Régi tagok

Hillel Slovak (gitár)

Róla mindenképpel elsőként kell szólni, hiszen ő volt az első, és egyben legfontosabb gitárosa. Hillel 1962. április 13.án született Izraelben. A szülei a Holokausztot túlélő zsidók voltak. 1967-ben költöztek Kaliforniába. Ő is a Fairfax iskolába kárt, itt ismerkedett meg a többiekkel. Az ő unszolására kezdett el Flea basszusgitáron játszani. A Red Hot Chili Peppers mellett gitárosa volt a What is This?! Nevű bandának is, amely kedvéért ott is hagyta a Chili-t. Az együttesnek megjelent egy kislemeze, majd egy nagylemezt is kiadtak. Ezek után Hillel visszatért a Chili-hez, felváltva ezzel Jack Sherman-t. Vele együtt Jack Irons is visszatért az együtteshez. Ebben a felállásban még két lemezt csináltak meg. Az „The Uplift Mofo Party Plan” albumon két szám is Hillel-ról szól (Skinny Sweaty Man, No Chump Love Sucker). Tragikus halála a drognak köszönhető. Anthony-val mindig is szívesen kipróbáltak mindenféle drogot, de ez az elején még nem tűnt nagy dolognak, csak szórakoztak. Viszont az Uplift turnén már nem volt ilyen könnyedén kezelhető a dolog, Hillel-en eluralkodott a heroin, és egyre jobban leépült. Volt koncert, amikor nélküle kellett az együttesnek a színpadra állnia. 1988. június 25.én heroin túladagolásban halt meg, még csak 26 évesen. A halála megrendítette az együttest. Később az ő emlékére írták a Knock Me Down-t, és a My Lovely Man-t is. A testvére Behind The Sun címmel megjelentett egy könyvet, melyben naplórészletek, festmények, Anthony és Flea feljegyzések voltak. Sírja a Mount Sinai Memorial Park temetőben található, Los Angelesben. Az utolsó szám amit vele vettek fel, a Fire volt, ez a szám szerepel is a Mother’s Milk-en.

Jack Irons (dob)

1962. július 18.án született Los Angelesben. Szintén a Fairfax-ba jár, itt köt barátságot a többiekkel. Az Anthym (későbbi nevén What Is This) alapító tagja. A What Is This mellett dobol a Red Hot Chili Peppers-ben is, de amikor az What Is This szerződést kap, Hillel-el együtt otthagyja a Chilit. Az első nagylemez után az együttes feloszlik, és visszatér az RHCP-hez. Hillel halála után nem képes tovább ott maradni, ezért örökre otthagyja a barátait. 1990-ben összeáll Natasha Shneider-el, és Alain Johannes-al, megalapítják az Eleven-t. 94-től a Pearl Jam dobosa. 2004-ben saját szóló albummal jelentkezik, melynek címe: Attention Dimension

Jack Sherman (gitár)

Amikor Hillel Slovak úgy döntött, hogy a Chili helyett a What Is This-ben fog gitározni, Jack Sherman volt aki a helyére állt, egészen addig amíg Hillel vissza nem tért. Vele lett elkészítve az első album. Jack teljesen más ember volt mint a az együttes többi tagja, ezért elég sok ellentét volt köztük, de legfőképpen közte, és Anthony között. Miután kitették az együttesből, dolgozott többek között Bob Dylan-nel, és George Clinton-nal is.

Cliff Martinez(dob)

1964. február 5.én született, New York-ban. Jack Irons helyett lépett be az együttesbe. A Chili előtt már volt pár bandája, de igazán híres, csak a Chili volt. A Freaky Styley elkészülte után Jack Irons visszatért a Chili-hez, így Cliff-et kitették. Ezután a The Dickies nevű együttesben volt dobos, négy lemeze is megjelent a bandának. 1989-től több filmben is szerepelt, 2000-ben a Traffic című filmben is szerepet kapott.

DeWayne „Blackbyrd” McKnight (gitár)

Miután Hillel meghalt, egy ideig ő helyettesítette a gitárost. A Parliament-Funkadelic tagja volt.

D. H. Peligro (dob)

A Dead Kennedys dobosa, Jack Irons távozása, és Chad Smith érkezése között volt a Chili dobosa.

Arik Marshall (gitár)

Miután 1992-ben John kilépett az együttesből, Anrhony-ék Arik-et kérték meg, hogy legyen a gitáros. Ő szerepel a Breaking The Girl klipjében. Jelenleg az új Marshall Law lemezen dolgozik.

Jesse Tobias (gitár)

Arik Marshall után ő volt a következő ideiglenes gitáros. Miután kiszállt a Chili-ből Alanis Morisette mellett gitározot.

Dave Navarro (gitár)

Dave 1967. június 7.én született. 1986-ban Perry Farrell-el megalapították a Jane’s Addiction zenekart, mert a 80-as és 90-es évek egyik legmeghatározóbb alternatív együttese lett. Három lemezt jelentettek meg, majd 1991-ben feloszlottak. 1993-ban megalapította Eric Avery-vel a Deconstruction-t, egy évvel később egy albumuk is megjelent. 1993-ban csatlakozott a Chili-hez. Első fellépése az együttessel a 94-es woodstock-i fesztiválon volt. Az RHCP 1995-ben jelentette meg az One Hot Minute című albumot. A lemez után Dave saját munkáira kezdett figyelni. Chad-del létrehozták a Spread-et. 1997-ben kilépett a Chili-ből, és újra elfoglalta heéyt az újjáalakult Jane’s Addiction-ban. Ezután szerepelt többek között Marilyn Masnon, Christina Aguilera és Moby mellett is. 2001-be jelent meg saját szóló albuma, a Trust No One. 2003-ban új Jane’s Addiction lemez jelent meg, majd az együttes az ezt követő turné után feloszlott. Dave ezután új bandát alapított, The Panic Channel néven. Saját blogja is van: http://www.6767.com