Quart: Cím nélküli doksi

Quart kritika:

„Nem tudom, hogy az RHCP „legendás”-e – Chris Rock azt mondja a Red Hot Chili Peppers: Cím nélküli doksi című szösszenetben, hogy ők Amerika Rolling Stonesa. A film sem legendát építeni, sem rombolni vagy mögé nézni nem akar, egyszerűen filmeznek a Stadium Arcadium három klipjének forgatásán, és kész. Az első és a harmadik részben (Dani California és Hump De Bump) azon túl, hogy hány kamerával forgatnak meg ilyesmik, nagyjából az derül ki, hogy a RHCP tagjai aranyos srácok, akik minden alkalmat megragadnak egy kis mókázásra – és ezek a klipek bőven nyújtanak nekik ilyeneket. Zenéről leginkább John Frusciante beszél – például amikor az első, a rocktörténet korszakait végigvevő videóhoz punknak öltöznek, akkor azt mondja, nehéz valamit jól parodizálni, ami őszinte volt. A hajmetál részben a punkra adott reakció volt, állítja, de végül a punké lett az utolsó szó. Magasan a legjobbak azok a pillanatok, amikből néhányat a Tell Me Baby klipjének végső változatában is látni, de korántsem olyan jól, mint itt: amikor a kamerának magányosan őrjöngő zenészek-rajongók mellé meglepetésszerűen berohan a zenekar – amilyen arcot vágnak a fiatalok, akik minden bizonnyal istenítik a velük egy kis szobában mókázó rockereket, az nagyon szép. Mert persze az RHCP tagjai is emberek, de ők még emberebbek, mert náluk fel sem merül a kérdés, hogy valóban emberek-e ők.”

quart.hu