Megújult hivatalos oldal – blogok magyarul!

Pénteken megújult a Red Hot Chili Peppers hivatalos holnapja, végre egy használható weblapot kaptunk, tele képekkel, videókkal, klipekkel, részletes diszkográfiával (bár a maxikat még mindig nem sikerült feltenni), és egy bloggal, amelybe az együttes mindegyik tagja írt is egy beköszönő bejegyzést. Giannanak köszönhetően most magyarul is olvashatjátok ezeket.

Josh: Az első blogbejegyzésem…

Ahogy mondhatnátok, nem én vagyok a legnagyobb blogíró. Még sosem csináltam. Még sosem kommunikáltam igazán tömegekkel. Szerintem el fog tartani egy ideig, amíg megtalálom a ritmusomat. A blog ritmusomat. Ritmikus blogolás?

Mivel ez az első blogom, vagyis az első bejegyzésem, nem vagyok biztos a megfelelő kifejezésben, hadd mondjam csak a szívem legmélyéről, hogy köszönöm mindenkinek, aki elfogadott az együttesben. Ez többet jelent nekem, mint amit el tudtok képzelni. Köszönöm.

J…

Chad: Üdvözlő blog

Hé, mindenki! Végül… megcsináltuk! Üdv a vadiúj honlapunkon. Remélem szépnek, informatívnak és szórakoztatónak találjátok. Minden chili pepper témában naprakészen fogunk tartani titeket. Képek, új zene, videók, előadások stb. és egy hely, hogy találkozz és beszélgess a barátaiddal. Fent fogunk tartani titeket a legfrissebben és a legjobbon. Az úton találkozunk… éééés végeztünk! Szeretettel, Chad.

Flea: Hát, itt az első blogbejegyzésem az új honlapunkon

Hát, itt az első blogbejegyzésem az új honlapunkon. Elhatároztam, hogy használni fogom a központozást és a nagy kezdőbetűket. Nincs több internet zsargon és béna rövidítés. Nincs több álköltői szemét tőlem! Eltartott egy ideig, hogy kész legyen az oldal, de itt van, megkaptátok. Az inspiráció az oldal kinézetére a nagyszerű művész, Josef Albers színkémiával való munkájából jött. Tudom, hogy semmi sem néz ki úgy belőle, mintha Albers-é lenne, mindazonáltal ő volt az inspiráció.

Komolyan elkezdtük a világkörüli turnénkat, elképesztő volt számunkra. A közönségek fenomenálisak voltak, és érzem, hogy az újfajta Red Hot mindig jobb lesz. Úgy hiszem, hogy bezárunk valamit, ami kiengedheti az istenek erejét. Volt néhány felsőbbrendű műsorunk, és ez olyan érzés, mintha minden nap jobbak lennénk. Nagyon szeretem a bandatársaimat, és hálás vagyok, hogy azt csináljuk, amit csinálunk. A remény érzése és az együttesünk lehetséges jövője valóban élénk és színes. Nap min nap csak a srácokkal szeretnék zenélni, nem mindig éreztem ösztönzőnek a Red Hot Chili Peppers-t, de ez olyan, mint egy új kezdet, és az energiáink nagyon összpontosulnak.

Eldöntöttem, hogy a blogírás közben akár abba is hagyhatnám a káromkodást. A mindennapi beszédem mocskos szájú kommunikáció, de a magasabb szintű beszéd támogatása érdekében tartózkodni fogok a trágárságtól. Várj… hadd próbáljam ki… fasz fasz szar szar fasz fasz fasz szar, ááá, ez nem hangzott jól, nincs több trágárság, ennyi az egész. Most egy rövid szünetet tartunk a turnéban, nyaralok és éppen egy gyönyörű folyóra bámulok Cork imádnivaló városában, Írországban. Ez a város gyönyörű, igazán szeretem Írországot.

Egyenlőre ennyi.

Sok szeretettel mindenkinek (még a gonosz embereknek is),

Flea

Anthony: Már rég volt, amikor utoljára írtam az éterbe…

Már rég volt, amikor utoljára írtam az éterbe, szóval bátran tudassátok velem, kik vagytok. Pár éve kezdődött, amikor a Szent Red Heart Chili Peppers testvérisége újraalapításának szüksége vezérelt minket a megélhetéshez, Josh Klinghoffer személyében. Bedugtuk az erősítőket és egymásra hangolódtunk 12 hónap jammeléssel, dalírással, kajálással, parkolóban kosarazással, Big Sur-i biciklizéssel. Dióhéjban, így állt össze az együttes. Ez egy hálás időszak volt, gyönyörű dolog úgy alkotni, hogy nincsenek elvárások a vándorló reflektorfényben. Megtaláltuk a dalainkat és felvettük őket. Valahogy tudtam, hogy mit várjak Chadtől és Flea-től, de elég vad menet volt felfedezni Josh zenei meggyőződésének elszánt áramlását a stúdióban. Az egész tapasztalat az élet mikrokozmosza volt, ahol minden konfliktus egy lehetőséghez vezet, és ahol minden diadalt egy kihívás követ. Már újra egyenesben vagyok, hogy megint végigcsináljam ezt az utazást. Megint úgy érzem, mintha éppen csak elkezdtük volna. Aztán elkezdjük a rohanást. A három be nem jelentett kaliforniai klubbal végeztünk először. Őrült örömmel fejeztük be. Flea Big Surt választotta első shownak, Josh Nevada City-t másodiknak, én könyörögtem, hogy a harmadik legyen a nyugat hollywoodi Troubadour. Chad mindet kinyírta és a rock show hatalmas durranás volt. Elmentünk Hong Kongba, hogy teszteljük az aréna vizeit. Hallgatni, ahogy Josh az arénában játszik olyan volt, mint a tudatos álmodás. Rájöttem, hogy olyanok lettünk, mint amilyennek a banda szelleme mindig is akarta, hogy legyünk. Emelem kalapom mindenkinek, aki részt vett a műsorban. Mielőtt elmentünk volna a japáni Summer Sonic buliba, Flea, Clara Balzary (a turné fotósunk) és én elmentünk egy komppal a hong kongi kikötőn keresztül egy kicsi lakott szigetre. Sétáltunk, megizzadtunk és bádogcsészéket vettünk, hogy emlékezzünk a közös napra. Még néhány nedves nap után a tikkasztó nyárközepi japán hőségben jött a szándék, hogy játsszunk. Egy barátom kevert a Summer Sonic fesztivál közönségével és fotókat csinált a lenyűgözött arcokról. A rajongók energiája és megjelenése miatt többet szeretnék megtudni róluk. Kik ők, honnan jöttek és miről szól a kapcsolatuk az együttes zenéjével. Sóval most a barátom, David Mushegain városról városra utazik velünk a turné során, hogy találkozzunk a rajongókkal, fotókat és interjúkat készítsünk velük. „Redheadeknek” nevezzük őket, hogy bizarr tiszteletünket tegyük a Grateful Dead fanjainak, vagyis a „Deadheadeknek”. Linkeket fogunk létrehozni a különböző oldalainkon, arra az estre, ha valakit különösen érdekelné a részvétel a könyv készítésében… Japán óta a világ körül játszunk műsorok vad változataiban a legőrültebb tévéműsorokon keresztül a leglelkesebb délamerikai hallgatóságig. A Németországban, Svédországban, Dániában, Hollandiában és Franciaországban adott koncertek felemelőek voltak minden nap és minden éjszaka. Köszönet az eksztázisért. Úgy érzem, hogy a fejlődésünk, mint egy csapat, ritka módon hatalmas lépteket tett meg és megtalálta az útját a boldogság ritmusában, mint egy együttes. Nagyon hálás vagyok a mozgó szaturnália jelenlegi kreatív jellemének. Már nagyon vissza szeretnék menni a színpadra, de a következő koncert Írországban még várhat. Legyen itt szeretet.

Flea: Kicsi ónsíp

A tegnap esti show Dublinban elég jó mulatság volt. Valójában, Írország egy bámulatos hellyé vált számunkra az évek során. Van valami a hely lelkében, ami nagyon megérint. Valami felfoghatatlan dolog, nem tudom leírni, de megijeszt. Szerintem a legnagyobb tömeg, aminek a tanúja voltam, Belfastban volt ’91-ben. Ez volt a leglobbanékonyabb érzés, amit valaha a közönségtől kaptam, mintha tűzben lettek volna. Anthony véleménye különbözik, azt mondja, a pár hónappal ezelőtti közönség Buenos Aires-ben legalább olyan heves volt, de nem tudom. Azt hiszem nagyon is számít, hogyan érzékeled ezt az adott időben, néha a legcsendesebb közönség tud a legmélyebben figyelni, és ez egy teljesen másfajta intenzitás. De ember, néha kisétálsz a színpadra és tényleg robbanásig küzdenek! Remélem nincsenek más országok, ahol úgy érzik, lecsökkentem a kapcsolatukat velünk, vannak bizonyos idők és helyek, amikor varázslatos dolog történik, amit lehetetlen irányítani. Akkor Belfast-ban volt egy érzés a levegőben. Abban az időben sok baj volt ott, tankok gurultak végig az üres utcákon, srácok sétáltak négyes csoportokban géppisztolyokat cipelve, ami halálosan ijesztő volt. Nagy volt a feszültség a levegőben. A Rollins együttes nyitotta a műsort, nagyon felkavarták az érzelmeket, az egy vad este volt.
A másik dublini napon vettem egy ónsípot. Szeretek a szobámban ülni és játszani rajta, próbálok vele előcsalni néhány melankolikus dallamot. Ez kapcsolatban tart az ír örökségemmel. Az apám nagyapja Írországból ment Ausztráliába, a nagyanyja Magyarországból jött. Az anyai oldalon mindenki Angliából származik, amennyire tudom. Ausztráliában születtem, 4 éves koromban hagytuk ott és költöztünk New York külvárosába, akkor jöttünk L. A.-be, amikor 11 voltam. Egyszerűen csak los angelesinek tekintem magam. Nagyon szeretem Los Angelest, az embereknek elég furcsa benyomásuk van róla világszerte. Ez egy nagyon lelkes hely. Az emberek csak a filmiparra, a sekélyességre, a hataloméhes fura figurákra és a pszichopatákra gondolnak, amik beletartoznak. Van egy benyomás Beverly Hills-ről és az itteni furcsa, sekélyes, meggondolatlan vagyonról is. Az igazság az, hogy ennek a szarnak csak a töredéke igaz Los Angelesre. Ez egy multikulturális hely, rengeteg etnikum, kultúra, művészet, zene és jó kis munkásosztálybeli közösségek. Nagyszerű a hegyek, az óceán és a sivatag közelsége. Egyébként nem vagyok hazafias. Szeretem az Egyesült Államokat, itt élek, nagyon sok gyönyörűség és szabadság van itt, de nem érdekel jobban, mint Botswana vagy Timbuktu, ha értitek, amit mondok. Csak szeretem az isteni energiát, ami mindannyiunkon keresztüláramlik, és amennyire el tudom mondani, a jól gondolkodó emberek és az önző seggfejek aránya meglehetősen hasonló minden más helyhez, ahol jártam, minden etnikai, kulturális és gazdasági határt keresztez.
Megszállottja vagyok egy ‘Friday Night Lights’ nevű tévésorozatnak. Igazából nem is olyan jó, de van néhány nagyon jó része, amiknek nem tudom abbahagyni a nézését. Boldog leszek, ha végeztem vele. Hát… majd kimegyek Dublin utcáira és megnézem, mit találok.