Olvasónk írta: Párizsban járt az ősz…

Újabb olvasói írás következik, ezúttal Pethő Réka írt a párizsi Red Hot Chili Peppers koncertről, és én ezt szívesen megosztom veletek is.

A Red Hot Chili Peppers októberben, négy év szünet után újra európai turnéra indult. Az új album még nem töltötte be a két hónapos kort, amikor 18-án Párizsba érkezett a zenekar, hogy egy fantasztikus koncerttel kápráztassa el a francia és a – legalább – három fős magyar közönséget. Chiliék tele vannak energiával, és az ifjonc gitáros, Josh Klinghoffer is kezd beilleszkedni, így semmi akadálya nem volt egy újabb fantasztikus RHCP-élménynek.

E sorok írója már rutinos Red Hot koncertre járó, szerencsémre már többször is láthattam őket élőben, így rendelkezem némi viszonyítási alappal. Az energia, ami a zenekarból árad, olyan érzés, mint napelemes kisautónak a július. Legutóbb, négy évvel ezelőtt azonban már nagyon fáradtak voltak. Csalódás is volt akkor egy kicsit az a koncert: rövid volt, és ők már egyértelműen nem élvezték.

Most viszont egészen más a helyzet. A „fiúk” láthatóan kipihenték magukat, és dugig vannak életerővel, a zene pedig továbbra is fantasztikus. Érdekes, hogy ugyan az új album, az I’m With You turnéján vagyunk, mégis mindösszesen három dalt játszottak a korongról. Igaz, később megtudtuk, hogy még egy tervbe volt véve, de mivel Anthony-nak fájt a torka, ezért azt lecserélték (így a Factory of Faith helyett a Right on Time szólt). Amikor kilenc óra előtt pár perccel elsötétül az egész stadion, megjelenik Flea, Josh és Chad, és elkezdődik az őrület, az azért hihetetlen érzés. Az indító dal természetesen az album első száma, a Monarchy of Roses.

A kezdő lendület fenntartása érdekében sorra szólnak a slágerek: Can’t Stop és Dani California szünet nélkül. Habár még csak néhány koncert ment le az őszi turnéból, mégis szinte tendenciának mondható, hogy a zenekar minden egyes alkalommal néhány olyan dallal kedveskedik a közönségnek, amelyek korábban nem hangzottak el. Mi így kaptunk most egy Charlie-t, egy Right on Time-ot, és – sokak nagy örömére – egy igazi ritkaságot, a Wet Sand-et is.

Összességében az mondható el, hogy láthatóan nagy energiát fektetnek a setlistek összeállításánál arra, hogy mindenféle közönséget kellően kiszolgáljanak. Eljátsszák a legnagyobb slágereket is, amiket mindenki ismer (Around The World, By The Way, Californication, Under The Bridge, Give It Away), és olyan dalok is felhangzanak, amik az igazán nagy rajongók számára kedvesek és különlegesek (Hard To Concentrate, Me & My Friends, Higher Ground, Otherside).

Az I’m With You-ról még a Look Around és a The Adventures of Raindance Maggie szólt, ami azért érdekes, mert az az ember érzése, hogy még akarnak egy kicsi időt hagyni a közönségnek, hogy megszokjuk az új albumot. Júniusban jönnek majd vissza Európába, úgy sejtem, akkor már ezek a dalok dominálnak majd.

Ez igazán talán Josh Klinghoffernek lehet érdekes. Miután a legendásnak nevezhető John Frusciantét váltotta a zenekarban, az I’m With You-t már vele készítették el. Ehhez képest a „saját” dalait szinte nem is játszhatja. Különösebb nehézségekbe mondjuk nem hiszem, hogy ütközött volna, hiszen az 1999-es Off The Map turné óta a zenekarral van, négy évvel ezelőtt már a színpadon is feltűnt néhány dal erejéig. Kicsit még zavarban van, John szólóit egyértelműen megváltoztatta, és közel sem vokálozik olyan szép hangon, de azért úgy gondolom, semmilyen panasz nem lehet rá.

Kiemelést érdemel még az a tény, hogy milyen közvetlen zenekar is az RHCP. Hihetetlen sikerek és óriási rajongó tábor áll mögöttünk, ennek ellenére minimálisan sem „szálltak el” maguktól. A kis magyar zászlónkról már megismernek minket, integetnek, mikor meglátnak, és persze mindig meg is ígérik, hogy majd eljönnek Magyarországra. Ha az ember az utcán találkozik velük, mindig van néhány kedves szavuk mindenkihez, senkit nem küldnek el. Most pedig egy könyvet készítenek rajongókról a világ körül, a fotósuk ehhez készít fényképeket.

Az egész napos sorban állás és az eső ellenére is megéri tehát, mert ha a nap végén – végre melegben – a Red Hot Chili Peppers másfél órán keresztül zúdul bele a kedves nézőbe, az szavakkal leírhatatlan érzés. Ez az a koncert, amitől az ember biztosan kap rengeteg pluszt (ahhoz képest, mintha csak meghallgatná a CD-t), mert a zenekar eszméletlenül odateszi magát. Tényleg a közönségért vannak, és tényleg imádnak zenélni. Red Hot-ot mindenkinek!

Ez eredeti írás itt olvasható.