredetileg és a neten terjedő drágábbak nyilván a jegyüzérek pénztárcáját gazdagitották!
    nekik valóban jó bevételük lehetett!
    számomra úgy tűnik, hogy a fellépőknek ez inkább volt “csemege” mi pénzkereset.

  • rityka

    nekem meg úgy tűnik, h kb még mind a 4 tag mással van elfoglalva mint az rhcp, és nem úgy néz ki mintha már alig várnák az együtlétet.
    szóval kiváncsi lennék, h mikor lesz vmi ezzel kapcsolatos hír, és nem ilyen töltelék hírek. mert nekem pl ez nem red hot chili hír, ezt leszarom, de hát egyenlőre sajnos ezzelis be kell érnem… 🙁

  • rityka

    ráadásúl Tom Yorke a fenti képen úgy néz ki mint a 30Y énekese… ez már a véég

  • atika85

    Képek a 4.ei koncertről.

  • eszta

    Niandra, nagyon köszönöm !
    Bocsásd meg járatlanságomat, de hogy kell privátot írni?

  • atika85

    Bing:
    Jaja, nem hiszem, hogy nekik már ilyenekből kéne megszedniük magukat, főleg Yorke-nak, aki ingyen dobálgatta a In Rainbow lemezt anno 🙂
    Ezek a projektek inkább örömzenélések.

    És akkor ebből jön a következő sor Ritykához.
    Mindig is voltak side-projektek, mindig is csináltak ilyeneket, persze a szünet alatt bőven több ilyen előfordult, de ettől még nem kell pesszimistának lenni, októbert mondtak, október még csak 7 napja tart. Chad is még turnézott szeptember végéig, nem gondolom, hogy fél évre előre le kéne kötni magukat, hogy összeüljenek jamelni. Én sem tervezek előre két hétre egy sörözést a haverokkal 🙂

  • lalala

    ezt a hírt olvasva nekem nagyon felcsillant a szemem, kisebb koromban az rhcp volt a no1 zenekarom utána nemsokkal pedig a radioheadért rajongtam, és ha a kettőt így összeadják ebben formában az öröm és boldogság 😀
    Nagyon örülök, hogy ők ilyen nyitott zenészek. Emellett persze bármikor simán összeállhat az rhcp is szerintem nem kell ilyenektől tartani hogy mi van ha nem, az SA-n úgyis érződött már h kifáradtak, tele volt pop-töltelékszámmal, emellett a radiohead is kijelentete hogy most nem akarnak új lemezt készíteni…ez az új zenekar meg kiváló “pihenésnek” nekik is meg nekünk is, aztán meg közben ki tudja mi lesz, bármikor összeállhatnak ha van kedvük.

  • rityka

    végülis igaz, lelkük rajta, én sem annyira az új albumon izgulok, hanem igazából még szívesen elmennék egy koncertre ha jönnek európába, ahoz viszont turné kell, ahoz pedig új album. félreértések elkerülése végett én sem az örömzenélést és jammelést sajnálom tőlük, hisz annál nincs is jobb 😛

    agyő

  • Ł@Ł@

    Hát nem tudom vala menyire észre vehető hogy nincs annyira nagy felhajtás.
    De hát ha egyszer lemezt csinálnak vagy inkább csinálni fognak akkor igazából még azt se tudják mit akarnak szvl. nem is csodálkozom hogy nincs felhajtás.

  • niandra

    Eszta! Ahhoz regisztrálni kell a fórumon, és onnan lehet küldeni! Atika85 a főnök! 🙂 😉

  • Erika

    Nagyon jó! Imádom a Radioheadet, meg Tom Yorke-ot is, örülök nagyon ennek a műsornak, és köszi a sok videót :]

  • Erika

    Nagyon jó! Imádom a Radioheadet, meg Tom Yorke-ot is, örülök nagyon ennek a műsornak, és köszi a sok videót :]

  • atimann

    A két örök kedvenc (RH, RHCP) emblematikus alakjai. Végighallgattam, egyszóval kurvanagy jam volt ez!

    A csúcspont szerintem a Paperbag writer-nál érkezett el.

  • atimann

    A két örök kedvenc (RH, RHCP) emblematikus alakjai. Végighallgattam, egyszóval kurvanagy jam volt ez!

    A csúcspont szerintem a Paperbag writer-nál érkezett el.

  • atika85

    Ha egyszer lenne valami évfordulós Chili koncert, és meghívnának minden zenészt, akikkel dolguk volt az évek folyamán, leszakadna a színpad bazdki 😀

    Akarok már jó ideje egy collab listát csinálni, de lusta vagyok összeszedni. Valaki vállalkozik? (most ez az új módi, én osztogatom a feladatokat, kaptok egy egy soros köszönömöt a főoldalon egy hírben, és ennyi, minden más dicsőséget én zsebelek be 😀 )

  • atika85

    Ha egyszer lenne valami évfordulós Chili koncert, és meghívnának minden zenészt, akikkel dolguk volt az évek folyamán, leszakadna a színpad bazdki 😀

    Akarok már jó ideje egy collab listát csinálni, de lusta vagyok összeszedni. Valaki vállalkozik? (most ez az új módi, én osztogatom a feladatokat, kaptok egy egy soros köszönömöt a főoldalon egy hírben, és ennyi, minden más dicsőséget én zsebelek be 😀 )