Josh Klinghoffer interjú magyarul

Csak úgy hemzsegnek mostanában az interjúk, most egy Klinghoffer interjút olvashattok magyarul, Eszta jóvoltából.

Josh Klinghoffer, a Red Hot Chili Peppers új gitárosa beszél zeneszerzési szokásairól; arról, mióta ismeri bandát; és persze az új album, az I’m With You, felvételéről is szó esik.
Annak ellenére, hogy Josh Klinghoffer csak 2009 végén csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, már régebb óta tagja a csapat baráti körének.

Tősgyökeres Los Angeles-i figura lévén évek óta ismeri a banda tagjait, és szoros barátság fűzi John Frusciante-hoz, akinek számos szóló munkájához segédkezet nyújtott.
A zenei berkekben ifjúnak számító Klinghoffer máris sokat stúdiózott és turnézott, és
zsenge 31 éves kora ellenére vén róka a szakmában.

GUITARWORLD: Mikor kezdtél el gitározni?
Josh Klinghoffer: Kilencéves koromban kezdtem a zenélést. Először dobolni tanultam, utána pedig gitározni akartam.

G: Hány éves voltál, amikor végül elkezdtél gitározni?
JK: Tizenöt voltam és kirúgtak a gimiből. Akkor kezdtem a gitározást.

G: Ki volt a példaképed, mikor elkezdtél gitározni?
JK: Természetes Jimi Hendrix és Robert Plant. Aztán meg Johnny Marr, Robert Smith és az ehhez hasonlók. John Frusciante is nagy kedvencem. Végül is mindent eljátszottam, amit el tudtam: punkot, Sex Pistolst, Germst. Fiatalabb koromban ezeket szerettem jobban. Mindig is inkább a hangzást tartottam fontosnak.

G: Hogyan és mikor ismerkedtél meg John Frusciante-val?
JK: 1997 januárjában találkoztam vele először. Neki és Fleanek a Thelonious Monsterrel volt közös fellépése. A legjobb barátom húga akkoriban Bob Forresttel járt, úgyhogy én is elmentem a koncertre. Felajánlottam, hogy majd dobolok nekik, de John és én nem barátkoztunk össze csak pár évvel később. Addigra már ismét tagja volt a Red Hot Chili Peppersnek. Én a Bicycle Thieffel csináltam új albumot, John meg nyomott egy szólót rajta. Ekkor kezdtünk el együtt lógni. Gyakran átmentem hozzá zenét hallgatni. Szóval így lettünk barátok olyan 1999 körül.

G: Mi a legfontosabb, amit Johntól tanultál gitározás terén?
JK: John olyasvalaki, aki lénye legmélyéről játssza, amit játszik; mindegy, hogy szóló, ritmus, akkordozás vagy bármilyen hangszer. Mindig azt játssza, amit a játék pillanatában érez. Ez az, amire megtanított, és amiért nagyon hálás vagyok neki; meg persze azért is, hogy együtt játszhattam vele. Emberként és barátként is hihetetlen hatással volt rám.

G: Az eddigi munkáid inkább avantgárd és underground típusú dolgok. Milyen érzés egy olyan fősodorbeli bandában játszani, mint a Red Hot Chili Peppers?
JK: A legutóbbi tíz évben olyan előadókkal turnéztam, mint Beck és PJ Harvey, így nem idegen számomra a nagyobb közönség. A különbség abban mutatkozik meg, hogy most a banda teljes jogú tagjának számítok. És ez idáig nagyon jó érzés. Volt olyan időszak, amikor nem akartam nagy zenészekkel turnézni, mert a saját zenémet akartam szerezni a saját bandámmal. És meg is tettem, épp mielőtt a Chili Peppers megkért, hogy turnézzak velük. „Jó ég, erre nem mondhatok nemet!”, gondoltam. Aztán kiderült, hogy volna egy hely a bandában is.

G:És a saját bandádnak a neve Dot Hacker, ugye?
JK: Igen. És senkinek nem tetszik az elnevezés. A dobosunk nagyanyjának a neve Dorothy Hacker, azaz Dot Hacker.

G: Úgy hangzik, mintha köze lenne a számítógépekhez…
JK: Pedig nincs. Csak úgy kitaláltuk, és ránk ragadt. De amúgy fent van pár számunk a neten, és remélem az album is nemsokára megjelenik.

G: Hogy ment a dalszerzés az új Chili album körül? Voltak előre kidolgozott ötleteid? Vagy inkább a jammelés során keletkeztek a dalok ? Milyen mértékben alkalmaztad a két technikát?
JK: Mindkettő jelen van, méghozzá meglehetősen egyenlő arányban, ami a sok együttes munkának köszönhető. Efféle párbeszédek hangzottak el köztünk: „Itt a refrén, találd ki a témát ”. És sok jammelés, persze. Emlékszem, a Monarchy of Roses átkötő része Chad agyalágyult fejéből pattant ki, mi meg próbáltunk vele lépést tartani. Aztán Flea azt mondta, „gyorsan találj ki egy levezetést.” És amit hallasz az albumon, az az, ami először jutott eszembe.

G: Nagyon ösztönösen hangszerelsz. Kicsit olyan dzsesszesen. Nagy dzsessz-kedvelő vagy?
JK: Imádom a dzsesszt. Mindig is odavoltam az akkordépítésért. Nincs is jobb egy egyszerű akkordmenetnél, amit nehéz eljátszani. Próbálom minél inkább agyzsibbasztóra csinálni.

G: Milyen volt a hollywoodi East Westben felvenni az I’m With Yout?
JK: Szuper! Régen az Ocean Way Studio volt, ahol rengeteg nagyszerű lemez készült. Most az East West tulajdona, ami egy hangmintákat árusító cég. * Elég jól megy nekik a szekér; az emberek akkor is éppen dolgozni próbáltak, mikor mi Fleavel a zongorát püföltük.

G: Az új album készítése során találkoztál először Rick Rubinnal?
JK: Igen, mármint szakmailag. De már találkoztunk előtte is. Szokatlan volt számomra az elején, hogy mindenki már jól ismeri, de jó szívvel üdvözöltek a csapatban.

G:Jóval fiatalabb vagy, mint a többiek a bandában. Érződik a korkülönbség?
JK: Ez nem nagyon téma köztünk. De amúgy igen, hiszen többek közt az ő zenéjükön nőttem fel, meg persze azok zenéje is inspirál, akiket ők hallgattak, meg ami őket inspirálta. És így is ezernyi dolgot tanulok tőlük nap mint nap. Gyakran rám pirítanak, ilyeneket mondván: „Úgy érted sose hallgattál Defunktot?”. Én meg mi mást mondhatnék, mint hogy nem. No persze olvastam róluk zenei magazinokban; olyanokban, mint amilyennek most mesélek.

G:Hogyan készülsz az új album turnéjára?
JK: Igazából csak gyakorlok, de azt rengeteget. Tanulgatom az együttes lenyűgöző és hatalmas zenetárát. Mióta másfél éve benne vagyok a bandában megfogadtam, hogy minden nap megtanulok egy számot. Mert tényleg rengeteg van belőle. És mióta élőben is fellépünk, sokat meg kellett tanulnom John szólói közül is. Ő egyszerűen lenyűgöző a maga nemében. Már előre tudom, hogy tuti egy egész percembe kerül, míg megtalálom az összhangot aközött, amit kényelmesen el tudok játszani, és aközött , hogy ne érezzem úgy, mintha hiányozna valami onnan, aminek pedig ott kéne lennie.
Régebben inkább a hangzás kialakítására és a dalszövegírásra fektettem hangsúlyt, mint a sikálásra. Olyat már régen csináltam. Azonban mióta ebben a bandában vagyok, megint szükség volt rá. Jó móka volt visszatérni a Zeppelin- és Hendrix-féle dolgokhoz; ezek sokkal inkább texturális dolgok. A szólózás nem a lételemem. Soha nem is volt. Sokkal inkább érdekel a hangzás. Csak rálépek egy pedálra, és várom, hogy megszólaljon valami menő.

*http://www.eastwestsamples.com/