“Imrael” magyarul

Esztának köszönhetően az utolsó John blog post, az Imrael most magyarul is elolvasható. Jó szórakozást ehhez is.

Dalszövegek szempontjából ez egy koncepciós album lett, amit kezdetben nem is annak szántam bár tiszta elképzelésem volt arról, hogy milyen dolgokról akarok írni. A dalszövegeket mint önmagam és nem mint kitalált karakter (lírai én) írtam. Mihelyt testet öltött, a forma felfedte önmagát, én pedig dalokat adtam hozzá ehhez az áradathoz. Lehagytam két számot, mert a szöveg valahogy kívülről jött. A megmaradt dalok a szöveg szempontjából belülről szólnak. Nagyon személyesek, ennélfogva kényelmetlen számomra közelebbről meghatározott módon beszélni róluk. Még a hosszú „leírásban” amit írtam is nagyon óvatos vagyok. Ami a tényleges élményt adta és adja nagyon speciális és nem tartalmaz semmiféle bizonytalanságot. Egyszerű szavakkal való leírása nem szolgált volna más célt, mint őrültnek tüntetni fel magam olyanok szemében, akiknek nincs összefüggő belső élményük. Amit eddig mondtam azért tűnik homályosnak, mert nyitottnak és egyetemesnek kell lennie. De eleget mondtam ahhoz, hogy bárkit, aki már élt át hasonló belső élményt, gyengéden elvezessen a zavarba ejtő dolgok tisztánlátása felé. Bizonyos fokig magamat tárom fel, mert időnként nagyon elvesztettem az irányítást az életem fölött; aztán hagytam magam gyengéden elvezetni abba az irányba, ahol értelmet találhatok egy halom zavarba ejtő dologban- köszönhetően bizonyos írók olvasásának és azonos témáról szóló rock-dalszövegekkel való megszállottságnak, amikből rengeteg van, bár ez sokszor a dalok írói számára sem ismeretes.

Mindannyian a magunk módján törekszünk felfelé, és így még ha konkrét dolgot választunk is vágyaink tárgyául, szerintem inkább szimbolikus jelentéssel bír, és vágyaink igazi tárgya a mindenségben rejlő kreatív erő. Ez alkotott minket és ez teszi állandóvá életünket, így a mi műveink az ő művei. Mintha építenél egy robotot, ami tud gondolkodni és érezni, aztán festene egy képet; és így az a kép az általad a robotba táplált gondolatok és érzések eredménye lenne. Mind hálásak vagyunk azért, ami megadatott nekünk. Még ha nagyon magunk alatt is vagyunk, és előjön hogy „szegény én”; az azt jelzi, hogy még mindig nagy jelentőséggel bíró dologként tekintünk az „én”–re és érzéseire. Elképesztően izgalmas az a komplex hálózat a testünkben, melyet gondolataink és érzéseink alkotnak. Mégis honnan erednek? Az anyag létrejöttének okát valami olyanhoz társítjuk, aminek szüksége van az idő létére, a mozgás, a tér és sok más dolog törvényére. Mindennek, ami mozgás, tér és idő törvényein belül létezik, kimutathatatlan oka van. Hasonlóan arról sincs fogalmunk, hogy az olyan dolgok, mint az érzékelés és a gondolat honnan erednek. Az, hogy miért léteznek ilyen dolgok, akár a realitás, akár lehetőség szintjén, nem ismert. Én a kreatív erőkhöz társítom ezeket a dolgokat, mert, bár lényegük ismeretlen, alapjában véve mindegyikünkben ott vannak. Minél inkább alkotó jellegűek és pozitívak az ember gondolatai és tettei, annál világosabbá válik az egész, míg végül teljesen meg nem ismerjük. A mi kreatív természetünk annak a nagy kreatív erőnek a lekicsinyített verziója, aminek következtében létezünk, így mi magunk is megérthetjük ezt az erőt bármilyen kreatív jellegű alkotás útján.

Mi is imitáljuk a napsugarak életadó ajándékait: akár rámosolygunk valakire, akár viccet mesélünk vagy eléneklünk egy dalt. Teljesen emberi szükséglet, hogy kifejezd a külvilág felé, amit érzel. És az az életadó anyag, amit a Nap sugároz, nagyban hasonlít saját kreatív tetteinkre. A Nap azt tanítja nekünk, hogy ha minden nap megismételsz egy bizonyos cselekvést (pl. megtanulsz valamit újat, játszol vagy alkotsz valamit), erőfeszítéseid egyre inkább megtérülnek. A képesség, hogy kifejezd önmagad és hozzáadj a körülötted lévő világhoz, egyre nőni fog benned kitartásoddal egyetemben – bármi legyen az, amit csinálsz.
És bár úgy tűnik, hogy a Nap kel és nyugszik, és látszólag megvannak a kelés, delelés, lenyugvás, és eltűnés szakaszai, a tudomány rámutatott, hogy ez csak a mi szempontunkból van így és hogy körkörösen forog és mindig teljes erőből sugárzik. Mint ahogy a ’fent’ és ’lent’ fogalmai számunkra is viszonylagosak. Igazából egész idő alatt gyarapszunk. Minden, amit teszünk arra irányul, hogy saját fényünket sugározzuk. Erre nem lennénk képesek, ha egész idő alatt a csúcson lennénk; mint tudjuk az élet is megállna, ha a Nap folyton a számunkra legmagasabbnak tűnő ponton állna. Soha nem tudnánk kiemelkedni semmiben, ha csak néhanapján törekednénk rá; egyfajta útbaigazítást ad az, hogy az a bizonyos dolog, aminek okán létezünk, újra és újra megteszi útját saját pályáján. A kitartás iszonyú potens dolog. Szerencsések vagyunk, hogy az élet nem olyan, mint az álmok, melyben tetteink következménye elvész a következő álommal. Itt megvan az esélyünk arra, hogy napról napra csiszoljuk képességeinket, akár ügyességről, akár igazi tudásról legyen szó. Akár a fizikai világban, akár gondolati szinten; a tétel áll. Egy könyv olvasásakor elolvasunk egy oldalt, és a következő oldal már mint az előzmények következménye tárul elénk. A zenében egyik hang generálja a másikat, és az újabb mindig kapcsolatban áll az előtte elhangzottal. Vagy mint mikor megismerkedünk valami alapjaival és végül megtanuljuk a bonyolult dolgokat is. Ezek a mi ajándékaink, és azt teszünk velük, amit akarunk.

A próbálkozás és a feladás kéz a kézben jár egymással. De a próbálkozás az, ami megérdemli, hogy odafigyeljünk rá. Feladni annyi, mint kilélegezni. A belégzés az, amit észben kell tartanunk. A kilégzés teljesen természetesen következik. A fontos az, hogy folyamatosan lélegezzünk. Megpróbálni. Aztán hagyni, hogy minden jöjjön magától, beleértve a nem-próbálkozást. Ilyenképp néha benntartjuk a levegőt. De ezek a dolgok nem problémák. Csak élnek. Amíg fontos számodra, hogy egy kreatív erő vezessen téged, hosszú távon ugyanazt az utat járod be, mint a Nap. Persze úgy tűnik majd, hogy felfelé és lefelé vezet utad, sötétségen és világosságon át. Ez az élet maga. Valójában fénylő csillagként keringsz az űrben. Így hát ha a saját körforgásod részeként cselekszel(folyamatosan valamilyen alkotó vagy oktató jellegű dolgot csinálsz) egyre inkább azzá válsz, aki valójában vagy. És már most az vagy. A játék része, hogy megtanulj minél inkább magad lenni a környezetedben illetve az örök változás és függetlenség illúziói közepette. A mindenség egysége mindig is volt, van és lesz.