„Nem tudok egyszerre három helyen lenni!”

Elkészült a Chad Smith interjú magyar fordítása, óriási hála Esztának amiért elkészítette. Jó szórakozást hozzá!

„Nem tudok egyszerre három helyen lenni!”
„Jól vagyok,” mondja Chad Smith, a Red Hot Chili Peppers, a Chickenfoot, és a Bombastic Meatbats dobosa. „Ha a jól azt jelenti, hogy tiszta őrült és elfoglalt, akkor tényleg jól vagyok.”

„ Épp túlvagyunk pár nagyszerű fellépésen a Chickenfoottal, dolgozom egy Chili Peppers albumon, és a Meatbats legutóbbi és legjobb lemeze most fog megjelenni. Tudom, hogy ezt már mondtam, de vagy klónoznom kell magam, vagy növesztenem kell még pár kart, hogy lépést tudjak tartani minden bandámmal és munkámmal. El sem hiszem, hogy a pár hét múlva kezdődő Meatbats turnéra készülődöm.”
Mikor megkértük, hogy magyarázza el, hogyan tud három helyen (és bandában) egyszerre lenni, őszintén azt mondta, „az igazság az, hogy a legújabb Meatbats album, a More Meat, már egy éve készen van. Befejeztük, még mielőtt elmentem volna a Chickenfoot turnéra. 2009 áprilisában vágtuk meg, szóval már egy ideje kész van. Kicsit csaltunk, de attól még elég friss. Szerintem rengeteget fejlődtünk az első albumhoz képest.”
Ahol a debütáló Meat The Meatbats abbahagyta, ott folytatja most a szórakoztató és megnyerő More Meat, amelyben Chad és társai ( Jeff Kollman gitáros, Ed Roth billentyűs és Kevin Chown basszusgitáros) átmenet nélkül váltogatják a smooth jazzt, a funkot és a rockot tucatnyi hangszeren. Még egy invenciózus, lassú lüktetésű feldolgozást is tálalunk, a Led Zeppelin klasszikusát,a Moby Dicket. „Elég merész lépés volt,” mondja Smith. „De próbáljuk magunkat nem korlátok közé szorítani, szóval megragadjuk az ilyen lehetőségeket is.”

Smith azt vallja, hogy „kémiai folyamatok mentek végbe a bandán belül az új album munkálatai során. Nagyon összetartó kis egység volt a miénk. Többé-kevésbé együtt írtuk a számokat, szóval egy nagy közösségi rezgés az egész. Igazi csoportos dolog. Az előző albumhoz képest több a… , szóval több a hús!”
A MusicRadar által készített most következő interjúban Smith a Bombastic Meatbats More Meat című albumának felvételeiről beszél, továbbá tájékoztatást ad a Chickenfootban való részvétel előnyeiről, és megosztja gondolatait a közelgő Red Hot Chili Peppers albummal kapcsolatban, mely az első, amit az új gitárossal, Josh Klinghofferrel, készítenek.

Kezdjük a legfontosabb kérdéssel, amit feltehetnék, Chad. Az új album címe More Meat* –van ennek valami jelentősége?

„Nos, hát azt jelenti, hogy… nem is tudom. [nevet] Arra gondoltunk, hogy Second Helpingnek** nevezzük el, de sajna Lynyrd Skynyrd már lenyúlta. Így hát úgy döntöttünk, hogy mivel adtunk nektek korábban némi húst, most akkor adunk Több Húst! Nem tudom, mi lesz a harmadiknak a címe, de fehérje-orientált lesz. Ez tuti.”

Extra Hús?

„Extra Hús, persze. Nagyon tetszik. Mi egy sima kis banda vagyunk, és szeretjük a nagy szavakat. More Meat… mindenki azt gondol róla, amit akar. Tetszik ez a cím, és a borító is. Olyanok vagyunk, mint a szuperhősök. Kábé úgy nézünk ki, mint a KISS a Destroyer című album borítóján.”
Kihagytad a lányokat, akik a borító aljáról kéjvágyóan néznek felétek.
„Nem, Joe, most összekevered a KISS- lemezeket. Az a Love Gun volt.”

Igen, igazad van. Az a Love Gun volt.

„Igen, a hiányosan öltözött nőket a következő borítóra tartogatjuk, arra mérget vehetsz. Szenvedélyesen izzó, buja nők, akik a lábunkat dörzsölik.”

Nagyon alapos vagy.

„Így van! [nevet] Ez az ,amiről a Meatbats igazából szól: a finom megkülönböztetések, az árnyalatok…”
Beszéljünk a zeneszerzés folyamatáról. Szemlátomást az album a spontán együttzenélésen alapul. Hogyan alakultak ki a számok? Jeff sok riffet dobott be a közösbe?
„Néha. Úgy volt ennél az albumnál, hogy mindenki adott hozzá valamit. Persze Jeffnek mindig van pár jó riff a zsebében- sohasem kész dalok, csak ötletek.”

Élőben játssza el nektek, vagy mp3-ban küldi el a dalötleteit?

„Néha küldözget fájlokat. Máskor meg Ed és én játszunk valamit, és eszembe jut valami menő hangzás, ami megihleti Jeffet, és berobban egy jó riffel. Nagyjából így szoktak létrejönni a Meatbats- számok. Összegyűlünk nálam a malibui Tiki Szobában, aztán durr bele.”

„Hát tudod nincs ének, ezért Ed és Jeff felelőssége, hogy dallamot találjon ki. Én segítek keretet adni az egésznek, és eljátszom a karmestert”

Kell néha segítség, hogy uralkodni tudjanak magukon? El bírom képzelni, hogy akár 20 percig is folytatódnának ezek a számok, ha hagynátok.

„Ja, időnként be kell kiabálnom, hogy ’Ennyi!’ vagy ’Következő!’. De a többiek is megteszik néha. Demokratikus vagyunk egymással, és megpróbáljuk támogatni egymást. A dolog úgy áll, hogy ezek instrumentális számok, de vannak benne intrók, strófák, refrének, szólók- tehát igazi dalok. Dalok, amikben rengeteg a hangszeres zene.” [nevet]

Mégis van a dalokban valami, amit hiányolok: a dobszólók. Azt gondolnám, hogy ez a felállás tökéletes alkalmat teremtene neked arra, hogy szólózz. Bár Mountain of Meat című számban eléggé zúzol…

„Nahát, ez a címe?”

Igen, ez a második szám az albumon.

„Ja, oké. Sokáig csak Mountainnek hívtuk. Egyfajta tisztelgés a Mississippi Queen előtt; rázom a kolompot abban a számban. De ami a dobokat illeti, önzőség lenne sokat szólózni. Talán ha Ginger Baker vagy, akkor tudod úgy csinálni, hogy menő is legyen, és a zenét is szolgálja. Én viszont nem tudok úgy szólózni, hogy ne higgyem, hogy szükségtelenül magamra irányítom a figyelmet. Még a Moby Dick- feldolgozásunkban sem játszom szólót!”

Erről kérdezni is akartalak. Eléggé átírtad azt a számot. Most egy lassú, funkys dal.

„Ez volt az egyetlen módja. Úgy értem, figyelj, ha úgy játszanánk a Moby Dicket , mint a Led Zeppelin, azzal csak keresnénk a bajt. Hogyan is lehetne jobban eljátszani, mint az eredetit? Nem lehet. Szóval szétszedtük az egészet, és a saját képünkre formáltuk. Őszinte leszek: nem voltam elragadtatva az ötlettől, hogy feltegyük a lemezre, de a többiek imádták, úgyhogy azt mondtam, oké.”

A másik feldolgozás a Dr Blotter & Miss Purple (Ride In The Echoplex). Olyan, mint Wes Montgomery találkozása a The Doorsszal.

„Igen, a Riders On The Storm korszakban. Pontosan. Dzsesszes, mégis pszichedelikus. Nagyon szeretem azt a dalt. Gyanítom, hogy ez a legdzsesszesebb formánk.”
Igen. De azért ott van a Shag című szám, amit majdhogynem smooth jazzként lehetne jellemezni.
„Ja, egy jó adag hip-hop ritmussal vegyítve. És ami a legelképesztőbb: játsszák a smooth jazzes rádióállomások. Bámulatos, hogy bekapcsolod a The Wave-et, és hallod, amint a DJ azt mondja: [mély, suttogó, bemondó-hangra vált] ’És igen, ez volt Larry Carlton és a Yellowjackets, előtte pedig a Bombastic Meatbatstől hallottuk a Shaget.’ [nevet] Nagyon hízelgő.”

A szoros Chili Peppers- ütemterv ellenére lesz pár koncerted a Meatbatsszel.

„Igen, méghozzá hamarosan. Lesz pár koncert Los Angelesben, aztán a Keleti Parton játsszunk. Szerintem a többiek szeretnének többet fellépni, de nekik is vannak más dolgaik. És ha én épp nem érek rá, beugranak helyettem más dobosak. Helyettesített már Kenny Aronoff és Matt Sorum is.”

Úgy látszik ez visszatérő téma nálad, Chad. A szóbeszéd szerint te és a Chickenfoot…

„Nem tudok egyszerre három helyen lenni! [nevet] Bár próbálkozom.”
Szóval mi van a Chickenfoottal? Ha jól értesültem, befejezitek az albumot jövő év elején. De mikor turnéztok?
„Csak jövőre kezdünk el az albumon dolgozni. Már négy demó megvan, plusz Joenak még van jó pár száma. A terv az, hogy majd januárban folytatjuk a dalok felvételét, amikor Joe visszajött a turnéjáról. Akkorra már én is szabad leszek. A Chili Peppers album nem lesz kész addigra – kell majd még dolgozni rajta- de a saját részemmel addigra készen leszek. Szóval lesz időm majd a Chickenfoottal albumot csinálni, de nem hiszem, hogy tudok majd velük turnézni.”

Biztos vagy ebben?

[sóhajt] „Igen. A Chili Peppers már lefoglalt pár fesztiváldátumot 2011 nyarára, tehát jövőre nem játszhatok mindkét zenekarban. Hidd el, nagyon szeretnék a Chickenfoottal játszani, és be is fogom tudni fejezni a második albumot. Nagyon jól együtt tudunk dolgozni, és már alig várom, hogy jobban elmerüljek a zenében ezekkel a srácokkal. De a turnézás…hát az még nem tudom, hogy lesz.”

Beleszólsz, hogy ki ugorjon be helyetted dobosként a Chickentfootba?

„Nincs preferenciám. Elfogadom azt, akit ők választanak. A Chickenfoot egyszerű mókázásnak indult, de egyre nagyobbra nőtte ki magát. Mindenki szereti, és én is szeretem. Remekül szórakozunk együtt. De figyelj, van egy másik bandám is. Vicces, mert amikor Joe Satrianival a Chickenfootról beszélek, és közben felhozom a Chili Pepperst, mindig azt mondja: ’Ember, mindig elfelejtem, hogy van egy másik bandád is.’” [nevet]

Hogy mennek a dolgok a Chili Peppersszel?

„Jól mennek a dolgaink. Nagyon jól. Már megvágtunk egy halom számot, a felével már majdnem megvagyunk. Nagyjából húsz dalt vettünk fel, és még van egy pár hátra. Le kell faragni belőle párat, hogy a lehető legjobb albumot készítsük el. Mindig rengeteg számot szerzünk, és meglátjuk, melyik válik be – egyszerűen így szoktunk dolgozni. De az új lemez nem lesz duplaalbum, mint a Stadium Arcadium, annyit elárulhatok.”

Mennyiben mások a dolgok Josh Klinghofferrel? Hogyan muzsikál?

„Kicsit megváltoztak a dolgok. Ő egy teljesen más ember, de remekül bevált. Iszonyú hangzása van, nagyon muzikális- mindannyiunknak élvezet vele dolgozni. Mintha magától menne az egész, és ez mindig jó jel. Már több, mint egy éve zenélek vele, ezért teljesen természetessé vált a dolog. Amit nagyon kedvelek Joshban, az a szerteágazó tehetsége. Játszik gitáron, basszusgitáron, zongorán, dobon, és énekel is… Nagyon szerencsések vagyunk, hogy csatlakozott a kis nyájunkhoz, és arra ösztönöz, hogy új dolgokat próbáljunk ki.”

A gitárjátéka radikálisan különbözik John Frusciante-étól?

„Nem mondanám, hogy gyökeresen különbözik. Josh csak Josh. Csinálja a maga dolgát, és mi ezért szeretjük. A hangzás, amivel előhozakodik, zene füleimnek, és hiszem, hogy mindenki számára az lesz, amikor meghallják őt az albumon.”

Ha a Chilinek vannak lefoglalt turnédátumai jövő nyárra, akkor gondolom azt akarjátok, hogy a lemez addigra megjelenjen.

„Az jó lenne. Nagyjából van még 3-4 hetünk, hogy befejezzük a vágási munkákat a fix számokon. Aztán elkezdjük a rájátszást- a gitár, a vokál, minden, ami kell. Ezután lehet, hogy lesz még pár tennivaló januárban. De az is lehet, hogy elkezdjük a keverést, és mint ezt jól tudod,ez eltarthat egy darabig. Én is csak találgatni tudok, de jó lenne márciusban kiadni az albumot. De nyárra már tuti kint lesz. Már jó régóta készül.”

* jelentése: több hús
** jelentése: repeta